Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elmennétek egy olyan esküvőre ahol a férjetek várhatóan balhézni fog?
Télen hivatalosak vagyunk az egyik rokonom esküvőjére. Meg tudtam, hogy egy olyan ember is ott lesz akivel a férjem hosszú évek óta haragban van.
A férjem és ez a férfi gyerek koruk óta ismerik egymást. Évfolyam társak voltak az egyetemen is, majd utána közös vállalkozást is alapítottak. Aztán kezdődtek az ellentétek köztük. Végül a férjem kivásárolta a férfit a vállalkozásból és különváltak. A férfi viszont alapított egy saját vállalkozást ugyanazzal a profillal mint a férjemé. Így konkurenciák lettek. Mivel nincs sok ilyen jellegű vállalkozás az országrészben ezért egymás nagyon közvetlen konkurenciái. Egymás orra elöl veszik el a munkákat. Ott tesznek alá egymásnak ahol tudnak. Kibékíthetetlen ellentét van köztük. Amikor úgy adódik, hogy személyesen találkoznak akkor annak általában vehemens veszekedés lesz az eredménye. Elég valószínűnek tartom, hogy ezen az esküvőn is erős szóváltásba kerülnének.
Szerintetek elmenjünk az esküvőre vagy inkább a békesség kedvéért hagyjuk ki?
A kérdező kommentje:
Ahhoz képest, hogy szerintetek gyerekesek meg buták mégis mindketten a BME-n diplomáztak és mindketten meghatározó piaci szereplők az építőipar egyik agában. Biztos vagyok benne, hogy külön-külön is többre vitték mint itt ti mindannyian. Ugynézki ennek a "gyerekes viselkedésnek" mégiscsak van létjogosultsága:)
Huh, kérdező, eddig elhittem, hogy felnőtt nő és feleség vagy... most már ezt a kommentet olvasva kezdek kételkedni. Bevallom őszintén, volt, amikor én is dicsekedtem ilyen stílusban, konkrétan azt mondtam egy másik lánynak, hogy "bibi, az én piros bugyim sokkal szebb, mint a tiéd" ...az óvoda középső csoportjában. Ez a kommented kb. olyan stílusú volt :D
Kérdező, sajnos fáj a szívem, de el kell mondjam, meg kell, hogy tudd...a diploma intelligenciát nem ad:)))))
Attól még lehet bunkó valaki!
Mondta valaki, hogy nem bunkó? Nagyon sokszor az!
De ez nem egyenlő azzal, hogy gyerekes és buta. Vagy ti teljesen fogalom zavarban szenvedtek? Mi? Okostojások?
Hááát... lehet, hogy azon a bizonyos esküvőn nem a férjed meg a volt munkatársa lenne a legnagyobb probléma...
Ha te ilyen stílusban állsz neki vadidegen, soha nem látott embereknek a neten, csak mert olyat írtak, ami nem tetszik, hát banyek, hogy reagálnál, ha valaki véletlenül a lábadra lépne az anyakönyvvezetőnél?
Szerintem nem menjetek az esküvőre, a pár és a többi vendég hálás lehet érte.
Miért mi a probléma a stílusommal? Én olyan stílusban állok másokhoz mint ahogy mások állnak hozzám!
Vagy talán megkellene adnom a tisztelet az ilyen senkiházi kis bugrisoknak akik butának és idiótának nevezik a férjemet? Nahát az kizárt! Legszívesebben a szemüket kikaparnám!
Nahát, zsák a foltját:) Diplomás zsák:DDD
Csak tegyétek meg azt a szívességet az ifjú párnak, hogy nem mentek el az esküvőre!
Ahhoz képest, hogy szerintetek gyerekesek meg buták mégis mindketten a BME-n diplomáztak és mindketten meghatározó piaci szereplők az építőipar egyik agában. Biztos vagyok benne, hogy külön-külön is többre vitték mint itt ti mindannyian. Ugynézki ennek a "gyerekes viselkedésnek" mégiscsak van létjogosultsága:)
Tudod, intelligenciát még most sem osztanak a diploma mellé. Lehet, hogy a férjed meg a haver diplomás, de ha képesek összeverekedni egy esküvőn, akkor kőbunkók.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!