Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon így romlanak el a házasságok? Veszélyben az enyém is?
A férjemmel nagyon szeretjük egymást, de egyre kevesebb időnk van beszélgetni, egyre kevesebb a szex, és egyre nehezebb az élet.
Mozaikcsalád vagyunk, 3 kicsi gyereket nevelünk, mindketten hoztunk egyet-egyet a kapcsolatba, és egy közös babánk is van. Májusban volt 3 éve, hogy együttvagyunk. Rengeteg hitelünk van, építkezünk, kifutunk a keretünkből és aggódunk, én most nem dolgozom, a férjem viszont rengeteget, így javarészt egyedül vagyok a gyerekekkel és az építkezéssel, de azért a férjem segít, ahol tud, viszont mindketten csinálunk egy-egy képzést is épp, szóval totál ki vagyunk purcanva. Esténként gyakran elalszom, mielőtt kettesben egy szót is szólhatnánk egymáshoz. A gyerkekkel közös délutáni/esti órákban persze beszélgetünk keveset, de fajsúlyos dolgokról nem lehet így, legfeljebb csak a napi ügyekről. Arról, hogy valójában ki hogyan érzi magát a bőrében, vagy a gyerekekről komolyabban nem. Néha persze vannak nagyobb beszélgetéseink, de ritkábban a kelleténél.
Szex heti egy-két alkalommal van, de szabályosan rá kell vennem magam a dologra, mert hiába vonzódom a férjemhez nagyon is, borzasztóan fáradt vagyok. Éjszakánként legalább
4-szer kelek a kicsihez már egy éve, de még a középső is fel-felébred olykor, úgyhogy már reggelre hulla vagyok, nemhogy estére...
Amíg csak a két hozott gyerekünk volt, addig minden olyan jól működött, rengeteget beszélgettünk, rengeteget szexeltünk, voltak közös hobbijaink, közösen sportoltunk, a munkánk kötetlen volt, és ha sokat nem is, de eleget kerestünk vele, sok időt tudtunk együtt tölteni, és mindketten borzasztóan vágytunk egy közös babára. A baba megszületett, a fizum kiesett, a férjem munkahelyet váltott, duplafizuért rabigába hajtotta fejét, oda a kötetlenség, az építkezéssel pedig hatalmas gondot vettünk a nyakunkba, de muszáj volt, mert itt nem férünk el, a két nagyobbiknak közös szobája van, a kicsi meg velünk alszik, szóval nagyon nem ideális hosszútávon.
Sokszor úgy érzem, épp bedarálni próbál minket az élet. Még ellenállunk, még szeretjük egymást, de egyre kevesebbet tudunk egymásnak adni magunkból, egyre nyűgösebbek vagyunk, egyre fáradtabbak, és egyre nehezebb boldognak érezni magunkat a mindennapokban. Azért persze hálásak vagyunk egymásnak a családunkért, az életünkért, hiszen épp megvalósítunk mindent, amit nagyon akartunk, csak közben beledöglünk, és egymastól is egyre messzebb kerülünk.
Vajon így kezdenek el romlani a házasságok? 5 év múlva teljesen kiégve majd azon kapjuk magunkat, hogy boldogtalanok vagyunk együtt? Hogy lehet gondozni egy hazasságot, ha szinte élni sincs energiánk?
Nem olvastam arról,hogy a kérdező és a párja hány évesek?Azért egy nő nem várhat 40+-os kort a gyerekvállalással, nem biztos,hogy összejön, és ha mindenképp' szerettek volna közös gyereket rá kellett hajtani.
A gyereket megértem, a lakásbővítést is, a sulival vártam volna, bármennyire előnyös lépés a visszatéréshez.
Nem csúsztunk volna ki, 30 évesek vagyunk.
A képzést nem a baba után kezdtem, előtte 3 évet már lehúztam, ez csak a legvége.
Hogy vagy kérdező azóta? Hisz kiemelted a kérdést.
Hogy vagytok most?
Több időtök van egymásra?
Mi lett azóta?
Bő 2 év telt el, mostmár a házunkban lakunk, ami viszont továbbra sincs 100%-ban készen, és ez állati kényelmetlen. A pénzzel folyton hadilabon állunk. A képzésekkel kb. végeztünk, csak nekem van még egy vizsgám hátra. A legkisebb is oviba jár, de én még mindig nem dolgozom. A covid teljesen betett nekünk, a három gyerek közül egy tuti itthon van valamiért. Na jó, nem folyton, de ha egy hónapban 2 hetet tudnék dolgozni, az már egy jó hónap lenne.
A férjemmel viszont egész jól átvészeltük az elmúlt éveket, nem távolodtunk el. Ugyan még mindig ki vagyunk purcanva a hétköznapoktól, és nekem voltak depressziós periódusaim is, de a kapcsolatunk nem sínylette meg. Meggyőződésem, hogy ha az elmúlt éveken sikerült átvergődnünk szerelemben, összetartásban, akkor nincs, ami kifogna rajtunk. Még a szex is csak évről évre jobb, pedig az elején se volt rossz.
Mindehhez szerintem az is hozzájarult, hogy mindkettőnkben felértékelődött a mentális egészség, mint szempont és cél, amiért dolgoznunk kell. Sport, pszichologus, meditáció, séták, mikor és ki hogyan, de mindketten dolgozunk a saját mentális jóllétünkért, és segítjük a másikét. Ha egyikünk nincs jól, az egész család ninca jól. Ennyi, nincs nag tanulság. Csak erdekes volt visszanézni ezt a régi kerdést.
Köszi a választ.
Az imádkozás nem jöhet szóba? Mondjuk meditáció helyett, mert gyorsabb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!