Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan valók el?
Van gyerek, aki sokat alszik és van, amelyik extra keveset - nem a te hibád. Nekem is az egyik jó alvó, a másik katasztrófa volt babának, pedig hát ugyanazok a szüleik és körülményeik. És karriersta anyaként állítom, sokkal nehezebb meló kétóránként felkelni, mint akár 12-14 órát dolgozni.
A férjednek kevésbé volt megalázó mással kedvesnek lenni a munkahelyén, mint hozzád, akitől már alanyi jogon, kötelességből várta el a szexet. És biztos nem úgy tekintett erre a korszakra, hogy elmúlik és egy csapatban túllendültök rajta, hanem úgy, hogy minden megváltozott, és ha nincs szex, már nem szereted. Ezért elmenekült otthonról, és ezzel esélyt sem adott. Teljesen két útra mentetek. Megcsalás után meg nehéz lesz bármiben hinni neki, pláne hogy nem bánja és jogosnak tartja.
Kérdező, most nagyon magad alatt lehetsz.
Gondolom sosem volt magán életed. Csak a gyerek, és a férjed is máshoz mászkál.
Ismerős a duma, hogy minek jöjjön haza az unott fejedet nézni.
De, viszont örülj neki, hogy most tudtad meg.
Jobb lenne ha bizonytalanságban tartana?
Megmondta egyértelműen, hogy mindig lesz nője.
Ebből kiindulhatsz, hogy kell e ez neked.
Akkor lépj.
Nyugodtan menj haza Szlovákiában.
Egy ilyen phasz miatt nem éri meg, hogy tönkre tedd magad.
Egy ilyen miatt sírni??
Tudod ki.
Ne sírj, legyél erős.
Menni akar?
Menjen!
Te meg intézd a saját életedet.
Egyébként nagyon kevés az a férfi aki tényleg akar gyereket és családot.
Biztonságot azt igen.
És eljátszani a nőnek, a szerepét.
Mindig örömmel olvasom az ilyen történeteket, s el kell h keserítselek:
- te választottad őt
- te szültél neki gyereket
- ő ilyen volt már korábban is (bárhogy is tagadod, csak nem logikusan választottál)
- ő nem fog megváltozni
- nem érdekli a gyereke
- kizárólag te vagy a felelős, hogy olyannak szültél mint a jelenlegi férjed.
Legközelebb majd jobban választasz, csak nehezebb lesz egy komoly férfit találni egy zabigyerekkel az oldaladon. Mivel egy felnőtt ember a döntései következményeként lesz olyan amilyen, ezért szerintem lesz még pár gyereked de különböző apától, mert jól fogsz ismét választani.
Sok sikert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!