Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Rossz ember vagyok, amiért 8 év után fáj, hogy egy alig tízezer forintos ezüst gyűrűvel kérték meg a kezem egy koszos földúton, a semmi közepén?
Ha szigorúan nézem, a szándék a fontos..el akar venni.
De lehet enyhe célzásokat tehettél volna, hogy milyen stílusra vágysz..vagy egy véletlenül megnyitott böngésző, magazin, akármi.
Nem vagy rossz ember, egyszerűen jobbat vártál, jobbat érdemeltél volna. De hangsúlyozom, a szándék a fontos:)
Gratulálok:)
Nekem személy szerint nem a gyűrűvel lenne problémám ilyen helyzetben, hanem azzal a kijelentésével, hogy "ne is gondoljak még időpontra, majd egyszer meglesz". Ha veszem ezt a beszólást, meg hozzá a körülményeket (gyűrű, helyszín), akkor igen kényszeredettnek érezném az egészet.
Nekem kívülállóként úgy tűnik, hogy a pasid nem igazán akar megházasodni, ezért is szögezte le rögtön, hogy ne akarj időpontot kitűzni. Ez a nesze semmi fogd meg jól, el vagy jegyezve, most már nem szólhatsz egy szót sem, de majd kíváncsi leszek, hogy lesz-e belőle házasság.
Ha nagyon jóakaratúan akarnám felfogni, akkor azt mondanám, hogy lehet, hogy a koszos utat a semmi közepén ő mashogy fogta fel, ő ez világvégi romantikus helynek látta. Talán ez is benne lehetett.
De ahogy írod hogy utána miket mondott...hát nekem is kiábrándító lenne. A gyűrű ára nem érdeklne, de ez, hogy esküvőn ne is gondolkodjak még stb, az eléggé elszomorítana ennyi év kapcsolat után.
Ez ilyen nesze, itt a gyűrűd, de most pár évig ku.ss legyen. Nem fog elvenni, eszébe sincs. Erre meg kár lett volna többet költeni.
Főleg, ha lagzit se akar, amire még hónapokig, évekig lehet gyűjtögetni.
Nem a helyszín, nem az àr: hanem amit utána mondott! Engem is egy parkban kèrt meg a férjem, egy 2000 forintos ezüst gyűrűvel, de ő akkor ki is jelentette minden családtagnak, hogy következő èvben, nyáron lesz az esküvő. Akkor voltunk együtt fél éve.
Rossz ember nem vagy, csak hülye. Ez a csávó nem akar elvenni, nem is fog soha. Azért volt az "eljegyzés", hogy most pár évig befogja a szád.
Gratulálok, kiváló példányt fogtál ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!