Szerintetek nem kellett volna már eljegyeznie?

Gyakorlatilag mindent leírtál, ami alátámasztja a döntésüket:

- a lány még fiatal, most fog diplomázni: halvány lila fingocskája sincs a való életről, munkáról, pénzkeresésről, nehézségekről, felelősségről

- nem is élnek együtt, illetve nem ketten, ez egyelőre nem "felnőtt" kapcsolat. Nem a kor határozza meg egy kapcsolat milyenségét, hanem az élethelyzet, amiben vannak...

- feltételezem, ha csak 1 kereső fél van, akkor nem csak albérletre, hanem esküvőre sincs pénz.

Azt gondolom, hogy a barátnődék jól gondolkodnak, hogy nem kötnek most egy nem megfelelő élethelyzetben házasságot. Rengeteg fog az életükben változni, ha végre önállósodnak, magukról kell gondoskodniuk, mindketten dolgoznak majd - akkor nőnek fel igazán, és látják meg, hogy megérett-e házasságra a kapcsolat, vagy sem. Addig csak üres ígérgetés lenne.

csak te gondolod,hogy furcsa szerintem is igazuk van.

,, Aki 4 év alatt se tudja megkérni a párja kezét, azzal lehet egyáltalán komolyan tervezni? Azt szokták mondani, hogy ehhez 1 év is bőven elég kell, hogy legyen..."

Jézusom, neee! :DDDD 1 év után eljegyzés? Ezt te elváltak fórumán olvastad? :D

De hát eldöntötte, hogy mit akar, te is írtad, hogy közös terveik vannak. Egyszerűen csak nem megfelelőek a jelenlegi körülményeik ehhez, de dolgoznak rajta. Aki emiatt egy jó kapcsolatból kilépne, az szimplán hülye.

Azt meg lesheted, ki kéri meg a kezed 1 év járás után egyetemistaként, együttélés nélkül...megsúgom, senki.

Nem akarom megbántani az érzéseidet, de én felnőtt nőként azt tartom furcsának, ahogy te gondolkodsz.

Te férjhez mennél úgy, hogy a korodból és az élethelyzetedből kifolyólag még nincsen önálló jövedelmed, és elvárnád a szüleidtől, a vőlegényedtől és az ő családjától, hogy finanszírozza az esküvődet, aztán pedig a megélhetéseden felül a lakhatásodat minimum egy éven keresztül, amíg te lediplomázol és sikerül elhelyezkedned?

"meg amíg nem tudnak csak kettesben élni, hanem albizni kell, többedmagukkal, akkor addig mégis hová házasodjanak? De szerintem ezek csak kifogások, akik igazán szeretik egymást, azok nem akadnak fent ilyesmin..."

Nézd, ha te így látod, akkor amikor nálad eljön az ideje, megteheted, hogy egy négy fős albérletben élve mész férjhez, úgy, hogy még nincsen saját kereseted sem, legfeljebb diákmunkából némi jövedelmed, ha a tanulás mellett tudsz erre időt szakítani.

Más meg hadd döntse már el, hogy ő hogyan szeretne élni, és hogyan tervezi a saját jövőjét.

Részemről még azt is tolakodásnak, a másik magánéletébe való nem kívánatos "benyomulásnak" tartom, amikor nem megvárod, hogy élete fontos döntéseit, eseményeit megossza veled, amikor úgy érzi, itt az ideje, hanem faggatózol, szinte számon kérve, nyaggatva, azt éreztetve, hogy szerinted nem elég jól halad az élete, és már itt meg ott kéne tartania bizonyos életterületeken.

Szerintem majd akkor fogod igazán megérteni és átérezni, hogy mennyire tapintatlanság, ha valaki ennyire nem tudja tiszteletben tartani mások privát szféráját, ha te leszel olyan helyzetben, hogy boldog-boldogtalan azzal fog nyaggatni, hogy neked mikor lesz már végre eljegyzésed, utána azzal, hogy mikor mész már végre férjhez, aztán a kolléganőidtől a szomszéd néniig mindenki úgy érzi majd, hogy joga van arról tudakozódni, hogy mikor akartok gyereket, ha -még, vagy talán egyáltalán - nem akartok, akkor miért nem, ha már akartok, mennyi ideje "próbálkoztok", ha még nem sikerült, akkor kiderült-e már, hogy miért nem sikerül, stb.

Abból, amit leírtál, nekem úgy tűnik, hogy a barátnődék felelősségteljesen gondolkoznak, és együtt tervezik a jövőjüket. Elkésve semmivel nincsenek. Ha meg akarod őrizni a barátságotokat, akkor szerintem érdemes lenne kicsit visszahúzódni ilyen értelemben a privát szférájukból, ha van meglátásod az életükről, megtartani magadnak, kivéve, ha kifejezetten a tanácsodat vagy a véleményedet kérik valamiben, és elsősorban a saját életedre, saját céljaidra fókuszálni.

Én úgy vagyok vele, hogy ha időnként észreveszem saját magamon, hogy gondolatban túl sok figyelmet szentelek mások életének, meg késztetést érzek rá, hogy magamban minősítsem, ahogy élnek, vagy netalán ítélkezzek, kritizáljak, akkor önvizsgálatot tartok olyan értelemben, hogy végiggondolom, hogy a saját életemben mennyire vannak rendben a dolgok, és egész véletlenül nem egyfajta menekülés a saját megoldatlan problémáim elől, hogy ezek helyett mások életének szentelek túl sok figyelmet, amiben sem mozgásterem, sem felelősségem nincsen, ellentétben a sajátommal.

"De akkor ezek szerint ti úgy gondoljátok, hogy teljesen normális dolog, ha 4 év után még nem jegyezték el egymást?"

Nem. Mi azt gondoljuk, hogy két felnőtt és értelmes ember el tudja dönteni, hogyan szeretnék élni az életüket, és ehhez nekünk semmi közünk, és beleszólásunk sincs. Ha nekik így jó, akkor így legyenek boldogok, ha máshogy akkor pedig úgy, de semmiképpen se mások konvenciói alapján akarják felépíteni az életüket.