Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Fura, hogy kb. megterveztem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fura, hogy kb. megterveztem már az esküvőnket, pedig még el sem jegyzett?

Figyelt kérdés

Nem azért, mert "menyasszörny" akarok lenni, de ő a passzívabb fél a kapcsolatunkban. Közösen döntünk mindenről, de általában én szűkítem a lehetőségeket.


Pl. kanapévásárláskor nem 1200 típusból kellett választania, hanem szűkítettem 5 fajtára, majd a szín-szövetválasztásnál is szintén volt 3 fajta anya és szín.

Azért, mert jobb a stílusom, könnyebben látom, mi illik mihez, hogy mutatna jól. Ő 5 árnyalat között nem látja a különbséget, neki mind az 5 csak "zöld".

Meghallgatom a véleményét, nem erőltetem rá az akaratomat, de így könnyebb mind a kettőnknek. Tehát az esküvőnél sem az lenne, hogy én közlöm, ez így lesz, úgy lesz, neki pedig csend a neve és legyen a helyén, majd ha kell.


Viszont az esküvőnket már nagyon várom, annak ellenére, hogy (egyelőre) nem jegyzett még el.

A ruhámat már megtaláltam, tudom, hogy lesz a hajam, hogy milyen ékszerek lesznek rajtam. Van egy parfüm, amit addig nem akarok megvenni, mert azt tudom elképzelni "esküvői illatnak".

Tudom, miben lesznek a koszorúslányaim, hogy kik lesznek azok, hogy milyen ajándékkal kérem fel őket és még sorolhatnám az ilyen kis részleteket.


Szerintetek ez fura, vagy minden nő szokott ilyesmit?


júl. 22. 12:47
1 2 3 4 5
 1/44 anonim ***** válasza:
100%
Lehet először a pasiddal kellene beszélgetni arról, hogy egyáltalán benne felmerült-e már annak a gondolata, hogy veled szeretné leélni az életét. Mielőtt a szalvéta színét is kiválasztod, kérdezd meg a terveiről mert elég nagyot tudsz koppanni, ha nagyon beleéled magad az egészbe úgy, hogy lehet, ez csak a te fejedben létezik.
júl. 22. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/44 anonim ***** válasza:
100%
Bizonyos fokú álmodozás szerintem normális. Nekem is van elképzelésem arról, hogy majd milyen menyasszonyi ruhát szeretnék. De ilyen részletességgel engem akkor sem érdekelne az esküvő, ha már jövő héten lenne. Életemben még nem kaptam ajándékot a koszorúslány felkéréshez, szerintem teljesen fölösleges pénzkidobás, mondjuk én koszorúslányokat sem szeretnék.
júl. 22. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/44 A kérdező kommentje:
Tervez lánykérést, de mondtam neki, hogy meglepetésként szeretném, nem így megbeszélve, hogy na akkor menjünk el megvenni a gyűrűt, utána vacsorázzunk valahol.
júl. 22. 13:06
 4/44 anonim ***** válasza:
100%
Ha viszont nem jegyez el, vagy kiderül hogy nem is akar elvenni, te meg tündérporos álomvilálgban kezdesz el élni, vajon ki fog nagyobbat koppanni? Nem baj az álmodozás, de azért érezd a talajt a lábad alatt
júl. 22. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/44 A kérdező kommentje:
Van egy erős sejtésem, hogy már megvette a gyűrűt.
júl. 22. 13:11
 6/44 anonim ***** válasza:
71%
Neked nagyon sok idôd lehet ha ennyire tervezed az esküvôt 😂 Munkahhelyed nincs?
júl. 22. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/44 A kérdező kommentje:
Miért, te 24/7 dolgozol?
júl. 22. 13:15
 8/44 anonim ***** válasza:
96%
Szerintem nagyon túlbuzgó és elnyonó lehetsz, de valaki a papot,valaki meg a feleségét választja. 🤷🏼‍♀️
júl. 22. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/44 anonim ***** válasza:
55%
Nekünk tavaly volt az esküvőnk, én ennyire nem terveztem meg mindent, de megértelek, ez egy nagyon izgalmas időszak.
júl. 22. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/44 anonim ***** válasza:
97%

Miért ide írsz? Megunták a barátaid hogy csak a zöld kanapé árnyalatairól tudsz beszélni?

De a kérdésedre a válasz: nem, nem normális. Ha én megtudnám hogy a menyasszonyom eltervezte még a kanapé szinét is még mielőtt megkértem volna a kezét, nagyon kiábrándulnék.

júl. 22. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!