Megosztó kérdés: Mióta divat, hogy mindenki szerint éveket kell együtt lakni valakivel, mielőtt eljegyzed vagy összeházasodtok? (Többi lent)

Végülis mindenki úgy éli az életét, ahogy neki megfelelő. Én nem akarok éveket csak úgy élni a párommal, ezért lesz nemsokára esküvő, pár hónap együttélés után.

Más szerint ez elfogadhatatlan, ő évekig csak együtt él, és később házasodik.

És van, aki egyáltalán nem házasodik, csak együtt él valakivel.

Ahhh! Szerintem beszelgetni sem kell vele. Eleg ha egy tarskereson kikeresed foto alapjan, aztan barmilyen beszelgetes nelkul hozzamesz.

Hiszen, "Sokszor évek alatt sem ismerünk meg teljesen valakit."

A régi korokat ne keverjük ide. Akkoriban az emberek nem rokonszenv alapján választottak többségiben párt, hanem az anyagi helyzet, család érdeke stb. volt a fő szempont. Ebből következően nemcsak az nem érdekelt senkit, összeillenek-e, de az sem, hogy mi lesz a következő 40 évben. Rendben, hogy kibírták valahogy, de bizonyára sok boldogtalan házasság született így.

A mai kor ad rá lehetőséget, hogy "kipróbáljuk" a másikat. Alapvetően egy megerősítésnek kell lennie: minden szép és jó -> összeköltözés -> minden szép és jó -> házasság. Ez max. 1-2 éves átmeneti időszakkal sül el jól, ahogy látom. Ha tovább húzódik az együttélés házasság nélkül, akkor ott a felek nem is igazán akarnak mást. Vagy épp az egyik akarna, csak épp nem mindketten. Ebből következik, hogy ha mégis esküvő a dolog vége, sokszor sül el rosszul.

Természetesen a házasságon belül is vannak gondok, de legalább az olyan ellentétek kiküszöbölhetőek, amik 1-2 hónap együttélés után előjönnek. Gondolok itt higiéniára (lakás és személyes is ide értendő), életritmusra (hétvégi ébredés, esténkénti lefekvés időpontja pl.), közös kasszával előkerülő problémákra (ki mire költ és mennyit), és még sorolhatnánk. Nem lehet természetesen minden hibalehetőséget kizárni egy próbaidőnek szánt együttéléssel, de a kockázat jelentősen csökkenthető.

Azért lássuk be, hogy tény, hogy sok házasság ott kezd tönkremenni, már az első hónapokban, amikor esküvő után először költöznek össze, és kiderül, milyen kisebb-nagyobb rigolyái vannak a másiknak, amit nem ismertünk korábban, és talán mégsem olyan elviselhető hosszú távon.

Én amondó vagyok, hogy nem ismerhetjük igazán a másikat, amíg nem éltünk vele együtt legalább 1-2 évet, és nem jutottunk túl együtt boldogságokon, krízishelyzeteken, örömön, szomorúságon stb.

Persze, ezt meg lehet tenni esküvő után is, de lássuk be: kicsit nehézkesebben megy mindenkinek a továbblépés, ha válással is meg van fűszerezve a dolog.

Baratom edesanyja honapok utan osszekoltozott a "parjaval", mivel becsuszott a baba. Ossze is hazasodtak, hogy a kicsi apuka nevere keruljon. Kb 2honapja elnek egyutt, most keressuk anyosnak az ugyvedet, mert a kedves apuka egy alkoholista, agressziv vadallat, es azzal fenyegetozik, hogy ha elvalnak, viszi az 1honapos kisbabat.

Na, hat ezert nem kell beleugrani egy hazassagba. Nem veletlenul mondjak, hogy lakva ismerszik az ember. Az en nagymamam speciel egyutt elt a papammal, mielott osszehazasodtak. Szerintem ez az azonnali hazasodas inkabb dedmamaink idejen volt jellemzo, mikor nem is ok valasztottak egymast, hanem inkabb a szulok.

Akkor vegyük sorban:

A nagyszüleink korában még nem hogy nem volt divat, de szégyen volt a válás. Úgyhogy ha nem is működött jól a házasság, az emberek inkább együtt maradtak, tűrtek. Úgyhogy ne hasonlítsuk össze ezt a mai helyzettel, amikor ha egy rossz kapcsolatból kilépsz, nem elítélnek, hanem inkább megveregetik a válladat.

Tényleg lakva ismerszik meg az ember, ehhez van, hogy hónapok kellenek, van hogy évek és van, hogy sok év házasság után jön rá valaki, hogy nem ismeri a párját, erre nincs szabály. Mindenki addig él együtt a másikkal az esküvő előtt, ameddig szeretne.

Habár szerintem túl rövid idő alatt nem jönnek elő azok a mindennapos problémák, amikről esetleg együttélés előtt nem tudtunk, túl hosszú idő után meg elmehet az egész házasodási kedv, mondván: tizenvalahány évig jó volt így, jó lesz ezután is.

Az én véleményem szerint jobb egy-két évig együtt élni valakivel a házasság előtt, legalábbis én úgy éreztem, nekem ennyi kellett, mi kb. másfél évig éltünk együtt az esküvő előtt. Aztán mindenki úgy csinálja, ahogy neki jó.

Valakinek nem mindegy, hogy -a te szavaiddal élve- 30-40 évet lehúz a másik mellett, vagy ténylegesen BOLDOG.

Nagyanyáink idejében az nagy többségben nem a boldogságról és a szeretetről szólt, csak arról, hogy szokd meg és tűrd el a házastársad, mert mást nem igen tehetsz. A válást nem nézték jó szemmel. Ez közel sem jelenti azt, hogy ők jól éltek.

Ma már nem probléma, az ember elválik, ha nem működik, de a házasság előtti együttélés épp azt lenne hivatott kiszűrni, hogy kik azok, akik képtelenek együtt élni, és jobb, ha nem ugranak bele házasságba. Az ember egy cipőt sem vesz meg próba nélkül, akkor hogy hozhatna meg egy ilyen komoly döntést látatlanban? Lakva ismerni meg a másikat, mond valami ez a mondat neked?