Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Másom hogyan oldják meg a politikai ellentétet?
Férjem és én két teljesen külön politikai nézetet vallunk. Ez a kapcsolat elején egyáltalán nem derült ki,most kezdett csak igazán éleződni a dolog. Mondhatni öregszünk és így az infláció meg miegymás miatt egyre gyakrabban jön elő a politika téma.
A kérdésem ti miképp kerülitek el az olyan helyzeteket ahol ez ha nem is vitába torkollik,de érződik az ellentét? Én például érzem hogy ostobának néz és szerintem azért mert azt hiszi én is őt ,pedig csak mindketten azt hoztuk ugye tovább amit a családunkban magunkra vettünk. Én okkal állok a saját nézőpontom mellett és szerintem ő is. Még az sem zavar hogy mit szavaz,de nem bírom már a folytonos kedves, de
"hidd el hogy így van" kiokosítást. Mivel butának érzem így magam én is beleállok, tudom ez is hiba és egyszerűen kerülni kéne a politika témát,de a mai problémák miatt ez nehéz. Ismétlem nem veszekszünk csak mindketten elmondjuk mit érzünk és utána érezzük, hogy ebből nem ment át semmi és ez keserű szájízt hagy maga után.
Érzem ami most szinte semmi, az öreg korra biztos nagy vita lesz később és ezt szeretném már most megelőzni.
Olyanok válaszát várom akik hasonló házasságban élnek már régóta és mégis tudnak egymás mellett békében élni, ti hogyan értékek ezt el?
De most komolyan a politikán összeveszni ma Magyarországon olyan mintha egy kitalált sorozat szereplon vitatkoznal.
Szerintem nem kéne hogy valook legyen, sőt valast javasolni ennyi infó alapján iszonyú destruktiv.
#30
A magyar politikai helyzetben nem igazán, mivel nem erre vannak az emberek se kondicionálva, hogy legyenek kompromisszumok.
Nálunk vagy A, vagy B van. És ha a politikában ezt látják, akkor hétköznapi szinten is így vitáznak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!