Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
18-20 évesen korainak számít egy eljegyzés? 1-2 év járás után.
Dehogy korai. Mit nem adnék ha már ott tartanék, hogy jegygyűrű legyen az ujjamon.
Ezerszer szebb egy fiatal 20 körüli menyasszony, mint egy 30+.
Az utolso valasszal nem ertek egyet. Egy 20 eves lany szerintem meg szinte gyerek. Anno mi is majdnem eljegyeztuk egymast a baratommal 20 evesen (o 27 volt) 3 ev egyuttjaras utan. Eletem nagy hibaja lett volna, azota sokat fejlodtem minden szinten es mar nem elegitene ki partnerkent az akkori parom. Persze hallottunk mar tinedzserkori szerelmesekrol, akik a sirig kitartanak egymas mellett, csak szerintem az a ritka.
27/N
A kiéléses szöveg ostobaság. Akkor elmondom, hogy az ilyeneknek milyen az életútja, mert sok ismerősöm így járt. Ugye eldobják az értelmes kapcsolatokat fiatalon, mert hogy kiélés. Aztán 30 évesen elkezdenek pánikolni(a férfiak csak 35 évesen), hogy nincs senkijük, végül belemennek kompromisszumokkal egy kapcsolatba, esküvő, gyerekek, 10 éven belül válás.
Egyébként meg ember függő, természetesen ami karika az gurul is, de nem minden karika. Ha szereted, egyáltalán nem korai az eljegyzés, aggodalmaskodók vegyék már észre, hogy csak eljegyzés és nem esküvő. Persze szerintem legalább fél év együttélés nem árt a házassághoz.
ma 00:01:
Azért mert neked jól jött ki a dolog, még nem biztos hogy mindenkinek minden kiderül a párjáról még időben. Mi van ha például másik városban laknak és úgy járnak pár évet? Vagy akkor költözzön mellé egy időre? 0 érvet írsz az állításod mellett, mert az nem érv hogy 1 esetben, azaz a te esetedben így volt jó.
De megfordítom a kérdést, ha előtte 1 évig együtt éltetek volna, akkor most már nem lenne jó? A párod akkor most más lenne? Vagy mi? Nem értem, hogy lehet valami katasztrófális, ha van egy lehetséges(de szerinted téves) előnye, de hátrányt meg nem tudsz rá mondani.
Milyen ostobaság tényleg ez az éld ki magad és éljetek együtt menet...Régebben nem volt "divat" az együttélés, mégis olyan házasságok születtek, hogy 5o-75 évet éltek le együtt boldogan...Vajon miért? Azért mert volt tisztelet és becsület az emberekben, felnéztek egymásra, bíztak egymásban. Ma a többség bizalom nélkül megy a házasságba "szerződéssel", előtte több év együttéléssel...de mondok valamit: általában ezeknek olyan is lesz a házasságuk. Az együttélés semmin nem változtat, ha szereted a párodat. attól sem erősebb sem gyengébb nem lesz a kapcsolat...
Ez a kiélés mese meg...hát nem tudom kinek mi az élet? k.u.r.jál egész 25-3o éves korodig, igyál járjál bulizni, minden héten mással orrba szájba, aztán marhára kiéled magad és mehetsz férjhez...ne vicceljetek már! Szerintetek tényleg ez a jó házasság alapja? :-S ugyan már...több ismerősöm sőt legtöbb ismerősöm 18-22 évesen jegyezte el magát és azóta is boldog házasságban élnek...és volt aki 3o évesen belement sok várás után és rájött hogy sz.rt se ér a kapcsolat:-S Persze nem mondom, hogy nem romolhat meg a viszony a fiatal házasok között, de azt gondolom, nincs ok arra, hogy általánosítsunk...
a szüleim 21 évesen házasodtak (25 éve!) a nagyszüleim 22-23 évesen (52éve!) párom szülei szintén 25-26 éve, szintén fiatalon...akkor kérdem én hol a hiba?:-S
Annyira szánalmas, hogy az emberek negatív tapasztalatok miatt károgják le a fiatalokat...:-S persze van akinél ok van rá...de azt gondolom, hogy sokszor az a fiatal pár látja jobban, hogy mi van köztük...
Én 3 éve vagyok a párommal, 20éves vagyok...(várom a lepontozást a korom miatt:D)Gyakorlatilag mindent közösen éltünk át, a gimitől az egyetemig...voltunk együtt, laktunk együtt (pár hétig), most távkapcsolatban vagyunk és igen szeretnék hozzámenni 22-23 évesen...azt hiszem senkinek nincs oka kételkedni bennünk...aki megteszi az csak irigy, hát jellemző, hogy savanyú a szőlő...
Szóval ezzel csak reagálni akartam egy egy infantilis válaszra...
Szerintem ha érzik olyan komolynak a közöttük levő dolgot, akkor hajrá...de csak ha a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet, és a bizalom megvan...a nélkül nem ér semmit...persze ezt nyilván azok tudják akik eljegyzést szeretnének...
o9:15
:)) a jelenre is igaz ez...a nagyszüleim pl :D szóval ne meséljél nekem arról, hogy az a múlt...te azt hiszed, hogy mindenki aki hosszú házasságban él meg van félemlítve és erőszak meg agresszió van ott? :D ez azért elég durva :D XD szegény gyerekkorod lehetett hallod-e...:-S
De áldásom, ha te a 21. századnak élsz...menj férjhez majd 3o évesen házassági szerződéssel, mert az lesz a tuti:D
kérdező bocs az offért...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!