Teljesen ki vagyok borulva a húgom miatt. Hogy kezelnétek egy ilyen helyzetet?

kérdező, ez most mély kérdés lesz, de: nem lehet, hogy a te sorozatos sikereid, a szüleid öröme az akkor még sikereket nagyon elérni nem tudó (hiszen egszerű diák), kamaszként labilis húgodat egy önismreti válságba, vagy akár depresszióba taszította? elolvastam az ő kérdését is, igen, mintha egy öt éves hisztikézne, hogy a nővére barbipónijának a sörénye fényesebb, de végig kell gondolni az utat, ami ide vezetett. nem ismerem a történteket, ezt te ismered, de gondolj bele: 5 éve kaptál ösztöndíjat belgiumba (ehhez egyébként gratulálok), és ekkor te már valószínűleg majdnem kiforrott egyéniség voltál, szép alakkal, szép hajjal, szép bőrrel. a húgod ekkor 14 éves volt, kamasz, teljes lelki kavarodásban, pattanásokkal, önmagát keresve, és a világ rezdüléseire mérhetetlenül érzékenyen. ez senkinek nem könnyű időszak, mindenki emlékszik még, mennyire kétségbeejtő tudott lenni a legkisebb apróság is, főleg hogy a legnagyobb sikerünk abban az életkorban az lehetett, ha ötöst kaptunk abból a tárgyból, amiből bukdácsoltunk, vagy ha megnézett minket az a fiú, aki rég tetszett nekünk. és az ilyen hullámok közt hánykolódó húgod látott maga előtt egy tökéletes nővért, hatalmas lehetőségekkel. és igen, teljesen jogosan sütkéreztél a dicsfényben, hiszen nyilván rengeteget tettél érte. viszont ezzel a húgod úgy is érezhette, hátrahagyod őt (ha jól vettem ki, korábban jó volt a kapcsolatotok), az élet úgy hozta, pont akkor értél el sikereket és léptél ki az életéből, amikor erre a legnagyobb szüksége lett volna (hű, jézusom, már látom is a piros kezek sokaságát). szuper, hogy segíteni akartál neki, de addigra vagy túl késő volt, vagy a tanulásban segítés, sportolás pont nem az volt, ami neki kellett volna, lehet szekálásnak érezte, hogy a nála okosabb és csinosabb/sportosabb nővére rángatja ide oda, egy zavarodott kamasz erre könnyedén reagálhat negatívan, mert neki főleg rengeteg beszélgetésre van szüksége, és miután megértette a segítő szándékot, hogy tényleg szívből jön, nem pedig elvárásból, azután nyilván rábólint. de ő mit látott: a szupersikeres nővérem elment külföldre, néha hazajön, és akkor az megy, hogy jaj, jön tanulni segíteni, peeersze, mert ő a szuperokos, meg jaj, menjek vele futni, mert ő olyan csinos, aztán meg akarja modnani nekem, mit cisnáljak. ezt még mindig csupán spekuláció, nem szeretném, kedves kérdező, hogy félreértsd, de ha esetleg így történt, akkor talán könnyebb megérteni. mert a húgodmost hisztiző gyerekként viselkedik, de ha nem tesz semmit magáért, az komolyabb lelki problémákra vezethető vissza. kicsit olyan a történet, mintha a húgodat utánad tolták volna (menjen egyetemre, fogyjon le, stb). lehet, hogy tényleg nem fősulis/egyetemes típus, lehet, hogy neki tényleg az a munka való, amit az OKJ-s képzésen tanult, de ezt egy szuperkülföldiegyetemes nővér árnyékában a szüleidnek és neki sem biztos, hogy könnyű volt megemészteni. valószínűleg szörnyű önértékelési zavara van, ami túlnőtt rajta, és nem volt ott senki, aki segítsen neki. nézd ezt kicsit így is. ne csak a mostani állapotot lásd, mert minden egy folyamat, aminek van kezdőpontja. nem is igazán merek igazából többet leírni ide, mert leszedik a fejem, de ha gondolod kérdező, írj privátot nyugodtan, sajnos/nem sajnos nagyon jól ismerem a húgod mostani állapotát, és ha szeretnéd, tudok tanácsokat adni a kapcsolatotok rendezéséhez és persze a húgod "rendbetételéhez", mert ezt azért próbáld meg belátni, nem egyszerű hiszti. mert amíg te elmentél, és arattad a babérokat, ő otthon ült, egy a csapból is a sikereid folytak. gondolj mondjuk ronra a harry potterból. na de tényleg nem írok többet, így is látom már előre hogy a válasz nulla százalákban lesz hasznos, de azért remélem, rá tudtam néhány dologra világítani, vagy el lehet kezdeni felgöngyölíteni a szálakat, és természetesen privátban is elmondanám, amit még esetleg tudok, ha úgy gondolod, kérdező.