Olvastátok már ezt az érdekes cikket?

Ha nem, szeretném megosztani veletek, még többet megtudhatunk a menyasszonyi ruha történetéről (bár kétségkívül nagyrészt eddig is tudtunk róla, de van egy-két tévedés pl. nem egészen (csak) Viktória királynő terjesztette el a fehér színt, hanem inkább az egyház).:

A fehér ruhás hölgy

Bármilyen takarékosnak és megfontoltnak szeretné mutatni magát egy nő, az esküvő azon kevés alkalmak egyike, amikor nem igazán lehet spórolni a költségeken. Ritkán fordul elő, hogy egy már meglévő darabot lehet „újrafelhasználni" esküvői ruhaként (elvégre kinek a szekrényében lóg csak úgy egy fehér báli ruha), és a mamától, a testvértől vagy a nagynénitől legfeljebb egy fátylat vagy azt a diadémot lehet kölcsönkérni, melyet nemzedékek óta viselnek a család menyasszonyai. De hogy az ember a mama hatvanas évekbeli esküvői ruhájában álljon az oltár elé? Ilyesmi aligha fordulhat elő. Így a fiatal, modern hölgyek többnyire igen sokat költenek „életük legszebb napjára".

Aki csak anyakönyvi hivatalban esküszik, talán egy szép kosztümöt vagy egy elegáns nadrágkosztümöt akar varratni magának. Aki a templomban is meg akarja pecsételni az életre szóló köteléket, annak egy álomszép

esküvői ruha kell annak minden kiegészítőjével együtt, sőt az angol menyasszonyok egy harmadik ruhába is belebújnak: az úgynevezett „going away dress" egy elegáns, ugyanakkor kényelmes ruhadarab, melyben a menyasszony (jelképesen vagy ténylegesen) elindulhat a nászútjára.

Ma a fehér szín számít a menyasszony színének, de némely hölgy kompromisszumot köt egy-egy pasztellszínnel, és krém vagy pezsgőszínű, esetleg rózsaszín ruhában áll az oltár elé. Ez azonban nem volt mindig így. A 19. század derekáig a nők kifejezetten erős színeket és mintákat felvonultató ruhákban esküdtek örök hűséget. Ezeknek a ruháknak az volt az előnyük, hogy a nők a nagy nap elteltével is hordhatták őket szabástól és kivitelezéstől függően például délutánonként vagy bálokon.

A „fehér ruhás menyasszony" képe csak 1880-tól fészkelte be magát igazán a fejekbe. Egyrészt az egyház a keresztény erkölcs demonstratív hangsúlyozásával reagált arra, hogy 1875-ben bevezették a polgári esküvőt, a menyasszonynak tehát szűziesnek és ártatlannak kellett lennie. A fehér szín, mely eddig a tökéletességet jelentet­te a liturgiában, a tisztaság és az erény jelképévé vált. Másrészt az egyre tehetősebb polgárság a minél drágább kelengyével és a valóban csak egyetlen napig hordható esküvői ruhával akarta bizonyítani gazdasági erejét. A fehér irányvonal kialakulásában azonban szerepet játszott két nagy esküvő is, melyet az európai uralkodóházakban tartottak.

1840-ben Viktória királynőt fehér szaténban láthatták Albertje oldalán, 1853-ban pedig Franciaország ünnepelte III. Napóleon házasságkötését Eugéniájával, aki talpig fehér bársonyban jelent meg a nagy napon. A főnemesség szertartásai részben még ma is stílusmintául szolgálnak. Így például Lady Diana „mesebeli hercegnő" ruhája minden idők egyik legtöbbször „lekoppintott" modellje lett, és szabályos romantikaőrületet váltott ki a nyolcvanas években.

[link]