Miért olyan gyakori az egy év után válás a huszonévesek közt?

1.: Csórók.

2.: Nem is éltek még. Vidéken, csórón, huszonévesen...

Mert elkapkodják az egészet. Láttam már olyat is, hogy 3 hónap járás után összeköltöztek rá 2 hónapra a srác eljegyezte a lányt, add össze, ez csak 5 hónap, tehát kevesebb mint fél év alatt megismerték egymást, összeköltöztek, eljegyezték egymást, és gyereket akartak, hupsz másfél év után szakítottak, elváltak.

Sosem fogom ezt megérteni.

Állítólag van valami statisztikailag releváns korreláció egy esküvő költsége és a válások aránya között. Én ebből azt szűröm le, hogy a "szép esküvő, szép ruhák, szép képek" típusú események sokszor inkább magáról az esküvőről, meg a buliról - "az én nagy napom" - szólnak, mint a házasságról (persze nyilván van olyan pár is, akik jó okból házasodnak, csak épp megtehetik, hogy kiköltekeznek).

Itt is néha felmerül egy ehhez hasonló kérdés, csak kifejezetten az elvált feleknek címezve. Van egy mondat, ami szinte minden alkalommal előjön: "Azt akartam, hogy végre mindenki nekem gratuláljon". Nagyon becsülöm azokat, akik be merik vallani ezeket az érzéseiket, hiszen így jó képet kapunk a korai válás valódi okáról: nem jó okból házasodtak.

Szerintem a házasságra meg kell érni és ez különösen igaz a mai világban, amikor már sokkal könnyebb kicsapongó életet élni, mint higgadtan egy mellett dönteni és kitartani.

Néhány közösen eltöltött hónap, vagy 1-2 év, nem idő. Szerencsés, ha valakinek bejön, de ritka. A baráti társaságunkban pont azt látjuk, hogy akik 4-5+ éve együtt voltak az esküvő előtt, azok a mai napig kitartanak egymás mellett. Akik nem, azok zömében nem.

Én mindig azt mondom, hogy addig nem szabad házasodni, amíg a rózsaszín köd mögül nem lát ki az ember. Amíg egy közös költözést meg nem élnek, amíg egy közös lakásfelújításon nincsenek túl, amíg egy haláleseten nem segítették át egymást és amíg egy jelentősebb anyagi nehézséggel/nagyobb kiadással meg nem küzdöttek. Ha ez mind megvan és minden akadályt sikerült leküzdeni, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy megértünk-e erre.

Én töredelmesen bevallom, hogy az esküvőnk előtti 1 hétben már hatalmas gombóc volt a gyomromban. Állandóan azon agyaltam, hogy biztosan jó döntést hozunk-e. Sokat beszélgettünk és lényegében mindkettőnkben cikáztak ezek a gondolatok. Nos... majd az élet válaszol erre a kérdésre. :)