Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan akadt ki ránk ennyire a jövendőbeli sógornőm?
A férjem testvérének a hétvégén lesz az esküvője. Minket is meghívtak. Van 2 gyerekünk 3 éves, 4 hetes. Úgy volt, hogy ők is jöhetnek, a lányunk már alig várta, hogy bemutathassa a ruháját, amit direkt erre az alkalomra kapott a férjem testvérétől (ő a keresztapja).
Előző hét pénteken kaptunk egy e-mailt, hogy sajnos lemaradt a meghívóról, hogy gyerekeket 16 év alatt ne vigyünk. Ez az elfelejtett info a meghívottak 80%-át érinti. Megbeszéltük a férjemmel, hogy mi így nem fogunk tudni elmenni, felhívtuk a testvérét, aki sűrű elnézések közepette elmesélte, hogy a menyasszonya a fejébe vette, hogy a sok gyerek el fogja rontani az ő nagy napját a vinnyogással, ezért az e-mail. Bár nem örült neki, de megértette, hogy nem tudunk menni.
Ma felhívott telefonon a menyasszony és szabályosan leüvöltötte a fejemet, hogy mégis, hogyan jövünk mi ahhoz, hogy szétromboljuk az esküvőjét, mert 'miattunk' majdnem az összes kisgyerekes pár visszamondta a megjelenést. Szerinte mikor megtudták, hogy a vőlegény testvére és annak családja sem megy, ők is úgy döntöttek, hogy lemondják. Ez tényleg a mi hibánk lenne?
Majd este, ha hazajön a férjem felhívjuk a testvérét, hogy tisztázzuk ezt az egészet, de addig se megy ki a fejemből az eset.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nincs igaza. Itt most nem az a kérdés, hogy menjenek-e a gyerekek vagy ne menjenek. Mindenkinek szíve joga olyan esküvőt szervezni, amilyet akar. Ha gyerekekkel, akkor gyerekekkel, ha nélkülük, akkor nélkülük.
DE egy héttel az esemény előtt kitalálni, hogy ne menjenek a gyerekek - na ilyet finoman szólva is nem illik játszani. Például mert a család már költségbe verte magát, rákészültek, hogy együtt mennek, stb.
Na de jó, most jutott eszébe a menyasszonynak, oké. Bunkóság, de az ő dolga.
DE ezek után rátok kenni, hogy miattatok nem mennek a többiek, na ez mindennek az alja. Én az esti telefonálásnál biztosan csak annyit mondanék, hogy nagyon sajnálom, hogy ennyien lemondták, de ez várható volt a feltételek ilyen megváltoztatása után, és ne akarja rátok kenni. Teljesen mindegy lenne, hogy ti mentek-e, azért mondták le a többiek, mert nem tetszett nekik az eljárás. Teszem hozzá, jogosan. Én nem vagyok ez a "mindenképpen vigyünk gyereket az esküvőre" típusú nő, semmi baj nincs azzal, ha valaki felnőtt esküvőt akar. Csak kommunikálja már a meghívó kiküldésekor.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
álljunk már meg egy szóra...
a menyasszonyban az még véletlenül sem merült fel, hogy a többi vendég nem azért mondta le a lagzit, mert ti is lemondtátok? hanem tőletek függetlenül, ők is ugyanúgy érezték, hogy a gyerekeik nélkül nem akarnak menni???
ezt a visszamondási hullámot nem ti indítottátok el a reakciótokkal, hanem ő, a kérésével. úgyhogy ha mindenképpen haragudni akar valakire, ne titeket találjon meg a vádaskodásával, hanem a valódi felelőst: saját magát.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem, és egy hülye liba. Megértem, ha vkit zavarnak a neveletlen gyerekek meg az üvöltő kicsik az esküvőn, de ezt másképp is meg lehetett volna oldani (biztosítanak játszóházat, megkérik a szülőket, hogy figyeljenek oda a gyerekekre stb.)... ráadásul ugyan nem vagyok egy ilyen a gyereknek folyton anyuci seggében kell lennie típusú ember, de azért egy négyhetes gyereket nem kéne idegennek lepasszolni, ahhoz még túl kicsi.
Ráadásul nem is a meghívón közölték, hanem jóval később. Ja, és miért gondolja, hogy az összes többi vendég nyalta volna a talpát azzal, hogy otthon hagyja a gyerekeket? és mindegy, hogy ki vagy mi miatt mondják vissza, ha az adott pároknak a gyereknél fontosabb lett volna a banzáj, akkor történhetett volna bármi, nem mondták volna vissza. Sztem itt inkább az volt a hiba, hogy cs.sztek odaírni a meghívóra előre, hogy bocsi, gyerekek ne jöjjenek, és még aki el is ment volna gyerek nélkül, az is úgy gondolta, hogy egy fenét megy, a méltánytalanság miatt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
41-essel egyezik a véleményem.
Annyit még hozzáfűznék, hogy nekem nem lenne evidens, hogy meghívnak egy hosszadalmas ceremóniára meg egy még hosszabb dínom dánomra egy 4 hetes gyereket. Pont ezért a gyermekes meghívottak dolga is tisztázni a helyzetet időben. Persze ha már tisztázva lett, és ennek ellenére gondolta meg magát, akkor tényleg bek@phatja.
Bizonyára nem örülnék a döntésnek, de ettől függetlenül megpróbálnék megoldást keresni. Ők is csak egyszer házasodnak (remélhetőleg), felesleges most ezen hosszú távra fennakadni, több ilyen úgysem lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem egészen értem, egy négy hetes gyereket hogy akartatok esküvőre vinni? Meg aztán úgy tudom, 6 hétig eleve az anyukának is tartózkodnia kéne a mászkálástól. Én három évest sem vinnék esküvőre.
Viszont a menyasszony kiakadása nem valami jogos. Ha időben közölte volna a tervét, nem lenne gond. De így, hirtelen ötlettől vezérelve, szinte az utolsó pillanatban? Gondolom, a többség ezért mondta le.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát azért a vőlegény testvére elég közeli rokonnak minősül szerintem. A 4 hetes gyerek pedig legyen a szülők problémája, hogy elviszik-e. De eleve kitiltani onnan elég durva. Szép lett volna, hogy viszik a meghívót és a leendő sógornő rábök a pocakra, hogy őt nehogy elhozzátok ám! Szegényke, ha pár héttel később születne, akkor simán elmehetne.:)
A sógornő mindenesetre nem 100-as. A házasság után ez csak rosszabb lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!