Számít a legmagasabb iskolai végzettség?

Az én férjem is "csak" technikumot végzett, én egyetemet. Most csinálom a 2. diplomát.

17 éve vagyunk együtt.

"így soha nem fogja férfinak érezni a párom magát mellettem, ha én többet keresek."

Aki így gondolkozik, az hímsoviniszta, még akkor is, ha tagadja.

Le fogtok pontozni, de tapasztalatot osztok meg.

Szüleim: anyukám mester + doktori cím, apukám technikum.

Ők is azt hitték, ez nem számít. De anya lett a családfenntartó, túl sok teher jutott rá, apa meg közben szépen elvesztette a családfői férfi szerepet. Megfordultak a szerepek. Nem vagyok konzervatív, de láttam, mennyire káros ez hosszú távon. Nem élősködő volt apukám, támogatta anyát, amiben tudta. De nem érezhette ő se magát férfinak, és anyukámnak is hiányzott az, hogy felnézhessen rá, ne ő vezessen, de nem tudta kiadni a kezéből így, hogy ő keresett sokszorosan többet. Lehet, ez személyiség kérdése is, nálunk biztosan benne is volt ez is alaposan, hogy apa eleve kompromisszumkészebb volt, anya kevésbé, stb. De a szerep is hozzáedzi a személyiséget, és biztos ez is közrejátszott. Nálunk ez váláshoz vezetett. Anya sokszor mondogatta, hogy ha egyetemen keres társat és egyenlőbbek lettek volna az ambíciók, célok, kereset, stb, akkor erősebb szövetség lett volna, és nem érezte volna senki elnyomva magát. Mert ugye az, hogy milyen végzettsége van az embernek, kicsit azt is meghatározza, milyen körben mozog. Nekik nem is volt nagyon természetes közös körük. Ráadásul ebből az jött, hogy én a gyerekükként egyik körben sem érzem otthonosan magam. Sokkal inkább meghatározó általában a férfi köre, de mivel minket úgy neveltek, hogy tanuljunk tovább, oda nem illek. Viszont amit két diplomás elérhetett volna középosztály jellegű kör, abban sem érzem magam otthonosan, mert az, hogy egyedül anyukám küzdött azért, hogy ott lehessen, és apa nem volt ott partner, támasz, nem tanultam meg olyan társaságban lenni. Sok érdekes hatása van egy ilyen házasságnak, nem árt, ha erre is gondoltok, mennyire van közös közeg.

Mindezek alapján én hasonló hátterű, végzettségű társat keresek, mert elég negatív példa ez nekem. Suba a subához, guba a gubához. Ettől önmagában nem működik egy kapcsolat, illetve enélkül is működhet, de segít, nem hiába a népi bölcsesség.

Ha nálatok ez egyensúlyban van, és nektek nem gond, akkor ne a környezetetek rontsa el. Csak leírtam a tapasztalatomat, hogy 20+ év házasságot is alááshat ez szép lassan. Náluk se fiatalon volt ez gond, akkor még a korkülönbség is kiegyensúlyozta meg anya diák státusza. Még gimis volt, amikor összejöttek.

Csak leírtam pár gondolatot. Nem azért, hogy lebeszéljelek róla. Örülök, hogy jó társat találtál. Ha kiegyensúlyozott a kapcsolat dinamikája, nincs elnyomva egyik fél sem, fel tudtok nézni egymásra, akkor jó lesz. Azért osztottam meg mindezt, hogy ezeket tudatosan átbeszélhessétek, és ne okozzon gondot a későbbiekben (vagyis célok, életstílus, szerepek, közös közeg stb). Az én szüleim fiatalon nem voltak ebben ennyire tudatosak, hagyták alakulni a dolgokat, és nem lett jó vége.

Sok boldogságot!