Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Nem akarok több gyereket,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem akarok több gyereket, tényleg önző vagyok?

Figyelt kérdés

Férjem mindig is nagy családra vágyott, én soha nem voltam oda a gyerekekért, de egyre rá tudott venni. Született egy tündéri kislányunk, ő most 1 éves, és úgy érzem ennyi elég is volt. Férjemnek kijelentettem, hogy nem szeretnék több gyereket, majdnem 1 év kellett, mire visszanyertem a régi alakomat (és még most se az igazi, de az orvos szerint már nem is leszek olyan mint előtte), és én nem akarom ezt még egyszer vagy kétszer végigcsinálni. Otthon vagyok a gyerekkel, és ugyan a takarításban segítségem van, nem áll másból a napom, mint főzök és a gyerekkel foglalkozok. Unalmas. Nem tudok elmenni a barátnőimmel wellnessezni, szinte nincs időm fodrászhoz, kozmetikushoz menni, mert rohannom kell haza a gyerekhez. Párom fölháborodott mikor ezt mondtam neki, és azt mondta önző vagyok, mert csak magammal törődök, és ő azért dolgozott egész eddigi életében, hogy nagy családot el tudjon tartani. Igaza van? Tényleg önző lennék?


Én 23 éves vagyok, ő 36.


2019. dec. 14. 17:42
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
17%
Nem, csak pláza ribi. Akinek a bulizás, meg az egyéb lenne a fontos. Minek vállaltál gyereket, ezt tudja az ember előre, hogy nem akar gyereket kb egyáltalán.
2019. dec. 14. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
75%

Hát nem tudom... Valahol igaza van neki is de neked is. Gyerek után az élet legalább 12 évig arról szól hogy nincs sok szabadidőd, a barinőzés, fodrász stb meg sokkal ritkább.

Nem tudom mennyire voltál ezzel tisztában, vagy úgymond most tudatosult benned?

2019. dec. 14. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
88%
Nem, nem vagy önző, egyszerűen csak mások az igényeitek. Nekem is egy gyerekem van, és imádom, de nem akarnék többet. Bár lehet, hogy mégis önző vagyok, mert úgy érzem egy gyerekkel normálisan tudok foglalkozni úgy, hogy van mellette életem is, és saját magamra is van időm. A legtöbb házasság ott megy tönkre, hogy a nő élete évekig csak a terhességről, szoptatásról, éjszakázásról szól, majd visszamegy dolgozni, és a gyerekek és a háztartás nagy része még munka után is csak rá vár. Aztán persze már nem olyan csinos, szexi, nem foglalkozik eleget a férjjel, aki aztán lelép egy másik nőhöz.
2019. dec. 14. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim ***** válasza:
71%

Nem vagy önző, csak nagyon friss még a gyermek vállalás élmény. Amikor a nagyfiam egy éves volt, hát én sem szerettem volna kistesót. :) Aztán csak lett évek múlva, belejöttem, mint kiskutya az ugatásba. :)

Térjetek rá picit később erre a témára.

2019. dec. 14. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:
100%
Ezt illett volna előre tisztázni, mivel azt írod egyre rá tudott beszélni, valószínűleg eddig is mindketten tudtátok, hogy nem ugyanazt akarjátok, nincs min meglepődni.
2019. dec. 14. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
89%
Miért nem tudtátok ezt házasság előtt megbeszélni?
2019. dec. 14. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
88%

Véleményem:

Én pasi vagyok én is nagy családot szeretnék, hogy ha mi szülők már nem leszünk legyen legalább 1 testvér, hogy tudjanak egymásra számítani.

Másrészt ez felelősséggel jár, és két ember döntése, ahhoz hogy bírd, ott az apukának is ki kell vennie a részét belőle.

Párszor csinálj úgy, hogy elmész szülőkhöz vagy valahová, hagyd magára a gyerekkel, szerintem meg fogja unni az állandó bömbölést, meg hogy le van kötve.

Ja még annyi, mikor ekkora korkülönbséggel választottál párt, tudhattad volna, hogy itt ki fog bukni a korkülönbség, ő ebben a korban van, te meg még nem igen.

2019. dec. 14. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
33%
Ebben mindketten hibásak vagytok. Nem téged kellett volna elvennie az biztos.
2019. dec. 14. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
24%
6-os! Azért nem lehet ezt a házasság előtt megbeszélni, mert amíg valakinek nincs gyereke elképzelni sem tudja, hogy mivel jár, csak ha a saját bőrén érzi. Hiába akar valaki hármat, ha az első után kiderül, hogy még azzal az egy gyerekkel sem bír és elege van.
2019. dec. 14. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:
26%

Itt nem a házasság után derúlt ki. Azzal kezdi, hogy a férje mindig nagy családot akart, ő meg nem is szereti a gyerekeket.

És innentől lesz a kérdező önző, aki betette a kis pistáját a kényelembe, megfogta a férfit egy gyerekkel, vidáman szórja a pénzét, és nem hajlandó cserébe azt megadni neki, amiért őt egyáltalán elvette. Egyszerűen át lett bas2va a kedves férj.

Csak a kedves kérdező azt is tartsa szem előtt, hogy ebből idővel ugyanúgy lehet elhidegülés és válás, mintha egyáltalán nem lenne gyerek. 36 évesen még mindig elég fiatal, hogy újratervezze az életét mással.

2019. dec. 14. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!