Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Másom hogyan oldják meg a politikai ellentétet?
Férjem és én két teljesen külön politikai nézetet vallunk. Ez a kapcsolat elején egyáltalán nem derült ki,most kezdett csak igazán éleződni a dolog. Mondhatni öregszünk és így az infláció meg miegymás miatt egyre gyakrabban jön elő a politika téma.
A kérdésem ti miképp kerülitek el az olyan helyzeteket ahol ez ha nem is vitába torkollik,de érződik az ellentét? Én például érzem hogy ostobának néz és szerintem azért mert azt hiszi én is őt ,pedig csak mindketten azt hoztuk ugye tovább amit a családunkban magunkra vettünk. Én okkal állok a saját nézőpontom mellett és szerintem ő is. Még az sem zavar hogy mit szavaz,de nem bírom már a folytonos kedves, de
"hidd el hogy így van" kiokosítást. Mivel butának érzem így magam én is beleállok, tudom ez is hiba és egyszerűen kerülni kéne a politika témát,de a mai problémák miatt ez nehéz. Ismétlem nem veszekszünk csak mindketten elmondjuk mit érzünk és utána érezzük, hogy ebből nem ment át semmi és ez keserű szájízt hagy maga után.
Érzem ami most szinte semmi, az öreg korra biztos nagy vita lesz később és ezt szeretném már most megelőzni.
Olyanok válaszát várom akik hasonló házasságban élnek már régóta és mégis tudnak egymás mellett békében élni, ti hogyan értékek ezt el?
Én nem nézek híreket és letojom az egész politikát. A férjem néha elmondja a híreket akkor meglepodom egy-ket dolgon, de nem gondolok rá többet.
Igen jó stratégia: egyszerre szünteti meg a felesleges aggodast a jovon (mert rahatasom nincs, optimalizálni úgy sem tudok, mert sima pornep vagyok) és a felesleges vitákat a béna politikusok körül.
Mert, ő olcsóbban veszi a kenyeret attól, hogy más pszeudo-képviselőre szavaz? Ez a tipikus drukker-mentalitás: szeresd te is az én csapatomat, különben olyan, mintha érzelmileg egy kicsit megcsalnál. Pótcselekvés...
Fél- és negyedinformációkból összeeszkábált buborékidentitások triggerelik egymást érzelmektől átfűtve olyan problmákkal, amelyekre nincs valójában ráhatásuk.
"pedig csak mindketten azt hoztuk ugye tovább amit a családunkban magunkra vettünk"
Ez és ez:
"Én okkal állok"
A két állítás egyszerre nem lehet igaz, ha azért vallod azt, amit, mert ezt hoztad otthonról, akkor nincs okod.
Ha viszont van okod, akkor semmi köze nem kéne, hogy legyen ahhoz, amit otthon politikáról vallanak.
Mellesleg, ha teljes mértékben ugyanazt vallod, mint amit otthon. Akkor az pont egy jó jel, hogy veled, ezzel a hozzáállással van baj.
A megoldás meg annyi, hogy vagy addig nyomjátok a témát, amíg az egyik meggyőzi a másikat, vagy válj el.
#18
Mondtam, hogy nincs okod/okotok.
Kormányt nem az alapján választunk, hogy nekem/családomnak jobb legyen, hanem hogy az országnak jobb legyen. Mindenki szívesebben nemes, mint jobbágy a középkorban.
Vagyis pl. ha egy párt többkulcsos adóval kampányol és én már a magasabb kulcsba tartoznék, akkor az nem elegendő indok, hogy ne szavazzak rájuk, legalábbis akkor nem, ha bármiféle nemzettudata van az adott személynek.
A ti esetetekben ez annyit jelent, hogy az egyikőtök egyszerűen nem tekinthető magyarnak, az pedig jó lenne, ha el is hagyná az országot, mert az ilyen emberek miatt rohad az ország. Mivel nem nevesítetted, hogy ki melyik kormányról beszél, így tőlem együtt is elmehettek.
Engem nem érdekel senkinek a párt nézete, ezért nem írom melyikünk miben hisz, mert nem akarom hogy a legtöbb hozzászólás fotelharcos megmondó ember legyen. Tudom hogy erre jó a gyakori,hogy itt kifröcsögi az ember mit érez, de erre ott van egy csomó másik kérdés ahol lehet utálkozni.
Én első sorban tanácsokra lennék kíváncsi, aki eszerint feleltek azoknak nagyon szépen köszönöm 🙂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!