Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire kínos lemondani az esküvőt 30 nappal előtte?
Májusban - többek között szüleim nyomására - el kezdtük szervezni az esküvőnket. Kezdetben még nem is volt vészes, úgy voltam vele, hogy legalább nem a kocsmából kell összevakarnom a majdani férjemet, az exemmel ellentétben.
Ahogy közeledik a dátum, egyre feszélyezettebben érzem magam, egyáltalán nem tesz boldoggá a szervezés, főleg az anyós magánakciói miatt. (Kb. mindenbe beleszól, pl. újraterveztette velem az ültetési rendet, mert neki nem tetszik, a sütiket is ő akarja megmondani, hogy milyen legyen. Holnapra házimunkának álcázott családi összejövetelt szervezett, ha rágondolok, rosszul leszek.)
A vőlegény abszolút nem olyan, mint álmaimban, nem tud kiállni magáért, végtelenül zsugori, tulajdonképpen a szex sem jó vele igazán. Odáig jutottam, hogy a héten már magamtól mentem céges kiküldetésre az ország másik felébe, hogy ne kelljen itthon lenni.
Tudom, hogy ciki, de egyszerűen nem merek előállni azzal, hogy fújjuk le a nagy haccacárét, pedig ehhez lenne kedvem. Jól gondolom, hogy erőt kellene vennem magamon és megmondani mindezt?
21-es, te le vagy maradva kb. 40-50 évvel. Emlékszem, a 80-as években a barátnőmet csesztette azzal az anyja, hogy menjen férjhez bárkihez, aki el akarja venni (akkor is, ha hánynia kell tőle), mert majd utána legfeljebb elválik, mert elvált nőnek lenni az már "rang".
Ezen már akkor is jót röhögtünk, de azóta eltelt 40 év.
Kérlek ne rontsd el az életed. Engem is befolyásoltak még régen. Szűz voltam. Mamám állandóan bántott hogy mikor lesz már valaki mikor leszek már igazi nő!!! Na és végül megtettem... akkor már nem volt olyan boldog!!!! És egy életre megbántam..3 éven keresztül fájt..szenvedtem mások miatt..
Sosem késő..nem vagy vén egyáltalán!!!! Most vagyok 36 , fél éve hazasodtam a férjemmel, tervezzük a babát, én döntöttem így és nagyon boldog vagyok. Szülőkkel már nem tartom a kapcsolatot
Volt már, aki el akarta venni. Nekem az sokkal szimpatikusabb lenne, ha azt mesélné valaki, hogy esküvő előtt rádöbbent, hogy ez nem menne és lemondta, mert nem akart sem magával sem mással kicseszni, mint hogy azt mondja, hogy érezte ezt korábban is, de belement az esküvőbe, aztán váltak.
Ez azt jelenti számomra, hogy egyenes jellem és valószínűleg velem is korrektul fog viselkedni.
30/N
Azért ez röhej:
"A vőlegény abszolút nem olyan, mint álmaimban, nem tud kiállni magáért..." Erre te: A szüleim nyomására mentem bele a házasságba. Gratulálok, tapsot neked. Állj a sarkadra, szakíts, ha anyádék sokat kárognak, közöld velük, hogy csak akkor vagy hajlandó tartani velük a kapcsolatot, ha békén hagynak és nem szekálnak ezzel, mert nincs közük a magánéletedhez.
Nem értem, miért félsz attól, hogy egyedül maradsz. Ha így is lenne: egyedül sokkal jobb, mint egy rossz kapcsolatban, ahol nem tudsz felnézni a társadra, nem vagy szerelmes, nem jó vele, és a családja is gáz. Utálni fogod az egész életedet, ha hozzámész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!