Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan mondjuk meg a násznépnek, hogy hova üljenek le az asztalnál?
Nálunk elég nagy a család, csak apu részéről 130 körüli a közeli(!) rokon, így gyakran járunk lagziba viszonylag. Hát elmondhatom, hogy a legtöbben rossz néven veszik az ülésrendet, már eleve a meglétét. Néhány lagziban próbálkoztak ilyennel, de nagyon sokan morogtak, mert 200 emberre akármennyire is ismered őket, nem fogod tudni eltalálni, hogy ki kivel akar ülni. Értelmes emberek vagyunk, ha valahol nem úgy jön ki a hely, mert egynek pl már nem jut hely, sima megbeszéléssel mindig meg lehetett oldani, hogy figyelj, ülj már eggyel arrébb. Aztán persze volt, aki azzal próbálkozott, hogy a vőlegény meg a menyasszony pereputtyát két külön terembe rakta, nahát az egy érdekes helyzet volt.
Én előre kikötöttem, hogy ha nekem lesz otthon esküvőm, ne legyen ültetés, oldja meg mindenki magának, ne pedig már az elején morgolódjon mindenki.
En voltam mar olyan lagziban, ahol volt nevkartya, nekem nem tetszett egyaltalan, mint az ovodaban lettem volna ugy ereztem magamat. Egy ilyen laza, lakodalmas hangulatban minek mondjak meg szekre pontosan hogy hova KELL ulnom.
Szerintem mindenki uljon oda ahova akar, hiszen ugyis az ismerosok egy helyre fognak nagyjabol ulni, nem? Ha pedig nem, akkor ismerkedjenek meg masokkal is. De ugyis keveredik a nep az este folyaman, nem ulnek normalis esetben egy helyen a vendegek.
Én is olyan esküvőn voltam, ahol volt ültetőkártya, és szerintem teljesen korrekt dolog! 100 fős esküvő volt, ahol azért nem kis káosz tudott volna lenni, ha Mári néni ide, Pistike oda rohan, kabátot ide teszik, táskát oda hányják...
Ez így volt normális, ha pedig vki ilyenen fennakad, hogy márpedig ő a Julis mellé akart ülni, nah hát az az óvodás felfogás szerintem!!! Ha valakinek nem tetszik, haza lehet menni, és legközelebb semmire nem meghívni!!!
Én is ültetőkártya párti vagyok. Igaz, több főnél itt sem elkerülhető a káosz, hogy ki merre ül, mert ha 100 fő beszabadul egy terembe, az emberek nem bírják kivárni a sorukat, hogy megkérdezgessék merre ülnek.
Mi a meghívónál szóltunk, hogy ültetés lesz, a vőfélynél is volt ültetési rend, ő is szólt, hogy lehet őt keresni.
Általában szoktak ültetési rendet is kitenni ami a dekoráció részét is képezheti külön asztalon a vendégkönyv társaságában. A fenti okokból mi nem csináltunk ilyet, mert 100 ember szintén nem áll sorban, hogy megnézze hol ül.
Szerintem az is része az ismerkedtetésnek, lehet egy játék is, hogy keressék meg a helyüket.
Az asztalszámozás, és a jelölés is jó ötlet.
És aki tényleg ezen akad fenn, úgy kell neki. Majd a saját esküvőjét máshogy szervezi!
(bocsi hogy hosszú lett)
Nekunk nem volt semmi. 120-an voltak a vendégek, az asztalok 4ágú villa formára voltak felállítva, a menyasszony felol az o rokonai 2 asztalnál, a volegény felol az ovéi. Ezt tudták is az enyémek, nálunk ez a szokás, a páromékat elnavigálta a vofély. De mindenki úgy ult, ahogy akart, mindkét rokonságban megvannak,akik amúgy is gyakrabban járnak ossze, azok értelemszeruen egyutt ultek.
Voltam ultetokártyás lagziban is, szerintem egyáltalán nem sérto, aki az ulésrendet tervezi, annak át kell gondolnia, hogy kit ultethet kihez, és kik nem igazán csípik egymást.
az ulohely meg amúgyis csak az étkezésekre szol, beszélgetni úgyis lehet bárhol, ahol nem túl hangos a zene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!