Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Direkt csinálja vagy tényleg alkalmatlan a valódi kommunikációra?
Sikerült eljutni 2 éven belül a válás szélére.
Előtte is voltak gondok, de valamiért kikapcsolt a piros lámpám, ami jelezte volna a bajt. Az a lényeg, a férjem bántott, verbálisan és fizikálisan is. (voltam én minden, csak úrinő nem, továbbá lökdösött, rúgott stb., ha vmi nem tetszett neki, szinte egyből támadott)
Több hónapja elköltöztem a közös lakásból. Folyamatosan ír, mintha el sem jöttem volna, teljesen úgy viselkedik. Még azt is megkérdezi, mit ettem aznap, hát beteges dolog ez.
Eddig 2szer adtam neki lehetőséget, hogy beszéljünk, de azt vettem észre, soha nem akar sem nyíltan, sem őszintén kommunikálni. Neki ez soha sem ment, hogy leülni face to face és kirakni, amink van. Közöltem a válási szándékot többször, de még így sem érti a lényeget, nem érzi a súlyát. Ő nem akar válni, de megbeszélni sem lehet semmit, mert komoly témákat egyszerűen nem tud kezelni, hozzászólni, 10 perc után azon kapom magam, vmelyik barátja nőügyeit ecseteli. Az ilyen semmittelen dolgokról folyamatosan beszél, rólunk meg az esetünkről kb. mintha fogyatékos lenne, kuss.
Ezt direkt csinálja szerintetek?
Köszönöm
#1
Igaz.
De nem ez volt a kérdés ...
#3
Okés.
#5
Nem volt ilyen, ennyire nem.
Házasság után állt be változás, nagyon eldurvult.
Utolsó, köszi.
De miért jó egyeseknek szerepet játszani? Miért kell vkit beetetni?
Házasság és gyerek kipipálása?
Örülök, h eljöttem, eszemben sincs visszamenni.
#9
Köszi.
Ő akart mindenáron gyereket.
Úgy, hogy sz@r a kapcsolat.
Menjen innentől, ahova akar.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!