Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Nem akarok több gyereket,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem akarok több gyereket, tényleg önző vagyok?

Figyelt kérdés

Férjem mindig is nagy családra vágyott, én soha nem voltam oda a gyerekekért, de egyre rá tudott venni. Született egy tündéri kislányunk, ő most 1 éves, és úgy érzem ennyi elég is volt. Férjemnek kijelentettem, hogy nem szeretnék több gyereket, majdnem 1 év kellett, mire visszanyertem a régi alakomat (és még most se az igazi, de az orvos szerint már nem is leszek olyan mint előtte), és én nem akarom ezt még egyszer vagy kétszer végigcsinálni. Otthon vagyok a gyerekkel, és ugyan a takarításban segítségem van, nem áll másból a napom, mint főzök és a gyerekkel foglalkozok. Unalmas. Nem tudok elmenni a barátnőimmel wellnessezni, szinte nincs időm fodrászhoz, kozmetikushoz menni, mert rohannom kell haza a gyerekhez. Párom fölháborodott mikor ezt mondtam neki, és azt mondta önző vagyok, mert csak magammal törődök, és ő azért dolgozott egész eddigi életében, hogy nagy családot el tudjon tartani. Igaza van? Tényleg önző lennék?


Én 23 éves vagyok, ő 36.


2019. dec. 14. 17:42
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
0%
Miért lettem lepontozva?
2019. dec. 16. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
100%
Én nem pontoztalak le, de szerintem azért mert a kommentednek nem sok köze volt a kérdéshez.
2019. dec. 16. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:
Konkrétan leírtam, hogy a kérdező szerintem nem önző és én sem akarok több gyereket.
2019. dec. 17. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
Ha valaki nem akar több gyereket, nem önző, de a kérdező speciel pont az, és nem emiatt. Hanem ahogy a gyereknevelésről ír. És ahogy ebbe a helyzetbe belement. A párja is az. Mindketten önzők.
2019. dec. 17. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:

Nem vagy önző, bár szimpatikus sem vagy túlzottan a szememben ezzel, hogy azon panaszkodsz, hogy főznöd kell meg gyereket nevelned, pedig még segítséged is van a házimunkában. Képzeld csak milyen lehet, amikor valakinek mindezek mellett még dolgoznia is kell, a szépségápolást magának megoldania, a wellnessről meg csak álmodhat... Az a baj, hogy a férjed sem jól látja a dolgokat: láthatóan csak eltartani akarja a családot, nem pedig felnevelni a gyerekeket meg foglalkozni velük.

Őszintén a legjobban azon csodálkozom, hogy mi az istnért házasodtatok ti össze, amikor ennyire különbözik a jövőképetek, bár erre van egy tippem...

2019. dec. 18. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:

Nem önző vagy, számító.

De jól csináltad, grat.

2019. dec. 18. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!