Családapa egészsége miért nem számít?

#21

Igen, tudom hogy létezik, de mi köze a te esetedhez?

"házastárs magát önhibáján kívül nem képes eltartani" - az, hogy a feleségednek nincs kedve dolgozni, az nem ez a kategória.

Szerintem pont amiatt linkelte be, hogy az előző férfi ne gondolja azt, hogy ő köteles lenne asszony tartást fizetni a feleségnek válás esetén. Mert tényleg nem!

Menjen dolgozni!

Nagyon nem megszokott és elfogadott a mai világban az, hogy a nő nagyobb gyerek mellett is otthon van, hacsak nem beteg.

Kedves #20

Akkor lehet, hogy igénytelen vagyok, de úgy gondolom egy felnőttnek minden évben 7 új lábbeli kicsit sok. (Ahogy a gyereknek tesi cipő, benti cipő, kinti cipőből évszakos az még OK, hisz a lába folyamatosan nől ... egy ideig). Igénytelen vagyok, mert az elmúlt 8 (!!!) évben magamra eme téren 2x költöttem. Majd, ha lesz időm, a tükör elé állok és leköpköm.

A két gyerek iskolás hatodikos illetve negyedikes. Mindkettő a közös gyerek. Tanulni én tanulok velük, mert neki nincs hozzá türelme. Alap dolog a háztartásban van. De nem 28 pohár és 38 bögre. Mert Ő "gyűjti". Ahogy említettem pár példa volt csak. Emellett rengeteg olyan dolog amit teljesen fölösleges volt megvásárolni.

Dolgozni? Valahányszor megemlítem, szabályosan sírva fakad.

Háztartás? Így is fel van osztva. Főzni nem enged. Amíg a gyerekek kicsik voltak, lefikázta amit főztem. Amikor a gyerekek nagyobbak lettek és Nekik ízlett, sírva fakadt, hogy ezt miért veszem el tőle, mert Ő is így hozzá akar tenni a családhoz, mert ha ezt is elveszem tőle, akkor Ő teljesen fölöslegesnek érzi már magát. Szóval tudok főzni, és meg is tenném. Nem rettenek meg a házimunkától. Hidd el, ha olyan lenne, hogy Ő is elmenne dolgozni, és nem kellene nekem ennyit .... a házimunkából és a többiből is kivenném a részem. A szüleim ugyanis ERRE neveltek!

Őt a szülei is kérdezték, meg az én szüleim is, hogy nem akarna-e elmenni dolgozni. Támadásnak veszi és egy ilyen beszélhetés után rendre sírás van, és nekem kell vigasztalnom. Ha egyet értenék pokollá tenné azt a napot (volt rá péda még az elején).

A hatos linkjei nagyon jók, szociológiában jártas személyek tudják, hogy a házas férfiaknak jobb az egészségük, tovább élnek, mint az egyedülállók. Ezenkívül a legtöbb kapcsolatban a nő amellett, hogy ugyanúgy dolgozik, jelentős mennyiségű láthatatlan munkát is végez, így sokkal leterheltebbek mint a férfiak. Tehát a statisztika nem azt mutatja, hogy túl sok olyan pár lenne, mint amit a kérdező leír.

Ettől függetlenül nyilván léteznek, én is ismerek ilyet. Erre csak azt tudom mondani, hogy ki milyet szakít, olyat szagol. A férfi is mondhatja, hogy bocs szívem, nem bírom a sok melót, idén csak Balaton lesz a Görög' helyett, és nem vállalok túlórát.

Annyi a titkok, hogy nem egy lusta aranyásót kell feleségül venni.

27-nek:

Nálunk is én, az apa vagyok többet otthon. Ilyen a munkabeosztásom, de ez még változhat 3 éven belül.

Kapom a feleségemtől az ívet, hogy elveszem tőle a gyerekeket, mert neki rosszabb a beosztása. Amikor meglett ez a munkahely, elvárta, hogy tip-top legyen a lakás, mossak, takarítsak, de főleg takarítsak, mert ő utál. Főzni is utál, de ő is azt mondja, mint a 17-es neje, hogy ne vegyem el tőle. Veszi a fszom, utálok főzni, de ha muszáj, muszáj.

Elegem lett belőle, megmondtam, hogy rendet tartok magam körül, de ennyi. A gyerekekkel már alig foglalkozom, nincs türelmem hozzájuk. Az is baj, ha játszom velük, máskor meg az , ha nem. Nem fogadnak szót sokszor, mert ellenem nevelte őket a párom. Önállóan csak ideig-óráig tudnak játszani. Az hallgatták, hogy lusta, naplopó lógós sz@rházi vagyok.

Elviszem orvoshoz őket, itthon is maradok velük, ha kell, de anyám szokott vigyázni rájuk ha betegek. Amíg váltjuk egymást. Szerintem ilyen jó beosztású munkája keveseknek van, a beteg gyerek max.3 órát van anyámnál, mert attól hogy elindulok dolgozni, 3 órára jön haza az anyjuk.

Jön az ismerősökkel, kollégákkal, akik osztrákban ennyi meg annyi lóvét megkeresnek a téli szünetben. Ja, csak nekik már felnőttek a kölkök, vagy elváltak és átpasszolja apunak. Arra a két hétre.

Az, hogy felújítom a kerítést, megjavítom, kidzsuvázom utána a kocsit, tele a speiz gyümölccsel, befőttel, lecsóval a kertből, az nem számít. Mert abból nem jönnek a 10.000-esek, mint a síparadicsomi mosogatásból.

"A gyerekekkel már alig foglalkozom, nincs türelmem hozzájuk. Az is baj, ha játszom velük, máskor meg az, ha nem. Nem fogadnak szót sokszor, mert ellenem nevelte őket a párom"

Tehát te vagy velük többet, de a nejednek azért abban a kis időben sikerül ellened nevelni őket. Kérlek, mesélj még. A kulcs inkább, hogy nincs türelmed hozzájuk, illetve dafke csakazértis leszarod őket, hogy bosszút állj a feleségeden, mert azt merte mondani, hogy elveszed tőle őket. Ne értsd félre, nem védem őt, a nejed se normális, de az se, hogy te meg erre reagálva a gyerekekkel baszol ki.

Nekem döbbenetes, hogy ahelyett, hogy örülnétek neki, hogy meg tudjátok oldani a dolgokat egymást váltva, együttműködve, marakodtok azon, hogy ki mit csinál meg nem csinál. Az is röhej, hogy a nők mennyire irigyek tudnak lenni, ha véletlen a férjük beosztása jobb.

Nálunk az van, hogy a férjem 12 óra nappal után másnap 12 óra éjjelt nyom, aztán 2 nap szünet. De mivel tud aludni valamennyit az éjjeli műszakban, nem szokott lefeküdni, miután reggel hazajön (nem én várom el, így szereti). Ebből kitalálható, hogy sokat van itthon. Én is, mert én home office-olok, csak nekem az itthonlét olyan, hogy sokszor bezárkózok a hálóba dolgozni, szóval sokat nem érzékelnek belőlem. Sose jutott még eszembe a férjemet utálni azért, mert több a szabadideje, helyette örülök, hogy mindent meg tudunk oldani egymás között, nem kell állandóan azon vakarózni, hogy mikor ki legyen a gyerekekkel, ha betegek vagy szünet van, mikor ki menjen értük stb. Igaz, neki se jutott eszébe direkt nem foglalkozni normálisan a gyerekekkel, meg direkt csak saját maga után elpakolni, amikor ráér, a többit meg otthagyni nekem, nehogymár ne azzal töltsem a maradék időmet meló után. Azt gondolom, hogy egy normális házasságban ennek egymást támogatva kellene működnie, nem irigyelni meg utálni egymást, meg egymás alá rakni, amiért szerintünk a másiknak könnyebb.

Akik ennyire gyűlölik a házastársuk, hogy már pokol együtt élni, miért vannak még vele? Akik ennyire csapdának tartják a saját gyerekeik, miért vállaltak családot?

Írtam, hogy elváltam, mert az exférjem munkamániás volt és szeretőt tartott, mégsem gyűlölöm, vagy akarom, hogy a gyerekek megutálják. Szerintem nem akart ő rosszat, gondoskodó is volt a maga módján, csak hülye volt és kb. 10 éve pszichológushoz kellett volna mennie egy bizonyos ponton, mert ugyanazt vitte tovább, mint az apja. De menjen akkor a saját útján, legyen boldog, ha nekünk együtt nem ment és kevés voltam ahhoz, hogy megoldjam a problémáit. A gyerekeinknek viszont az az érdeke, hogy minél többen szeressék őket, minél nagyobb legyen a szociális hálójuk. Egy házasság csak addig működik, amíg mindketten jobban tudják szeretni a másikat önmaguknál. És a szülőség is, ha fontosabbak a gyerekek, mint mi. Ha csak strigulázod, hogy a másik kielégíti-e a szükségleteid (lakhatás, törődés) és ha nem, bevágod a durcát, meg kommunikáció és kérdések meg empátia helyett győzni akarsz a saját csapattársadon meg irigykedsz rá, akkor hamar lejtőre kerültök és az mindent magával ránt, amiért 10-20-30 évet közösen dolgoztatok. Nem tudom, milyen képzelt büszkeség éri meg ezt, hogy de neked van igazad és ő a hibás... Majd ráírják a sírodra az ellened nevelt gyerekek?

Az exem egyébként sokkal jobb apa lett, mióta kéthetente vannak nála a gyerekek, de akkor azt kimaxolja meg készül rá és nem csak a fontossági sorrend végén vannak valahol a szent munka meg a "végre nyugis énidő" után.

Én elváltam a férjemtől, mert nem volt hajlandó kevesebbet dolgozni, bármennyire kértem/könyörögtem. Aztán egyszer elegem lett belőle és az asztalra csaptam, hogy ebből elég volt, nincs szükségünk ennyire a pénzre, közös idő kell nekünk, pihenjen, legyen a családjával. Válás lett a vége, mert nem voltam olyan erős létszükséglet az életében, mint a munkája. Az apja ugyanilyen volt. Azóta boldog, mert senki nem akadályozza a kiteljesedésben.

A kisgyerekes kollégáim nagy része szó szerint a munkába menekül, hogy ne kelljen otthon lenniük az üvöltő gyerekükkel, közben meg szenté vannak avatva, mert ez aztán a kötelességtudat. Lósz*rt.