Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem akar végre elvenni a párom?
papír nélkül nem hiszed el, h veled marad? a házasságot is fel lehet bontani, azzal sem lennél bebiztosítva.
én már régebben megmondtam a páromnak, hogy nem tervezek esküvőt, teljesen felesleges aláírni egy papírt, ami tulajdonképpen egy vagyoni és jogi szerződés, amit érzelmi köntösbe bújtattak. szerintem ez nagyon visszás.
én papír nélkül is elhiszem, hogy szeret, ő lesz a gyermekem apja, és velem marad. nekem nem szégyen, h nem hívhatom a férjemnek.
ezek szerint te a külsőségek miatt szeretnél a felesége lenni?
Szívás. Ezt jóval korábban kellett volna tisztáznod a gyerek születése előtt, hogy ő hogyan képzeli a jövőt. Most már cseszheted, nem is fog elvenni. Ezt valaki vagy elfogadja vagy nem, de te gondolom már nem akarsz ebből a kapcsolatból kilépni. Nekem fontos a házasság, exemnek nem volt az, esze ágában sem volt elvenni engem, jó volt úgy neki, ahogy volt, nem akart feljebb lépni én meg nem akartam olyan kapcsolatban benne lenni, ami nem közös elképzelések alapján fejlődik. Áldom az eszem, hogy idejében szétmentünk.
25 N
Milyen jó, hogy keveritek a polgári és vallási esküvőt. Előbbi inkább jogközösség, utóbbi meg mindenkinek az, ami.
Egyébként a nevében is benne van: esküvő, ahol esküt teszel a párodnak. Elég szomorú, hogy annyi embernek már semmit sem jelent az eskütétel.
Élettárosaknak: lehet mondani, hogy a szeretetnek mindegy a papír, de aki igazán szeret, és egy életre akar, az képes és akar rá esküt tenni. Valahogy.
Nem kell hozzá lagzi és vendégsereg, hogy félni kelljen tőle, elég az anyakönyvvezető (és/vagy pap), ti ketten és két tanú...
"Nem tudom, a nők többsége miért hiszi azt, hogy ha a férfi elvesz, akkor jobban szeret. A kettő egyáltalán nem függ össze. "
Én is ezzel a véleménnyel értek egyet. Házasodtam, most válok, utána soha többet nem megyek férjhez. Párt szeretnék, de az esküvő egy fölösleges macera, egy papírral nem lehet senkit magunk mellett tartani. Ha szeret, akkor melletted marad egész életedben, ha meg le akar lépni, akkor nem tartja vissza se gyerek, se papír.
Én is ezzel a véleménnyel értek egyet. Házasodtam, most válok, utána soha többet nem megyek férjhez. Párt szeretnék, de az esküvő egy fölösleges macera, egy papírral nem lehet senkit magunk mellett tartani. Ha szeret, akkor melletted marad egész életedben, ha meg le akar lépni, akkor nem tartja vissza se gyerek, se papír.
Csakhogy ez nálad nem elvi meggyőződés, hanem keserű tapasztalat. Neked rosszul sült el, ami nagyon sajnálatos, de attól még nem kéne lefokoznod a házasságot, mert másoknak sikerülhet és beválthatja a hozzá fűzött reményeiket.
Mi van gyerek, nem tetszenek a válaszok?
ha ilyen nagy szád van, vetesd el magadat!
Csak birtokolni akarod.
Miért szégyen az, ha azt kell mondanod, hogy "csak" az élettársad? Szerintem ez napjainkra egyre természetesebb állapot, semmi szégyellnivaló nincs benne.
Egy korábbi válaszoló írta, hogy a házassággal sem lennél bebiztosítva. Ez így van, egyetértek vele.
A saját véleményem pedig az, hogy még mindig könnyebb együttélésből szétmenni, mint házasságból (per, rengeteg tárgyalás, költségek, stb.). (Ha esetleg megunnád, hogy nem akar elvenni.)
Halika.
Az én párom sem akar elvenni hiába vagyok 12hetes terhes. Későbbre sem látom esélyét. Bár mondjuk nagyon jól esne ha azt mondaná egyszer eljegyez :) és venne nekem egy gyűrűt...vagy ha nem is vesz el de lenne egy egység gyűrűnk :) az mégis olcsóbb mint egy esküvő.
Igazat kell adnom mindazoknak akik azt mondták fölös. Papír nélkül is lehet boldognak lenni. Az esküvőre szánt pénzt inkább a babára vagy éppen a lakásra szánnánk, vagy bármi másra. Mekkora hacacáré egy esküvő...
Kell egy időpont, helyszín azt kibérelni papot találni a ruha a kaja a meghívók több hónapos készülődés és csupa csupa pénz kidobás. több százezrekbe van az igazi álomesküvő. de még egy kicsi esküvő is. aztán ha netán mégsem jönne össze akkor a válás. az a procedúra hogy ez kié az kié ki menjen el a pénz a válóperbe és az még tovább tart mint maga az esküvő szervezése. csupa idegtépő dolgok para az esküvő előtt a váláskor a gyűlölet. Persze mindenki erre a nagy napra készül :D de a mai világba már oly mindegy...Lehettek boldogok ezek nélkül is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!