Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Fura, hogy kb. megterveztem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fura, hogy kb. megterveztem már az esküvőnket, pedig még el sem jegyzett?

Figyelt kérdés

Nem azért, mert "menyasszörny" akarok lenni, de ő a passzívabb fél a kapcsolatunkban. Közösen döntünk mindenről, de általában én szűkítem a lehetőségeket.


Pl. kanapévásárláskor nem 1200 típusból kellett választania, hanem szűkítettem 5 fajtára, majd a szín-szövetválasztásnál is szintén volt 3 fajta anya és szín.

Azért, mert jobb a stílusom, könnyebben látom, mi illik mihez, hogy mutatna jól. Ő 5 árnyalat között nem látja a különbséget, neki mind az 5 csak "zöld".

Meghallgatom a véleményét, nem erőltetem rá az akaratomat, de így könnyebb mind a kettőnknek. Tehát az esküvőnél sem az lenne, hogy én közlöm, ez így lesz, úgy lesz, neki pedig csend a neve és legyen a helyén, majd ha kell.


Viszont az esküvőnket már nagyon várom, annak ellenére, hogy (egyelőre) nem jegyzett még el.

A ruhámat már megtaláltam, tudom, hogy lesz a hajam, hogy milyen ékszerek lesznek rajtam. Van egy parfüm, amit addig nem akarok megvenni, mert azt tudom elképzelni "esküvői illatnak".

Tudom, miben lesznek a koszorúslányaim, hogy kik lesznek azok, hogy milyen ajándékkal kérem fel őket és még sorolhatnám az ilyen kis részleteket.


Szerintetek ez fura, vagy minden nő szokott ilyesmit?


júl. 22. 12:47
1 2 3 4 5
 31/44 anonim ***** válasza:
100%

30: amúgy semmi baj nincs ezzel alapvetően, de ő nagyon-nagyon irreálisan rà volt kattanva a témára. :O


6-8 misit valoban túlzásnak érezném egy esküvőn. Mi biztosan nem tudnánk 5 milliónál többet rászánni.

júl. 22. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/44 anonim ***** válasza:
100%
Igen igen, a miénk is ennek a fele, 3,5 lesz tokkal vonóval a végére, de ezt úgy, hogy minden fölösleges dolgot elhagytunk, semmi extra cicoma. Szép szertartás, elegáns ruha, 65 fő. De amiket a kérdező írt, az nagyon extrán hangzik, és az manapság nagyon drága.
júl. 22. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/44 A kérdező kommentje:

Egy esküvő költségvetése rengeteg mindentől függ. :)

Egyik barátnőm a Sheinről rendelt magának cipőt, fillérekért, a másiknak Manolo volt mind a két cipője az esküvőn. Valakinek fontos az, hogy minden virágokban ússzon, másoknak elég, ha az asztalokon van egy kicsi, mutatóban. És még sorolhatnám, ez ugyanolyan, mint az építkezés. Megoldhatod az Ikeából az egészet, de akár Amerikából is hozathatod hajóval a bútorokat, vagy Olaszországból a konyha elemeit. Szóval a határ a csillagos ég, mindenki maga tudja, mi fér bele, milyet szeretne.



Igen, mi is sokat beszélgetünk erről.

Tudjuk a gyerekünk nevét, akár fiú lesz, akár lány például.

Jelölt mérföldköveink vannak, nem úgy, hogy akkor 2026. júniusában szülessen gyerekünk, de tudjuk, hogy 3-4 éven belül már biztosan lesz egy babánk, ha a természet is úgy akarja. Építkezünk, a házunk már úgy lett tervezve, hogy oda vállalunk gyereket, van külön gyerekszoba, ahhoz fürdőszoba, játékszoba. Ezek funkciója a beköltözéskor nem ez lesz, a gyerekszoba még vendégszoba lesz eleinte biztosan, a játékszoba pedig raktár/tároló, amíg minden a helyére nem kerül.



A gyűrűt onnan sejtem, hogy itthon nincs üzlete a márkának, ahonnan szeretném, ő meg hogy, hogy nem, pont Ausztriában volt a barátaival nemrég, "fiús kiruccanáson". Mikor hazajött, úgy állt meg a kapuban, hogy én az autómmal nem fértem volna ki, mondtam, hogy elszaladok az övével boltba, mindjárt jövök. Erre kb. elém ugrott, hogy ne, azzal most ne menjek, mert nem állt meg tankolni, alig van benne benzin (nem szeretek tankolni, ő szokott általában). Fura volt, de ráhagytam, aztán amíg tusoltam, készülődtem (anyukámékhoz mentünk), ő beszólt csak, hogy elszalad a szüleihez, mert hozott az apukájának Mozart golyót és odaadja (???). Ez így alapból olyan "magyarázkodós" volt, sosem szoktuk így a másik orrára kötni, éppen miért találkozunk valakivel, ő meg kb. azt nem kérdezte meg, hogy ugye hiszek neki?! Van egy sejtésem, hogy a szüleihez vitte, mert félt, hogy itthon megtalálom.

Valamint már hetek óta a márka hirdetéseivel van tele a Facebookom, Instagramom, pedig max. karácsony/szülinapom környékén nézegetem az oldalt és mind a kettő az év utolsó negyedében van.


Plusz még tavasszal lefoglaltuk az összes utazásunkat, erre ő a semmiből meglepett egy hosszúhétvégével kettesben.

Persze, az is lehet, hogy megcsal és a szeretői cuccaival szaladt el, az utazás meg tényleg csak kiruccanás, de majd kiderül minden idővel úgyis.

júl. 22. 19:19
 34/44 anonim ***** válasza:
29%
Én szurkolok neked, mert amúgy aranyosnak tűnsz, még ha kicsit hercegnősnek is. :D
júl. 22. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/44 A kérdező kommentje:

Tisztában vagyok a hibáimmal, pont elégszer hallgattam anyukámtól, hogy ő semmi rosszat nem kíván nekem, csak egy ugyanolyan kislányt, mint amilyen én vagyok... :D

A barátnőim szerint én vagyok az, akinek szinte minden nap születésnap, a maradék 2 pedig karácsony.


Tehát tudom, hogy nem egyszerű velem, nem is vagyok az a megalkuvó típus, de ettől függetlenül erőszakos sem vagyok, aki kiheréli a barátját egy pillantással és a pasinak csend a neve itthon.

júl. 22. 19:28
 36/44 anonim ***** válasza:
35%

De legalább eléred a vágyaid kérdező! Én 26 éves koromig abban a hitben éltem, nekem nem jár semmi. Sajnos eléggé elnyomtak gyerekkent, sokat mondtak nekem nemet a szüleim és nem tanítottak kiállni magamért, csak hogy maradjak csendben inkább.


Szerintem a te hozzáállásod meg lelkesedésed egészségesebb, biztos jó fej csajszi lehetsz és mindig nagyon csini a hajad, sminked meg körmöd is. :D én pl: nem szeretek ilyenekkel bíbelődni, de olyan menő, ha egy csaj ennyire igényes magára, meg is szoktam őket dicsérni. :D

júl. 22. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/44 anonim ***** válasza:

Hát, nem tudom, kérdező. Azért szerintem lazíthatsz egy kicsit a gyeplőn! Hidd el, még igazán ráérsz!

Szervezni amúgy én is szeretek, ez is IS az egyik végzettségem, viszont jellememből adódóan mindig csak a következő lépésig tekintek, mert sosem tudhatja az ember. Úgyhogy biztosan én leszek a helyi kivétel, akinek bizony még nincs Pinterest füle esküvőhöz és minden bizonyára halálosan meg leszek lepődve, ha egyszer megkérik a kezemet. Már ha. Bár én le tudnám élni az életemet házasság nélkül, úgyhogy számomra (szubjektív szempont) furcsa, hogy ennyire ezen pörögsz. :D

júl. 22. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/44 anonim ***** válasza:
91%
Bocs, de nekem olyan nőnek tűnsz, akinek semmilyen más célja nincsen az életben, mint a házasság, és az esküvőn való villogás. Nekem ez már kóros, amit le művelsz. Számtalan ilyen nőt látok, akiket csak ez a két dolog motívàl az életében mint téged, aztán a nagy álom beteljesülése után mégis a bíróságon kötnek ki. Vagy annyira nincsen önbecsülésük, hogy mindent elviselnek a házasságukban, csak Béla nehogy lelépjen mellőlük.
júl. 23. 03:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/44 A kérdező kommentje:

Van két diplomám, építem a karrierem, sikeres vagyok az életem egyéb területein is. Építkezünk, ha minden jól megy, őszre kész lesz az otthonunk, én erre is büszke vagyok, mert rengeteg munkám, időm, energiám van benne.

Tehát bőven van mire büszkének lennem, nem az esküvő lesz az, amivel "villognom kéne". Attól, mert a párommal együtt tervezzük az életünket, egyedül is bármikor, bárhol megállnám a helyem.

júl. 23. 08:48
 40/44 anonim ***** válasza:
91%
Aki valóban életképes egyedül is, az nem szokott ennyire túlzottan rá pörögni egy esküvő témára. Amit művelsz, az enyhén szólva is túlzás.
júl. 23. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!