Miért várja el tőlem, hogy olyan legyek, amilyen nem tudok lenni?

5 éves házasság, 3 éves (hamarosan 4) gyönyörű kisfiú, és gyönyörű otthon, karrier, élet. Mindketten túlhajszoljuk magunkat, ő egész életében a munkájába menekült, nem sokat csajozott, az évek alatt összespórolt pénzéből még csak lakást sem vett magának, ameddig össze nem házasodtunk. Én szintén imádom a munkámat, sőt kórosan munkamániás vagyok, viszont mintha ezt csak a házasság után vette volna tudomásul. Külső szemmel 5 éve tökéletesen boldogok vagyunk. Azonban belülről kicsit más a helyzet, mivel úgy érzem, hogy ketrecben akar tartani. Tavaly kezdődött az extrém féltékenysége (20 évvel idősebb nálam, bár mivel én 32 vagyok, így nem sokat számít, és így is elég fiatalnak néz ki). Viszont attól fél, hogy lelépek egy fiatalabbal, egy nála jobb pasival, hiába ültünk le százszor megbeszélni, illetve még párterápiára is elmentünk, nem enyhült, csak elfojtotta ezeket a félelmeit. Kiderült, hogy minden örömét bennem találja, és néha még a kisfiúnkra is féltékeny tud lenni. Nem tudom ezt hogyan elviselni, nem tudok egyszerre anya, feleség, és jó munkaerő is lenni. Végre eljöttek az ünnepek, ami nekem a pihenéssel egyenlő, ő viszont elvárta, hogy alvás, meg filmnézés helyett szexeljük át az ünnepeket, süssek nekik süteményeket, meg beszélgessünk a fa alatt. Ami a kisfiúnkat illeti: (nem volt tervezett, viszont mindennél jobban számít nekem) többet törődök vele, mint a férjemmel. A kettesben töltött időt felváltotta a játék, a szexet felváltotta a kiadós alvás, és mindezt úgy próbálom egyensúlyban tartani, hogy nem kevés időt kell a munkámmal is töltenem. Ha akad egy kis szabadidőm, a nyakamon van a papírmunka és a tovább képzések, amit most otthonról csinálok. A férjemnek is van elfoglaltsága, mégis zavarja, hogy minden mást csinálok, csak vele nem foglalkozom.

Mit tudnék tenni? A párterápián kiderült, hogy meglátta bennem 45 évesen az élete értelmét, és mindent nekem áldozott: házat vettünk, a nyaralásokat jobban élvezte ő, mint én, ő jobban várt az első gyereket, mint én, most pedig másodikat is akar. Ha azt mondom, hogy ez nem lehetséges, akkor én leszek az őrült. Nem vagyok képes elbírni az érzelmi kiszolgáltatottságát, pedig szeretem. És mivel szeretem, csak egyre nagyobb bűntudatom van, hogy rossz anya és rossz feleség vagyok.

Minden beszélgetés után megnyugtat, hogy teljesen rendben vannak a dolgok, utána ugyanúgy viselkedik, ahogyan eddig: féltékeny, akaratos, stb. (heti kétszer szexelünk, és még így is a szememre hányja, hogy szex helyett aludni akarok).

A mi családunk lett az a tipikus sztereotípia, ahol kívülről úgy tűnik, minden tökéletes, belül viszont nagyon sok megoldatlan konfliktusaink vannak. És nem tudok mit tenni, nem szeretnék elválni, mert szeretem őket. Tényleg én lennék a hibás? Más feleségek hogyan viselkednek? Eltérő céljaink vannak, ő család centrikusabb, mint én. Az elején pedig ugyanonnan indultunk mindketten, hasonló célokkal és vágyakkal, mégis megváltozott valami, nem vagyok már ugyanaz a szenvedélyes nő, akit megismert, és emiatt hibásnak is érzem magam.