Hogyan lehetne kibírnom az esküvőmet úgy, hogy ne zokogjak?

Én tartós sminket kértem, és a szertartás alatt végig azon "meditáltam", hogy el ne sírjam magam. Persze a férjem elkezdett sírni mellettem, na úgy még nehezebb volt, de nagy nehezen kibírtam.

Szerintem bogyeszokat ne vegyél be, inkább próbálj rákoncentrálni, hogy ne sírd el magad, nagyon nehéz, de sikerülhet.

Én meg a helyedben odamennék és hagynám, hogy sodorjanak az érzelmeim.

Én egyébként nem vagyok elérzékenyülős típus, de a saját esküvőmön háromszor is bőgtem és csöppet sem bántam meg, sőt! :-)

Igazából ha rágondolok, vagy fotókat nézegetek, akkor most is könnybe lábad a szemem. Nem bánatomban sírtam én, hanem a meghatódottságtól.

Először a szülőköszöntőnél bőgtem el magam, mert a szüleimmel nagyon nagy a szeretet kölcsönösen egymás iránt. "Kései" gyerek vagyok, egyetlen lány és ráadásul én voltam az első, aki megházasodott, a bátyáimnak van már gyermekük, családjuk, de nem volt esküvő. Így az egész családnak szokatlan és új dolog volt egy közvetlen családtag esküvője.

Ráadásul 1500 km-re élek tőlük, nem is fiatalok már, úgyhogy mire odakerültem, hogy kezembe vettem a csokrot és odasétáltam vele már sírtunk mindannyian.

A következő sírás akkor volt, amikor a végén a köszöntésnél a 36 éves két méter magas felnőtt mamlasz bátyám odalépett hozzám vigyorogva, majd mire kimondta, hogy "Gratulálok" már úgy zokogott és ölelgetett, mint egy öt éves kisfiú, ott volt velem kb két percig, alig tudtuk abbahagyni a sírást, aztán mire sikerült, addigra odalépett a másik bátyám, aki szintén felnőtt férfi, ennek ellenére ő is sírt, nem kicsit. Soha nem láttam egyikőjüket sem sírni és egyszerűen erre nem tudtam másképp reagálni, mert tudtam, hogy azért sírnak, mert nagyon szeretnek engem és örülnek a boldogságomnak.

Amúgy a mi esküvőnk ilyen csöpögősre sikeredett, ugyanis kb harmincan voltunk és ebből összesen két ember nem sírt (a férjem barátja, aki a tanú volt, valamint a sógorjelöltje, aki meg alig ismert bennünket). Nem kell röhögni, de még az anyakönyvezetőnek is folyt a könnye, amikor látta, hogy a bátyáim hogy sírnak, később mutatta anyósom, van róla fotó is.

Ezt a hatást teljes mértékben az érzelmeknek köszönhetjük, nem a külcsínnek, mert már terhes voltam, csak polgári esküvőnk volt, így se fehér ruhám, se különösebb körítés nem volt.

Egyébként a csapatban az első két bőgőmasina a barátnőm (ő volt az én tanúm) és a sógornőm volt, ugyanis lassú menetben dudálva mentünk a kocsikkal egymás után, így az emberek rohantak az utcára, integettek (falun nálunk így szokás) és ennek a feelingnek köszönhetően a két csajszi már az autóban itatta az egereket. :-)

Vízálló szempillaspirál, kevés, természetes hatású alapozó, egy eldugott papírzsepi és sírj csak nyugodtan, ha úgy jól esik!

Sok boldogságot!

(Ui: a mi esküvőnk után épp egy héttel voltunk egy másik esküvőn, épp a férjem tanúja nősül, így volt összeegyeztetve és ott viszont már egy könnycseppet sem tudtunk hullatni a férjemmel, ha kerékbe törtek volna, akkor sem ment volna. Pedig először azt hittem, hogy az is meg fog hatni, de nem, igaz, ott viszont senki sem sírt, se a menyasszony, se az örömszülők, se testvérek, csak bementünk, leültünk, hallgattunk és kijöttünk. Számomra kb annyi érzelem volt benne, mint egy iskolai évnyitóünnepségen, hát szerintem ez sem jobb, mint a bőgés...)

Szia kedves kérdező!!

Ha még itt vagy, elmondanád, hogy végül hogyan végződött az esküvőd??

Hasonló cipőven járok én is...júliusban lesz az esküvőnk...én sem szeretnék sírni....de nagyon érzékeny vagyok. Néhány kommentelőd írását is megkönnyeztem...olyannyira 😂