Hogyan vezessem rà a baràtomat, hogy ideje lenne, hogy megkérje a kezem? Ötletek?

Húúhaaa... Most nagyon le leszek pontozva. De nem is érdekel, hogy őszinte legyek.

A férjem egy igen egyenes ember, aki mindig elvárja, hogy őszinte legyek vele, és nyíltan kimondjam, mire gondolok. Egyszer úgy esett, hogy megkérdezte, miért vagyok ilyen szomorú (miután ugyanabban az évben már a sokadik esküvőre hívak meg, neki pedig esze ágában sem volt megkérni a kezem, pedig már évek óta jártunk). Azt válaszoltam, hogy azért, mert szeretem őt, és szeretnék a felesége lenni, hogy örökre összetartozzunk a törvény szerint is. Megkérdezte, hogy miért lenne jó nekünk az, ha összeházasodnánk. Én erre azt mondtam, hogy mivel nem szándékozom az eldobható és lecserélhető barátnője maradni (túl sok rossz tapasztalatom volt már a céltalan együttjárással kapcsolatban), azért szeretném, ha végre ország-világ előtt felvállalná, hogy engem örökre társául választott, nem pedig csak addig, amíg talál egy jobbat (az együttélés, meg a "papír nélkül is boldogok vagyunk"-szlogen számomra erről szól).

Értetlenkedett még egy sort, majd kiderült, hogy igazából nem tudja megindokolni, miért kellene feleségül vennie, hiszen amúgy is szeretjük egymást. Nem tudta, hogy miről szól a házasság, és hogy milyen előnyökkel jár.

Miután később kórházba kerültem, és őt nem engedték be látogatni, mivel nem volt hivatalos hozzátartozóm, valamint vészhelyzet esetén értesítendő személyként nem őt, hanem a 200 km-re élő anyámat írták be, megértette a dolgot... Magyarországon ugyanis nagyon rájár a rúd azokra törvényi szinten, akik nem "hozzátartozói" egymásnak. Ha külön lakcímre vagy bejelentve, akkor megtehetik azt, hogy akkor sem tekintenek hozzátartozónak, élettársnak, ha már x éve együtt éltek.

Tehát összeházasodtunk, azóta pedig áldja azt a percet, amikor először kifakadtam, hogy miért nem vesz feleségül. Örül neki, hogy őszinte voltam, és megértette, hogy miért jó ez neki és nekem is.

Szép dolog a szerelem, de ha a nő kiszolgáltatja magát a férfinak, utána meg néz, hogy az lelépett egy másik nővel anélkül, hogy meggondolná, mit borít fel, akkor az egy nagy hiba. A házasság számomra arra való, hogy ifejezzük azt, hogy "felnőtt emberek vagyunk, és egy életre összekötöttük az életünet a párunkkal".

Ósdi vélemény? Nem érdekel, én így gondolom.

Tehát, Kérdező: szerintem egy az egyben mondd el neki, hogy szeretnéd, ha eljegyezne, mert te komolyan gondolod vele az életed. Erre még mindig mondhat nemet...

Azok, akik azt mondjáűk, hogy ez két ember döntése, azok valójában azt mondják: ez kizárólag a férfi döntése, és a nőnek nincs joga beleszólni abba, hogy mikor méltóztatik őurasága feleségül venni a nőt. Tehát ha a pasi pl. 10 év után sem kéri meg a kezed, neked engedelmes szolgaként bele kell törődnöd, hogy nem fog elvenni, hiszen "szégyen, ha elvetetetd magad". A magam részéről úgy gondolom, hogy nincs olyan, hogy egy nő "elveteti magát". A lánykérésre is lehet nemet mondani, a fiúkérésre is. Ha már ugye egyenrangú felek vagyunk egy kapcsolatban. Aki úgy gondolja, hogy a férfi joga eldönteni, hogy mikor nősül, és mennyi idő után vesz el valakit "úri kegyként", az menjen vissza a középkorba!

szerintem erre magától kell, h rájöjjön.

ha pedig úgy látod, h sokévi együttjárás után sem szándékszik ezt megtenni, akkor odébbállhatsz...

lehet, hogy én vagyok túl konzervatív, de ez abszolút a férfiak dolga...

Párom azt mondta, a férfiakat hagyni kell, hogy "szokják és megszeressék" a gondolatot. Ez nálunk mindkét esetben (esküvő, eljegyzés) kb. 3-4 hónapot jelentett. Mikor először említettem: ó, hát fiatalok vagyunk mi még ahhoz, majd ráér, stb, a "várakozási idő" után meg: miért is ne? Elég idősek vagyunk már, szeretjük egymást, stb. Ugyanúgy belelkesedett, mint én :)

Hány évesek vagytok? Mennyi ideje együtt?