Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit csinálnátok ebben a helyzetben?
Varratom az esküvői ruhámat, tegnap voltam az utolsó előtti próbán, de nem tetszik. Teljesen más elképzelésem volt a ruháról és nem lehet úgy módosítani, ahogy szeretném.
Még tavaly elmentem egy szalonba is, ott nagyon megtetszett egy ruha (olyasmit szerettem volna varratni), de csak bérelni lehetett, megvenni nem. Ezért gondoltam, hogy megvarratom akkor. De nem olyan lett.
A varrónőnek már kifizettem a ruha árát. A másik ruha bérlése pedig többe kerülne, mint a varrott ruha.
Ti felvennétek azt a ruhát, ami nem tetszik annyira vagy inkább kibérelnétek azt, amelyik tetszett és buknátok a pénzt? (Talán el lehetne adni a varratott ruhát.)
Hát mondjuk én elsősorban jelezném a varrónőnek, hogy baromira nem ezt kértem, a pénzt (legalább egy részét) visszakérném, a ruhát meg kenje a hajára, adja, akinek akarja.
Avagy igenis javítsa ki, olyan nincs, hogy nem lehet. Plusz anyag kell hozzá? Így járt, az ő költsége.
Ez is egy szolgáltatás mint minden más, azért ne vonjunk már vállat, hogy elbaccta, de ez van, úgyse lehet javítani.
(Persze ez abban az esetben, ha tényleg a ruha lett elrontva. Ha olyan mint a képen, csak magadon nem tetszik, az más, de nekem nem ez jött le az írásból.)
A lényeg, hogy ne hagyd annyiban csak azért, mert màr ki lett fizetve. Reklamálj, állj ki magadért. Ha valamikor, hát most kell menyaszörnynek lenni.
Tényleg az a kulcs itt, hogy mi a baj a ruhával.
Ha a varrónő tolta el, akkor lehet reklamálni, pénzt visszakérni és átvinni egy másik varrónőhöz, vagy a varroda költségén kijavíttatni
Ha csak rajtad nem úgy néz ki ahogy gondoltad, vagy rábólintottál olyan módosításokra amiket nem tudtál elképzelni és most nem tetszik akkor sajnos így jártál. Ha megmondod pontosan mi a baj vele, akkor tudunk esetleg ötletelni, hogy hogy lehetne mégis megoldani máshogy, illetve megpróbálhatod elvinni egy másik varrónőhöz, aki hátha tud segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!