Mit lehet tenni ilyen esetben?

Napi panaszkodás jön.

Több mint 7 éve együtt vagyunk, van egy 2 éves gyerekünk, akit mind a ketten vártunk és szerettünk volna. Pár éve házasok vagyunk.

Kezdetben minden olyan jó volt. Szerelmesek voltunk és rengeteg mindenen közösen átestünk már. Támogattuk egymást és tényleg jóba rosszban kitartottunk egymás mellett. Éreztem rajta és mutatta is, hogy mennyire szeret. Nem tudtunk elmenni egymás mellett úgy, hogy ne érintsük meg egymást. Volt mikor csak egy röpke pillanatra végig simogattuk egymást. Minden nap megölteltük, pusziltuk és oda bújtunk egymáshoz. Mindig mondtuk hogy szeretlek és csókok is voltak. Bár utóbbi ritkán volt. Úgy aludtunk el, hogy az egyikünk hol a másikunk átölelte a másikat. Kedves beceneven szólítottuk egymást. Apró ajándékok mindig voltak. Beszélgettünk és sokat nevettünk, egymással viccelődve hülyéskedtünk. Voltak közös álmok, célok, tervek. Mindig tűztünk ki valami fontos dolgot amit szerettünk volna elérni. Sokat sikerült is beteljesíteni. Szerelemből házasodtunk. Szóval az egész olyan szép és jó volt. Jött a gyerekünk, akit annyira vártunk. Aztán megváltozott valami.

Mára már minden kikopott, ami régen volt. Semmi intimitás nincs már közöttünk. Se ölelés se puszi . De még a kedves becenév sincs már. Nem tudom neki már azt a nevet mondani, csak a rendes nevén szólítom, vagy még úgy sem. Ő se nevez már annak amit rámadott. Se közös célok és tervek. Már a masszírozás sincs meg, ami jól esne néha napján, mert sokszor már annyira fáj a hátam vagy a derekam. Már nem érzem magam boldognak mellette. Az önbizalmamnak is teljesen lőttek, mert látom rajta, hogy nem úgy tekint rám, mint annak idején. Semmi, de tényleg semmi nincs már meg ami annyira jól esett. Nem tudom hogy hol és mikor mentünk rossz vágányra, de valahol valamikor kisiklottunk.

Nincsenek már közös célok és tervek. Olyan mintha én mennék tovább a rendes útvonalon, amin eddig , míg ő egy másik, rossz irányba haladna. Nem beszélünk meg már semmit ami fontos lenne, se pénzügyekben, sem pedig általános dolgokban.

Nincs közös hitel vagy lakás ami összekötne minket. De ott van a gyerek. Valahogy úgy érzem, hogy minket már csak a gyerek köt össze, ezért nem váltunk még el. Tudom, hogy egy gyerek sem fog összekötni két embert, de mégis ezt érzem. Többször próbáltam leülni vele és ezekről beszélni, ideig óráig esetleg napokig hetekig minden hasonló mint régen, de egy idő után újra visszatér minden ebbe az állapotba. Megváltozott és nem ismerek rá, nem ismerem ezt az embert akivel élek. Halvány töredékét sem látom annak, akit annak idején megismertem és megszerettem.

Hiányzik, hiányolom a régi énünket, a régi életünket, ami mára már egy fakó kis film és képek lettek. Boldog voltam és mára már boldogtalan lettem a házasságomban. Rég nem éreztem egy szívből jövő ölelést, vagy egy simogatást. Régen nem kaptam már egy puszit vagy egy kedves szót. Csókolózni már szerintem azt is elfelejtettem, olyan régen csókolóztam. Van egy társam, mégis társas magányban szenvedek. Nem tudom mit tehetnék, hogy én is újra értékes ember legyek és valakinek fontos lehetnék. Hogy érezzem, szeretve vagyok. Olyan nehéz és szomorú így élni.

Hogy lehet az, hogy valaki ennyit és így változzon az évek alatt? Én nem ehhez az embernek mondtam igent az oltárnál. Hová tűnt az az ember, aki annak idején volt?