Akik már évek óta együtt élnek és gyerek is van, miért csinálnak nagy esküvőt?

Bocsi!

sokk = sok (!)

Szerintem is így kellene csinálni. Először megismerni egymást, és ha a szürke hétköznapokat is végig tudjátok csinálni együtt, akkor már nagyobb az esélye, hogy hosszú évekre együttmaradtok.

Vagyis éppen ezt lehet igazán megünnepelni!

Mert mit ünnepel az, aki pl. 1-2 éves ismeretség után, különösebb együttélés nélkül, először esküdöznek, utána gyorsan válnak? A lakodalommal ők mit ünnepelnek?

A lakodalmi vigasság ma már = ok arra, hogy együtt legyen a család, a barátok, mindazok, akik valami módon kapcsolódnak az esküdő párhoz, és együtt töltsön e szép nap alkalmából néhány kellemes órát.

A gyerek nem egy kapocs, azzal a férfit nem lehet megfogni, mint ahogy az együttéléssel sem. Egy házasságkötéssel sem, mondjuk.

A véleményem változik ezzel kapcsolatban is.

Nekem valahol fáj, hogy inkubátornak jó voltam, dadának jó vagyok, de hogy hites asszonya legyek arra nem. Csak a név miatt volt egy 5perces viccünk, mikor már a lánnyal voltam várandós(második kicsi)

Lelkem mélyén nagyon vágynék egy lánykérésre(ilyenem a férjemtől nem volt, és nem a gyűrű meg a felhajtás, csak a gesztus hiányzik)

Nem voltam menyasszony, nem is leszek. Lelkileg megnyugvás lenne, ha a fogadalmunk felfelé is eljutna. Nem fog, sajnos.

Ha csak a külsőségeket nézem, sajnálom, hogy az életemből kimaradt, hogy valahol az életben csak egyszer, de igazán hercegkisasszony lehessek, gyönyörű ruhában, szép frizura, szép smink, a barátok, rokonok társaságában, meseszép helyen, amikor mi vagyunk a "sztárok", mint férj és feleség.

Ha nem olyan lenne a viszonyunk a férjemmel, ahol csak felesleges rongyrázás az esküvő és csak kínlódás, akkor most lenne szervezés alatt az esküvő(templomi és a lagzi), nem nagy max70fő... És mi azt ünnepelnénk, hogy tényleg örökkön örökké, szerelemben tudunk élni egymással, hogy valahol túléltük életünk egyik nehéz-szép közös utazását, és csak erősebbé tett minket. És van ok az örömre.