Szerintetek ez nagy butaság lenne?

Több sebből is vérzik ez az egész. Előttem sokan leírták az összeköltözést, hogy fiatal vagy, ő idős stb., ezt nem ragozom tovább.

Milyen férfivel készülsz összekötni az életed? Ha arra nem képes, hogy odaálljon a szüleid elé és megmondja, hogy szeretem a lányukat, vele képzelem el a jövőmet és ez ellen semmi nem tántorít el? A másik része, hogy oka van, hogy miért nem vele egykorú nőkkel próbál kapcsolatot teremteni, ez pedig általában az, hogy a hozzád hasonló korú fiatal lányokat meg lehet vezetni, de a vele egykorúakat már nem, tehát valami nem stimmel ezzel a pasival. Nekem is van egy ilyen haverom, tudom miről beszélek.

Én csak annyiban tudok segíteni,hogy elmondjam,én elkövettem azt a hibát,hogy fiatalon hozzámentem pár évvel idősebb férfihez.(csak 6 év korkülönbség volt köztünk.

17 évesen ahogy írta valaki villogtam az eljegyzési gyűrűvel.Menyasszony vagyok!! 18 évesen hozzámentem úgy,hogy mindenki ellenezte,főleg az apám.Nekem mondhattak bármit.Egyik fülemen be a másikon ki.Férjhez mentem.Pedig bár menyasszony voltam 1 napot sem éltünk együtt.Nem érdekelt.19 évesen szültem 1 fiút is,hogy mindenkinek megmutassam,még mindig szerelmes vagyok,és lám nekem van igazam.20 évesen 1 gyerekkel jöttek a szürke hétköznapok,előjöttek a hibák a férjem részéről.Lassan úgy éreztem,hogy megfojt a szabályaival.A falra másztam amikor azt mondogatta hogy " az enyém vagy! papírunk is van!" 22 évesen menekültem a házasságból.Elváltam.Az exem mindenből kitúrt.Igaz a háza,vagyona nem kellett volna ,sosem tartottam igényt rá.De hogy 4 évem a semmire elment..Nos ez fájt.1 jó dolog volt az egészben.Van egy csodálatos fiam akiért megérte a 4 év..

Ma ha újra kezdhetném,bizony hallgatnék a szüleimre,főleg apámra,és soha nem mennék férjhez fiatalon.Én nagy árat fizettem érte,hiszen 22 évesen 3 éves gyerekkel az utcára kerültem.A szüleim nem fogadtak vissza,hiszen ők megmondták,hogy rossz vége lesz.Rokonoknak csak a szájuk járt,de egyik sem nyitott ajtót nekünk.A barátok?? Azok meg csak addig barátok amíg minden szép és jó.Amikor ott álltam,már senki nem ért rá,senkinél nem volt pár napra sem egy kis hely számunkra.

Végül egy pap segített(pedig vallásos ember sem vagyok)

Egy jó tanács! Ha férjhez akarsz menni,akkor csináld.De házasságod első napjától kezdve tudatosan tegyél egy külön kis titkos számlára pénzt a fizetésedből.Gyűjtsd, mert egyszer jól fog jönni..

20:33:

Én hasonlóan jártam. 1,5 évig minden szép és jó volt, összeházasodtunk. Nekem egy 1,5 éves kislányom van. Aztán agresszív lett és nemtörődöm. Otthagytam, egy pasihoz költöztem, akkor majdnem a 24et töltöttem (tavaly volt). 1 hónap után a pasi kivágott mint macskát... mehettem az utcára szintén azért mert anyámék nem fogadtak vissza, mert ők anno elmondták, hogy ne menjek hozzá, nem kell gyerek stb... én kénytelen voltam visszakönyörögni magam és azóta is itt szívok és rettegésben élek mert bántja a lányomat, engem lelkileg bánt. Azt kívánom bárcsak sose ismertem volna meg! Most gőzerővel munkát keresek hogy ne kelljen ezt tovább csinálnom. Volt hogy nem volt mit enni és nem érdekelte, ő a munkahelyén evett, de mi le voltunk sz.rva a gyerekkel, én jártam háztól házig kis ennivalót kéregetve. Soha többet ezt nem akarom átélni!!

24/N

Én 22 évesen mentem hozzá az akkor majdnem 36 éves páromhoz. 7 hónap után eljegyzett és fél évvel később volt az esküvő. Mi sem éltünk együtt egy percig sem. Szóval a szitu hasonló. Egy év múlva azon kaptam magam, hogy úgy élünk, mint a nyugdíjasok, nem járunk sehova, nem csinálunk semmit, csak otthon vagyunk és telnek a napok, nem történik velünk semmi. Mielőtt megismertem őt, minden hétvégén a diszkóban ugráltam hajnali négyig. Őt az idős szülei elég "öregesen" nevelték, mondjuk úgy, hogy úgy viselkedett és gondolkodott, mint ők, mert egyke gyerek volt és mást nem látott otthon. 3 évig bírtam, aztán elváltunk. Nagyon megmutatkozott a korkülönbség.

Gondold meg jól, hogy valóban akarod-e.