Mit tennétek a helyemben? Elmenjek az esküvőre vagy sem? Csak értékelhető válaszokat szeretnék.

Sok évvel ezelőtt kezdődött egy baráti kapcsolat a férjem és (nevezzük Lacinak)Laci között. Fiatalok voltak, együtt jártak szórakozni, csajozni, focizni... stb. Majd összeismerkedtünk az akkor még nem férjemmel és továbbra is ápoltuk a baráti kapcsolatot Lacival. Lacinak is lett egy barátnője, immár 4-en jártunk össze, grillezgetni, beszélgetni.. Mélyen keresztyén vallásúak mindketten. Aztán összeházasodtunk a férjemmel (Ők voltak a tanúink), született 2 gyermekünk. Laci nagyon sokat segített a ház körüli munkákban, térkövezett, öntözőrendszert épített ki, füvesített.... stb. Mivel a munkájáért nem kért semmit, Önzetlenül tette, ezért minden alkalommal sok finomsággal vendégeltük meg Őket. Mivel alkoholos befolyásoltság mellett nem szabad vezetni, többször vittem Őt/Őket haza, akár több hónapos terhesen is éjszaka. Az ételek beszerzése és elkészítése mindig a háziasszony, azaz az én feladatom volt. Nem kevés összeget "öltem" bele ebbe a barátságba. Két alkalommal lehetőségem volt arra, hogy meghívjam Őket Wellnesselni két 5 csillagos szállodába. (Akkor még megtehettem.) Nem kellett fizetniük semmit. Mivel a barátságunkat nagyon szorosnak tartottuk ezért úgy gondoltuk a férjemmel, hogy Nálunk jobb keresztszülőket nem is találhatnánk a fiúnknak. Örömmel vállalták. Majd megtörtént a keresztelő. Aztán egy decemberi napon szerettem volna Lacitól egy apró szívességet kérni telefonon. Laci közölte velem, hogy nekem nincsen semmi jogom szívességet kérni Tőle, én nem tettem semmi olyat, amiért Ő cserébe segítséget nyújtana nekem. Sőt éppen én legyek hálás, amiért annyi mindent tett értünk. Különben is én csak egy senki vagyok és ezen túl csak a férjemmel fog fenntartani baráti kapcsolatot. Majd lecsapta a telefont. Megint hangsúlyoznám, hogy mélyen vallásos család egyik tagja.

Februárban a fiunk névnapjakor eljöttek hozzánk. Piszkosul feszélyezve éreztem magam, mi a fenét keresek egy ilyen alattomos ember társaságában? Majd átadták az esküvői meghívójukat mindkettőnknek. A menyasszony megjegyezte, szeretné, ha én is elmennék a nagy napra.

Többször beszéltem a férjemmel a történtekről, megpróbálta a lehetetlent is. Én mindmáig hajlandó vagyok a történteket megbeszélni Lacival, de nem várja tőlem senki, hogy én fogok kopogtatni az ajtaján egy bocsánatkérő mosollyal az arcomon.

Mivel az esküvő 70km-re lesz tőlünk, ezért nagy dilemmába vagyok. Elmenjek vagy ne? Hagyjam a férjemet egyedül menni, vagy sem? (Nem a féltékenység, hanem a távolság, idő, a másokhoz való alkalmazkodás, alvási lehetőség miatt hagynám cserben a férjem.) A férjem nem tud vezetni. Persze lehet ezt fordítva is nézni, a férjem hagy cserben engem. Igaz? Választás elé semmi esetre sem szeretném állítani. Tanácsot szeretnék kérni Tőletek! Előre is köszönöm!