Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » A Párom nem akar egyházi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A Párom nem akar egyházi esküvőt, én szerettem volna. Szerintetek ilyen fajta megalkuvás, vagy kompromisszum helyén való?

Figyelt kérdés

Pár 7éve együtt vagyunk, most jött el, hogy oké, házasodjunk össze (babát is szeretnénk, sajnos volt már egy "vetélésünk"), már tavaly volt az eljegyzés, ő maga titokban vette meg a gyűrűt, ill. előtte szinte évente meg-megkérdezte mit válaszolnék, én úgy gondolom soha nem erőltettem, csak az utóbbi években már szerettem volna. Ő már egyszer volt házas, de templomi nem volt, számomra éppen ezért lett volna fontos a templomi. Mindketten róm. kat. vagyunk, ő különösebben nem gyakorolja a vallását, én kicsit jobban, s azt mondja, hogy ott izé dolgokat fogadunk meg, stb-stb, szóval ódzkódik tőle. Azt mondja senkivel nem menne templomba, de nekem meg olyan mi van, ha mert ezt így megtartja, hogy majd mással lehessen esetleg?

Ami számomra még kicsit rontja a helyzetet, hogy ugye vannak gyerkőcei is (12-13évesek), és áll. beszélt velük és ők azt mondták, hogy hallani sem akarnának arról, ha mi házasodunk, hogy nekik rosszul esne stb, pedig jól kijövünk, és már volt, hogy ők mondták jó lenne ha hozzánk jönnek és itt is lenne baba (mivel az anyjuknak már van az új pasitól egy 5-6éves közös).


Szerintetek? Őszintén szólva nekem rosszul esik, szerettem volna, tudom, hogy erőltetéssel megtenné a száját húzva-vonva, de az szerintem nem jó ómen.


Köszi a tanácsokat


2010. dec. 2. 13:18
1 2 3
 1/24 A kérdező kommentje:

Szóval azt kihagytam, hogy a gyerekek érzésére hivatkozva nem akarja, hogy a gyerekek meg tudják, ill ott legyenek.


Fura az egész helyzet, de számomra természetes lett volna, ha ők is jönnek, meg anyós jelöltem is úgy gondolta, de párom nem akarja, hogy a gyerekek tudják.

2010. dec. 2. 13:20
 2/24 anonim ***** válasza:

Akkor titkos templomi esküvő.

Egyszerű. Kell hozzá 1 pap, 1 férfi, 1 nő és 2 tanú.

Ennyi.

2010. dec. 2. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
Nos, az egyházi esküvő az ugye örök hűséget jelentene...Egy elvált embernél ez megkérdőjelezhető. Ha jól tudom, ő nem is tehet már fogadalmat templomban, hiszen elvált-bár nem tudom, hogy akkor is így van e, ha nem volt templomi esküvője korábban.
2010. dec. 2. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:

Nagyon szeretem a párom, régóta együtt vagyunk, sok nehézségen van már túl a kapcsolatunk, sokat várt is rám (suli, stb), s már nagyon hiányzik a kapcsolatunkból közös baba... de egy elvált gyerkőcős pasit, hiába ismerem ennyi ideje mai napig nehéz megértenem teljesen mindent. De igyekszem!

Ő 33 én 24

2010. dec. 2. 13:23
 5/24 anonim ***** válasza:
55%

Szerintem itt ez a téma nem a gyermekekről szól.

Oké odáig, hogy figyelembe veszi a gyermekeit, szereti őket stb.

De ha csak ez az egy kifogása van a templomi esküvővel, hát ez elég gyenge...

2010. dec. 2. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ha nem akarja, ne erőltesd. Elvesz feleségül, ez csodálatos dolog! Szerintem tartsd tiszteletben a gyerekei kérését, aztán lehet, hogy idősödnek, megváltozik a véleményük és templomit akár még akkor is tarthattok :)
2010. dec. 2. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:

"Isten engem úgy segéljen, | hogy a jelenlévő N.- t szeretem, | szeretetből veszem feleségül - (szeretetből megyek hozzá feleségül) - | Isten rendelése szerint, | az Anyaszentegyház törvénye szerint, | és hogy őt el nem hagyom | holtomiglan - holtáiglan | semmiféle bajában. | Isten engem úgy segéljen!"

Na ebben semmi különleges dolog nincs, semmi "izé" dolog, csupán a halálig tartó hűségeskü...Hát, ha nem akarja....

2010. dec. 2. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 A kérdező kommentje:

rosszul értettétek a gyerekek egy külön dolog

olvassátok újra

az egyházira, hogy neki sok már ami ott van, köszönöm az idézetet is, de megfogadod azt is h a gyerekedet is egyháznak neveled, ill. elfogadod a gyerekekt amit Isten ad, ezt mind helyből nem fogjuk betartani azt mondja

2010. dec. 2. 13:43
 9/24 anonim ***** válasza:
igen
2010. dec. 2. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:

" de megfogadod azt is h a gyerekedet is egyháznak neveled, ill. elfogadod a gyerekekt amit Isten ad, ezt mind helyből nem fogjuk betartani azt mondja"

ezt hol hallottad? o.O

2010. dec. 2. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!