Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » 2 éve vagyunk együtt, ultimátu...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

2 éve vagyunk együtt, ultimátumot kaptam, ti mit szólnátok ehhez?

Figyelt kérdés

2 éve vagyunk együtt a barátnőmmel, tegnap volt az évfordulónk, úgyhogy elvittem vacsorázni egy szép étterembe. Egész este nagyon izgatott és boldog volt, ahogy közeledett a vacsora vége, úgy lett egyre mosolygósabb és vidámabb, de miután végeztünk és én fizettem, kezdett alább hagyni a jókedve. Hazafelé menet egyre morgósabb lett, otthon meg lefekvéskor már tiszta depi volt. Elmondta, hogy ő azt hitte, ma meg fogom kérni a kezét, egész este arra számolt, hogy egyszer csak előhúzok egy gyűrűt és amikor látta, hogy semmi ilyesmi nem lesz és teljesen hiábavaló volt azt várnia, hogy végre eljegyzem, szörnyen nagyot csalódott. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, meg fogom kérni a kezét, felesleges ezen pörögnie, hiszen nagyon szeretem és vele szeretném leélni az életemet, de akkor nekem szegezte a kérdést, hogy hát mikor?? Mondtam neki, hogy ha itt lesz az ideje, egyelőre az egyetemre koncentráljon, ezt pedig bízza rám, de biztosítottam róla, hogy hamarosan, 1-2 éven belül tervezek vele továbblépni. Erősködött, hogy de ő tudni szeretné, hogy mikor. Erre mondtam neki, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik és egyébként is azt szeretném, ha meglepetés lenne majd, nem ígérek előre dátumot, hátha valami miatt nem úgy jönnek össze a dolgok, és akkor megint csak csalódna, úgyhogy legyen elég annyi, hogy a következő 2 évben valamikor.


Erre ő ultimátumot adott, hogy minek kell nekem ehhez 2 év, ha nem tudom eldönteni már most, hogy vele akarok-e élni, akkor nincs értelme ennek az egésznek, meg hogy mit akarok ezen én még 2 évig gondolkodni, hát ennyi idő alatt már rég el kellett volna tudnom dönteni, hogy mit akarok tőle a jövőben, és ne húzzam az idejét feleslegesen, úgyhogy legfeljebb 3 hónapot hajlandó még várni rám, addig találjam ki, mi legyen, vagy eljegyzem ezalatt az idő alatt, vagy ha nem, akkor elválnak útjaink, mert mi nem egymást keressük, stb...


Köpni-nyelni nem tudtam! Mondtam neki, hogy most csak zaklatott, mert számított rá és mégse kapott gyűrűt, de hogy ne adjon már ilyen ultimátumot nekem, amikor az előbb mondtam, hogy 1-2 éven belül én is tervezem őt megkérni, DE amíg az egyetem nincs befejezve, addig nem. Erre csak annyit felelt, hogy amit mondott, azt megmondta, 3 hónapom van, döntsem el mit akarok...


Nagyon szeretem, de ez most kicsit mellbe vágott. Délelőtt már böngésztem a jegygyűrűket, de közben meg az is itt kattog bennem, hogy bakker, nehogy már belezsaroljon egy eljegyzésbe 2 év után, mert nem úgy alakult a tegnap este, ahogy ő tervezte! Nektek mi a véleményetek erről?


Terveztem, hogy megkérem, de még nem most. Ő viszont most úgy döntött, hogy nem hajlandó 3 hónapnál többet várni.


ELHAGYNI NEM AKAROM! Javaslatokat szeretnék, mi legyen a megoldás? Vegyek neki egy gyűrűt, hogy lehiggadjon? Vagy ne hagyjam magam? Nem tudom, mi legyen... Félek, hogy ha most ebben engedek neki, akkor ezzel csak olajat öntök a tűzre... Ha most kap egy gyűrűt, utána majd az esküvővel is zsarolni fog...? Aztán meg majd a gyerekvállalással? Nem tudom, mit kéne most tennem. :S


Ti mit tanácsoltok?



2016. jan. 20. 10:46
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯
 61/183 anonim ***** válasza:
56%

14:39

Egy párkapcsolatban egyenlőenk a felek. Ha ő nem tud valakit egyenlőként kezelni csak azért mert az fiatalabb nála, tanul/nem dolgozik stb, akkor keressen olyat aki egy szinten van vele, de erre nem az a megoldás, hogy második apucivá lép elő. Senki nem kényszerítette rá, hogy eltartsa, összeköltözzenek, ez nem jogosítja fel arra, hogy a feje fölött döntsön és utasítgassa.

2016. jan. 20. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/183 anonim ***** válasza:
58%

azért kíváncsi lennék az összecuccolás mennyire lett kiharcolva.

de amíg nincs keresete, semmi végzettsége, addig ne pattogjon.

2016. jan. 20. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/183 anonim ***** válasza:
37%
Tehát szerinted ha nincs keresete, akkor nem egyenjogú partner a kapcsolatban? Ezek szerint ha pl otthon marad a gyerekkel, beteg, elveszti a munkáját, vagy mit tudom én, akkor is k*ss a neve?
2016. jan. 20. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/183 anonim ***** válasza:
78%

persze minden anyuka naplopó... nem erre értettem.

arra hogy sürgetett egy összeköltözést, mikor nem volt keresete, most sürget egy gyűrűt, esküvőt, úgy hogy egy forintot nem ad semmibe.

és nem az a téma, mikor együttélnek X ideje és munkanélküli lesz vagy beteg vagy anya, mert az más!

de ő kitartatja magát, és még követelődzik is!


bezzeg ha a csaj írta volna ki, le lenne ribizlizve.

2016. jan. 20. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/183 anonim ***** válasza:
59%

"Nem akarom, hogy úgymond rászokjon erre, hogy bármit kizsarolhat, amit csak akar"


A fenti mondatból és az előző írásodból nekem az jön le, hogy egyedül akarsz mindenben dönteni, és te osztod be előre a párod életét, semmilyen ellentmondást nem tűrsz, minden úgy legyen, ahogy te tervezed. Ez a nagyobb gond. Nem eljegyzés. Gyakorlatilag te is ultimátumot adtál azzal, hogy egyedól felvázolod a barátnőd 5 éves tervét.


" ezt pedig bízza rám, de biztosítottam róla, hogy hamarosan, 1-2 éven belül tervezek vele továbblépni. "

Hát tudod, ha kutyád lenne, akkor valóban csak rajtad múlna minden döntés.

2016. jan. 20. 15:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/183 anonim ***** válasza:
88%

Javítsatok ki, ha tévedek, de én azt látom, hogy adott egy pár, boldog, kiegyensúlyozottnak mondható kapcsolatban élnek, terveznek, élik a mindennapokat, egyikük már dolgozik, a másik még tanul, de azért megoldják, mert tudják, hogy nem így lesz örökké, a lány nemsokára végez, aktívan dolgozni kezdhet, viszont most a lány fülébe bogarat ültettek, sok volt az eljegyzés a közelmúltban, és a rokonság is nyomja a témát... Aztán most itt volt egy különleges alkalom, különleges hely, persze, hogy belegondolt, hogy hátha most az ő ideje jött el, rákészült, már lehet, hogy azt is elképzelte, hogyan fog meghatódni... stb.

Nem tudom, bármelyikőtök volt-e már hasonló helyzetben, de azért elég bosszantó tud lenni, amikor belekotyognak az életünkbe, hogy mikor lesz már ez meg az, és hogyan élnének a helyünkben. Én próbálom azért nem máson leverni és annak visszamondani a magamét, aki nyúz, de ha valaki nem figyel oda magára, akkor más lehet az áldozat.

2016. jan. 20. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/183 anonim ***** válasza:
19%

:D szakadok

majd egy elkényeztetett hercegnő megmondja mikor vegyél el. teremtse elő rá a pénzt, meg csináljon vmit, azok kívül hogy tengeti a napjait vmi büfészakon.


jobb is ha lelép. semmirekellő

2016. jan. 20. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 68/183 anonim ***** válasza:
47%

Könyörgöm, a lány 23 éves. Miért kéne szégyellnie, hogy még "csak" tanul? Ennyi idősen az ember ha akarna sem tudna sok mindent "letenni az asztalra", mert ahhoz idő kell! Diploma, végzettség nem lesz azonnal, sem munka. Ettől függetlenül egy párkapcsolatban nincsen kevesebb joga.

Azt hol írta, hogy kierőszakolt volt az összeköltözés? Mert én nem látom. Ha pedig igen, akkor szerinted abban nem a kérdező a hibás? Miért hagyta? Nem volt kötelező.

Nem normális, hogy egy kapcsolatban minden arról szól, hogy a férfi hogy gondolja a dolgokat és hogy ő szerinte mikor mi reális. Sehol sem írta, hogy ezt normálisan megbeszélték volna, csak nyomatja a saját "reális" érveit.

Amúgy meg volt nemrég egy kísértetiesen hasonló kérdés, ott is ugyanolyan "majd én elintézem amikor reálisnak látom" stílusa volt a pasasnak...

2016. jan. 20. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/183 anonim ***** válasza:
89%
Ha romantikus meglepetésként akarja az eljegyzést, az tényleg legyen a férfi döntése, más pasik meg azért hisztiznek, hogy miért nem a nő kéri meg őket az egyenjogúság elvén. :-)
2016. jan. 20. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 70/183 anonim ***** válasza:
44%
15:34 te talán úgy bújtál ki anyádból, hogy már mindent letettél az asztalra? Vagy huszonéves korodig hallgattál behúzott farokkal mint egy kutya, amíg el nem értél mindent és addig tűrted, hogy lekezelnek?
2016. jan. 20. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ ... 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!