Bevállalnátok a távolságot jobb élet reményében?

Még egy éve se vagyunk házasok és úgy hozta az élet egy rokon által, hogy a férjem külföldön dolgozhatna magas fizetésért, de több okból én jelenleg nem mehetek vele. Az egyik ok, hogy 2 éves tanfolyamra járok, még nincs vége és később ezzel szeretnék foglalkozni akár külföldön is, ha úgy alakul. A másik ok, hogy van egy cicánk, akit nem lehet csak úgy megfogni és kivinni, komoly szervezést igényel és olyan lakást, ahol megengedett a kisállat. Van még több kisebb ok is, de ezek a legfontosabbak. Aránylag jó munkánk van itthon is, de albérletben élünk, saját lakásra még kilátasunk sincs. Gyűjtögetünk, de egy minigarzon önerejéhez sincs elég pénzünk és ahogy mennek fel az árak egyre jobban úgy látjuk, hogy nem is lesz. Csok, babaváró nem játszik, így viszont el vagyunk itthon lehetetlenìtve. Amitől nagyon félünk az a távolság, 7 éve vagyunk együtt és azóta maximum 3 nap volt, amit külön töltöttünk. Nem is tudom hogyan boldogulnánk már egymás nélkül, de azt érezzük muszáj bevállalni, mert ilyen árak mellett, ami itthon van, az anyagi helyzetünk csak egyre rosszabb lesz, az idő meg telik. 29 évesek vagyunk, nagyon nincs mire várni. Ti bevállalnátok? Esetleg van itt olyan, aki már bevállalta és nem bánta meg?