Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vegyem fel a nevét vagy ne?
Szóval eredetileg én úgy voltam vele, hogy majd felveszem a leendő férjem nevét, ízlelgettük a nevet, tetszett, viszont az utóbbi időben kezdek viszolyogni a dologtól. Nem attól, hogy "elvesztem a személyiségemet" meg hasonlók, hanem megismertem behatóan a családját, és mit mondjak, egyáltalán nem tetszik a dolog... Összefoglalva, apuka egy arrogáns alkoholista, erről beszélni nem lehet, mert azzal van a baj, akinek ez nem normális (nem csak apuka, hanem anyuka és apuka anyukája szerint is), buta, mint a tök, anno a saját lányát fogdosta meg ilyenek. Ettől függetlenül ugye, mint nagyszerű családfőre úgy kell rá tekinteni, az asszonyok (felesége és a férfi anyja) így is tekintenek rá, mint valami félistenre, ez másnak is kötelező, tilos észrevenni, hogy nem tökéletes minden náluk. A mama, após anyja igazi nagyasszonyként uralkodik különben, mint a legidősebb Szabó(né) elvárja, hogy ebben a családban, minden neki tetszően működjön, a menyét is beleértve, aki alapból egy korrekt asszony, csak hát rá is rányomta a bélyegét ez a furcsa családi élet, meg hogy vagy 35éve az anyós árnyékában él. Elég nehéz körülírni, az egészet valami megmerevedett nyomasztó légkör veszi körül, totál bezárkóznak a saját világukba, kifelé erőltetetten mutatják, hogy ők példás család, pedig hát jézus, tudnék mesélni.
És nekem ez a név így úgy érzem, nem kell. Tudom, hogy a férjemmel kapom a családját is, de nem akarok a része lenni ennek a groteszk babaháznak. Úgy gondolom, hogy magával az esküvővel, az eskümmel kimutatom a ragaszkodásomat, szeretetemet anélkül is, hogy felvenném a nevüket. Más részt viszont eszembe szokott az is jutni, hogy nem-e reagálom túl, hogy jaj hát ez hülyeség. De közben nem szeretem már odamondani ezt a Szabóné toldatot..
én felvettem a férjem nevét, de igaz, csak kötőjelesen, mert én mosndtam, hogy x-né nem leszek, de lassan már 2éve, hogy férjnél vagyok, de a mai napig a lánykori nevemen mutatkozok be, ha ismeretlennel találkozok, vagy ha a telefont felveszem!
én is gondolkodtam azon, hogy nem veszem fel a férjem nevét, csak nekem azt mondta, hogy akkor miért kell a lagzi, így megtettem érte, de nagyon nem használom!
Én sem vettem fel a nevét, egyrészt mert sehol nem értik meg és betűzni kell, másrészt nem akartam minden iratot kicserélni, harmadrészt meg azt mondtam, hogy csak akkor veszem fel, ha ő is felveszi az én vezetéknevemet.
Ha nem akarod felvenni, ne tedd. Ez a te neved lesz, ha nem tetszik, ne változtasd meg. Engem nem érdekelt volna, ha a férjemnek ez nem tetszik, én tudtam, hogy nem veszem fel az övét. Maximum a dr.-t, de azt nem lehet. :D
Hát, én kislánykoromban mindig úgy gondoltam, h majd én "Akárminé Bárki Valaki" leszek, de most már nem vagyok benne biztos, h akarnék Vargáné lenni, mert a káposztát nem szeretem. :D
Najó, ez csak vicc.
Szóval szerintem ez tényleg csak amolyan elvi kérdés... Az én kérdésem csupán annyi: rajtad kívül jelentene -e bárkinek vmit ez a dolog? Akár az, h felveszed a nevüket, akár az, h nem veszed fel. Bárki szóvá tenné -e ha nem vennéd fel, avagy bárki ugyanígy gondolja, mint te?
Ha amúgy az esküvővel nincs baj, meg biztos vagy a házassági szándékban, akkor - szerintem - ez teljesen lényegtelen kérdés.
Szerintem a névválasztásnak nincs köze a családhoz, csak a férjhez. Ha másként gondolod, szerintem ne menj hozzá.
Ettől függetlenül nem muszáj felvenned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!