Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Feleségem háztartásbeli és vegán, 2 lányunk szintén. Mennyire "várhatom el", hogy nekem külön főzzön húsos kajákat?
Régen sütött néha húst meg vegetariánus kajákat is csinált, a sajtot meg a tejfölt szeretem, ez a vegán étrend nekem kicsit "sok" azazhogy kevés. Mióta mindkét lányunk áttért a vegán étrendre, nem csinál húst, egyáltalán.
Azt mondja, neki túl sok hogy 2 menüt főzzön mindennap, amit egyrészről megértek. Néha eszembe jut h gyorsan grilleznék vmi csirkemellet legalább, de a hűtőből is száműzve lett minden ami hús vagy tejtermék, mivel a bevásárlást is ő intézi.
Én vega vagyok. Dolgozom. Mivel a férjem előtt érek haza, általában én főzök és igen, van hogy kétfélét is. :D
De vannak olyan napok, amikor rendelünk. Egyébként fizess be valahol egy menüre és akkor tudsz minden nap változatosan enni, függetlenül a családtól.
Az egészet nem értem, mert ha a gyerekek el tudták dönteni, hogy vegánok lesznek, akkor már nem olyan kicsik, hogy háztartásbelinek kell lenni mellettük. Szóval nyugodtan mehetne dolgozni is.
Én főznek ebben az esetben, de nem vagyok vegan, nem tudom akkor hogyan éreznék, azt gondolom ilyenkor sokaknak probléma a húst is megfogni stb..
Esetleg megoldás lehet, hogy heti 2x rendelsz húsos kaját, az alapból dobozban van, őt átveszi otthon, te pedig másnap azt eszed.
Azért ne egyen már rendelt ebédet a házi koszt helyett a férj csak mert a feleség változtatott az addigi életükön.
Ugye ezt nem gondoljátok komolyan? Családban mindenki eszi a finom otthoni ételt, csak pont a férj aki dolgozik az kap rendeltet.
43 vagyok.
Egy időben én sem ettem húst. Ugyanúgy megfőztem férjemnek a húsos ételt.
Nem is olyan nehéz ugyanazt a kaját kétféleképpen elkészíteni. Alapok ugyanaz mindkettőnél, az elkészítési folyamat is, csak egyikbe ez megy másikba az. Teljesen lehet készíteni egyidőben egymás mellett a kétfélét.
A sok grillezett zöldség mellé simán belefér két szelet hús is akár minden nap.
Nekem ennyit megérne a családi béke.
Főleg,ha nem a kezdetektől fogva volt vegán.
A bevásárlás előtt pedig megkérném hogy vegyen húst is.
Vagy néha intézheted te is.
Egyszemélyes háztartásom van ,én is 2 szeletenként fagyasztok le mindent,hogy ha csak egy gyors adag étel kell,akkor így ésszerű.
Hamar kiolvad, pácolva is el lehet tenni.
Gulyást, pörköltet, töltött káposztát adagonként is le lehet fagyasztani, szóval egyszer kell többet fasírt,panírozott húst szintén.
Te is megpróbálhatod vagy
akár anyukád, anyósod is megfőzheti,ha van ilyen lehetőség.
Engem inkább az zavarna,hogy nem megoldásra törekszik, hanem kényszer helyzetben vagy.
Férfi létemre is én főzök többször, viszont én csak dolgozó nőkkel éltem még.
Szerintem egy htb-től.zöbb hozzájarulásra lehet számítani
Némelyik gyerekem időnként vegetáriánus lett, nekem nem okozott gondot a kétféle menü, de ők nem voltak ilyen hívő/hittérítő típusok.
Az a hűtő dolog nagyon durva.
Jogod van húst enni, romlatlanul, ahhoz meg hűteni kell.
Szóval ezen a ponton azt hiszem elfogynak a toleranciám.
Igen, elvárható.
Én cölis vagyok - azaz NEM hóbortból divatolok -, és bizony a páromnak rendes ételt készítek, mert van jópár olyan gluténmentes étel, amit ő nem szeret, csak hagyományosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!