Barátnőm volt bunkó vagy én az esküvőmön?

Az igen. Ilyen jellegű támadó kommentekre nem számítottam, de mivel nem ismeritek a teljes sztorit, talán érthetőek.

Eredetileg akartam írni barátnőm személyiségéről a kérdésben, de aztán úgy döntöttem, nem fontos. Lehet, fontos lett volna.

A lényeg, higgyétek el, nem én vagyok a sóher. Barátnőmre ellenben jól ráillik ez a jelző.

20 éve vagyunk barátnők, megszámolni sem tudom, hányszor hívtam meg kávézni, egy sütire. Eszébe sem jut visszahívni. Soha. Neki teljesen kényelmes és természetes, hogy neki jár, de visszaadnia nem kell. Jött már másik barátnőnk szülinapjára is üres kézzel vagy terhes barátnőt látogatni babaváró ajándék nélkül. Mondta, hogy sosem ad borravalót senkinek. És én lennék a sóher? Ne vicceljetek.

De hogy még jobbat mondjak: volt, hogy nagyobb társasággal ültünk össze egy étteremben. Fogyasztott mindenki kedve szerint, majd a végén egyben fizettünk, hogy a pincérnek ne kelljen tízfelé számolnia. Mindenki beadta a saját fogyasztását plusz borravalót. Szóban forgó barátnő kivárt a végéig, majd mondta, hogy hát akkor meg is van a végösszeg. Értitek, meg akarta úszni, hogy a saját részét ki kelljen fizetni, mert hát mi már összedobtuk. Csak akkor vette elő a tárcáját, mikor mondtuk neki, hogy azért ez így nem f.sza.

Ezt most vagy elhiszitek vagy nem, de tényleg így működik a csaj. Nagyon furcsán van bekötve, ha pénzről van szó. Már megtanultam, hogy nem szabad közösen fizetnünk, ha beülünk egy kávéra, mert csak én fizetnénk. Azóta mindig külön fizetünk. Én adok borravalót, ő nem.

Szóval igazából nekem nem kellett volna talán meglepődnöm a kérésén a lagziban, ismerve a mentalitását, de nagyon meglepődtem. Komolyan nem értem, hogy jut eszébe valakinek elkérni egy esküvői dekort. Annyira meglepett a kérése, hogy teljesen lefagytam. Az pl eszembe sem jutott, hogy levehettük volna a vázát és akkor nem lett volna furcsa, hogy hiányzik egy elem a dekorációból. Csak azt vizualizáltam, hogy ott fog árválkodni a magas váza és milyen hülyén fog kinézni.

Akárhogy is, 20 éve barátnők vagyunk, ő ilyen, nekem is megvannak a magam hülyeségei, elviseljük, szeretjük egymást. Így nem is volt kérdés, hogy meghívjuk az esküvőre.

Hogy mennyit adtak a menyasszony táncba, nem tudom. De a minimumra tippelek, ismerve a hozzáállását.

Döntsem el, mi volt a baj konkrétan? Az, hogy teljesen váratlanul ért a kérése, és az hiszem rosszul is esett, hogy el akar kunyerálni valamit, ami az egész élménynek a része, a miénk.

Nem szeretem ezt a kunyeralós mentalitást, nem is értem. Szerintem a pofátlanság magas foka. Nekem eszembe nem jutna bárkitől bármit elkérni csak úgy. Akkor sem, ha utána úgyis kidobják. Annyira furcsa volt az egész. Ott vagyok az esküvőmön, remekül érzem magam, felszabadultan bulizunk, és akkor jön egy ilyen kérés? Köpni-nyelni nem tudtam. Egyszerűen nem számítottam rá.

Amúgy nem akartam direkt kicseszni a barátnőmmel. Időm sem volt átgondolni, hogy "na akkor most visszakapod a sok évnyi sóherkedést, muhahaha, azért sem adom oda!" Abszolút nem volt ilyen a fejemben. Ha bárki más kérte volna, akkor is ugyanígy reagáltam volna szerintem. Talán ha egy gyerek kéri, akkor másként néztem volna a helyzetet. De egy felnőtt? Mindenhogy furcsa volt.

Mellesleg barátnőm csokorral ment haza, volt saját csokra, mert koszorúslány is volt. Kapott ajándékba.

Ja, és aki azt írja, hogy ugyan már, ki vette volna észre hajnal 2-kor, hogy hiányzik egy asztaldísz? Bármibe fogadnék, hogy anyósom 5 perc múlva pánikban rohant volna hozzám, hogy Úristen, eltűnt egy csokor, itt lopnak, ki vitte el, hogy tehettek ilyet?! És ha megmondtam volna, hogy én adtam oda, akkor megkaptam volna, hogy nem lett volna szabad, meg mit fog gondolni a város (10E fős településről beszélünk), meg ez így NEM ILLIK...

Valószínűleg ez is futott az agyamban, mikor nemet mondtam barátnőmnek. Nem akartam balhét anyóssal. Az ő szülővárosa, mindenki ismeri, és kínosan ügyel arra, hogy minden tökéletes legyen.