Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt olyan aki nem tudott elmenni testvére esküvőjére?
Sajnos igen.
Tavaly volt ez. Az esküvő előtt 3 nappal hatalmas balesetem volt, pontosabban egy részeg idióta elgázolt engem, én jóformán nem sokra emlékszek belőle, csak arra hogy sétáltam egy kisebb utcában a járdán és egy autós a járdára sodródott elég gyorsan ment. A szemtanúk állítása szerint irtó nagy mázlim volt mert szerencsére az autó motorháztetejére értem és nem az autó ment át rajtam azt tuti nem éltem volna túl. Akkor ugye a motorháztetőre kerültem majd az autó jobb oldalán leborultam bele a vízelvezető árokba ami elég szűkös volt és jól le is volt betonozva.
Így is nagy mázlim volt azzal hogy elég erős csontozatom van bár így is lett egy sípcsont törésem meg a bal karom is kiugrott a helyéről és az arcom is nagyon megvolt sérülve több helyen is, és belső vérzéseim is voltak.
Akkor ugye engem azonnal bevittek a kórházba és a műtőbe kerültem, nem sokra emlékszem azt tudom hogy a mentősök úgy tettek be az autóba és körülöttem ugráltam ezerrel hogy ellássanak majd a kórházba is csak arra emlékszem hogy már az ágyon voltam adtak be nekem mindenfélét meg az akkori ügyeletes orvos vizsgálgatott és mondták hogy készítsenek fel az altatásra. Onnantól kezdve szinte minden kiesett, majd amikor magamhoz tértem nagyon sokáig nem voltam képbe.
Amikor eljött a tesóm esküvője akkor elégé ki voltam akadva hogy nem lehetek ott, ha más nem legalább a szertartáson ott akartam lenni. de ugye be voltam gipszelve ágyhoz voltam kötve, belőle csövek lógtak annak örültem hogy járókerettel kibírtam menni wc-re amit persze nem díjaztak az orvosok mivel nem lett volna szabad erőltetnem magam, csak én eléggé az a makacs embere vagyok plusz mellettem egy idős bácsi feküdt akinek elloptam a járókeretét mert pont az ágyam mellett volt, a különböző tasakokat amikbe a váladékaimat meg mit tudom én miket "gyűjtöttek" szépen a hónom alá vágtam és úgy mentem ki wc-re. Hát ez van elég makacs egy ember vagyok meg én utálom ha ennyire kinyalják a pi...ám, már eleve ez is nyomasztott.
Akkor a barátnőm kitalált egy okossáot az esküvőre. Ő elment oda, nekem behozta a laptopját plusz a kórház nagy nehezen megadta a wifi elérhetőséget a barátnőm pedig a tabletjén keresztül közvetítette nekem az esküvő minden pillanatát szinte. Ez azért elég sokat jelentett nekem bár sok mindenből kimaradtam, de szerencsére a lagzi alatt felváltva párna jöttek be hozzám látogatni főleg azok a rokonok akiket alapból ritkán látok, mivel az esküvő a szomszéd városban volt a lagzival együtt innen 10-15 perc autóval így erre is sort kerítettek hogy mégse legyek gyedül. És a tesóméktól is rendes volt hogy az esküvő alatt is bejöttek hozzám hoztak torta kóstolót amit az orvos csak nagyon minimálisan engedélyezett, de nem tudtak mást csinálni mivel sajnos ez elég váratlan helyzet volt és az esküvő lefújását meg én nem akartam hogy csak miattam fújják le főleg hogy nagyon sokat készültek rá, meg ugye a rokonok, barátok is arra a napra szabadították fel magukat főleg akik hétvégén is dolgoztak.
Persze én nem akartam tesóméktól elvenni ezt az életre szóló dolgokat és mivel megtudtuk oldani a webkamerázást, legalább mégis ott voltam igaz virtuálisan de legalább láthattam ahogyan a tesóm férjhez megy.
A barátnőm nem akart menni, de a lagziig főleg a vacsiig ott volt azzal képviselt engem, de amikor jött a tánc meg a buli része a dolgoknak akkor átadta a tabletet másoknak ő meg jött be hozzám hogy mégis együtt lehessünk. Az ápolók meg rendesek voltak mert arra az időre hogy a betegeket ne zavarjuk átadták nekem az egyik üres 2 ágyas szobát arra a napra, azzal a feltétellel hogy másnap egy pszichiátriai beteget kell elviselnem 2-3 napig ameddig a műtét után megfigyelés alatt tartják ott.
Barátom nem ment el a testvére esküvőjére, mert külföldön tartózkodott és neki sokba került volna egy hétvégei esküvői kiruccanás (elmondása szerint).
De ott sokminden erőltetve is volt , főképp a menyasszony részéről...
Nekem ezt mesélte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!