Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Közös jövőkép (eljegyzés,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Közös jövőkép (eljegyzés, házasság, gyerekek),4 év után pedig bejelenti, hogy "nem neki való a házasság". Hogyan tovább?

Figyelt kérdés

Több mint 4 éve vagyunk együtt, és már a kapcsolatunk elején beszélgettünk a terveinkről és megállapodtunk, hogy mindketten szeretnénk idővel eljegyzést, házasságot, később gyereket. (én vagyok a nő és úgy érzem, hogy én hamarabb készen lettem az eljegyzésre, házasságra, mint Ő, de nem siettettem semmit.)

Teltek az évek, nem hozódott fel a téma egészen idáig. Ugye abban a hitben voltam, hogy lassacskán megkéri a kezem, 4 év szerintem elég sok idő. Múlt héten szóba került, hogy ő egyre jobban azt érzi, hogy nem neki való a házasság, neki jó így, úgyis sok válás van. (a szülei is elváltak)

Várjak, hogy megváltozik a véleménye, vagy szokjak hozzá, hogy nem leszek feleség? (nagy álmom lett volna fiatalon férjhez menni, most 26 vagyok)


Köszönöm a válaszokat.


2015. febr. 18. 08:24
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
97%

Egyetértek a 10-es válaszolóval.

Az esetek 99 %-ában a 'nem nekem való a házasság' csak süket duma és valójában azt jelenti, hogy nem VELED akarja összekötni az életét.

2015. febr. 18. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
100%
Az kamuszöveg, hogy nem neki való a házasság. Most is együtt éltek, nem? Az neki való? Vagy mi nem a neki való a házasságban? Hogy olyan kötöttségekkel jár, ami miatt nem tud fél óra alatt összecsomagolni és lelépni, ha úgy tartja kedve? nem akar közös kasszát? nem akar gyerekkel bajlódni? Nem akarja elkötelezni magát melletted, mert hátha jön egy jobb és akkor nehezebb váltani?
2015. febr. 18. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
100%
Ha ez a baja vele, akkor nem házasság ellen van kifogása, hanem ellened. Most persze jó, de annyira nem, hogy stabilizálja ezt az állapotot.
2015. febr. 18. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
65%

Írod, hogyha így mindent megkap, akkor miért venne el? Azért, mert fontos vagy neki, neked pedig fontos az esküvő, ez pl. lehetne egy ok. Ebben az esetben azt érdemes tisztázni, hogy neked mennyire fontos a házasság, illetve, hogy ő mennyire ódzkodik tőle, valamint, hogy van-e esetleg más ok, ami miatt most csak úgy felhozta, hogy nem neki való a házasság (miközben régebben nem így gondolta, bár lehet, hogy csak miattad mondta, hogy akarja). Bár zavart volna, de én nem hagytam volna el annó a férjemet, ha kijelenti, hogy benne olyan nagy belső ellenállás van a házassággal szemben, hogy nem tud ezen túllépni, és nem is akar. Nekem az a lényeg, hogy együtt legyünk. Van, akinek viszont nagyon fontos, ezt csak te tudod, hogy így vele együtt tudsz-e maradni. Én a gyerekvállalás miatt is szerettem volna a házasságot, meg valahogy közös kassza is azóta van, de ezeket mindet meg lehet oldani házasság nélkül is.


Az, hogy hány éve vagytok együtt ilyen fiatalon még nem feltétlenül mutatja, hogy már megérett az idő a házasságra. Mennyi ideje dolgoztok? Mióta éltek együtt? Akik fiatalon jönnek össze, azoknál ki szokott tolódni ez, több ilyen párt is ismerek, és mi is közéjük tartozunk (6,5 éve voltunk együtt, mikor megkért, ebből 3 éve éltünk együtt).


Beszélgess vele az okokról bővebben, és gondold át te is, hogy neked mi az, ami fontosabb.

2015. febr. 18. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:
100%

Én megkérdezném tőle, hogy úgy általánosságban nem akar házasodni, vagy engem nem akar elvenni valamiért?

Nem kell rosszra gondolni, csak lehet, hogy kicsit belassult a kapcsolat, megváltozott valami, vagy rájött, hogy ha házas lesz, (ez a pasiknál ilyen beidegződés, vagy nem tudom) akkor elveszti a szabadságát (sose értettem, ne kérdezd). Beszélgess vele.

Nem kell erőltetni semmit, de te se vagy köteles elfogadni, hogy megváltoztatta a döntését.

2015. febr. 18. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
100%

Ezt most én is úgy értem, hogy mégse akar házasodni... veled.


A te életed, a te döntésed, de gondold át, hogy belekeveredhetsz egy olyan szituba 5 év múlva hogy elhagy valakiért, aztán 1 éven belül elveszi.


Persze lehet, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltok. Ekkor azonban az a kérdés, hogy le tudod-e nyelni a békát.


Nézz körül az oldalon! Minden pasi azt mondja szinte, hogy a lánykérésre kapott nemleges válasz a kapcsolat végét jelentené nekik. Nos ez is olyasmi, csak fordítva. Ha a pasik racionálisak ebben, nekünk miért is kéne várni, tűrni, hátha... tudom, hogy nehéz, de én a helyedben már kifelé gondolkodnék ebből a kapcsolatból. Egyszerűen azért mert nem egyeznek az elképzelések. És inkább 26 évesen kezdj új életet, mint 36 évesen...

2015. febr. 18. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
100%

Időpocsékolás volt 4 évet várni. Valószínűleg már évek óta tudja hogy nem fog elvenni, csak nem akarta megmondani, kényelmes volt neki így. Végül is házasság nélkül semmi felelősség, akkor száll ki amikor akar. Nincs feléd elköteleződve annyira, hogy hivatalosan összetartozzatok. Hamarabb kellett volna konkrétumokról beszélni.


Bírom az ilyeneket...azt se tudják milyen házasságban élni, de jönnek a dumával, hogy nem nekik való. Illetve nem tök mindegy, hogy más emberek miért váltak el? Azok nem ti vagytok. A válás nem a házasság intézményének a hibája, hanem azoké az embereké akik elrontották a kapcsolatukat.


Most az van, hogy mérlegelned kell. Megelégszel azzal, hogy élettárs leszel egész életedben (már ha együtt maradtok), vagy keresel mást. Olyat akivel valóra válthatod az álmodat és házasságban élhetsz.


Ismerek olyan lányt aki a párjával maradt, miután kiderült, hogy a pasi nem akarja elvenni soha. 6 éve vannak együtt, és nekem bevallotta hogy nem boldog. Sokat szomorkodik ez miatt, hogy a pasija annyira se értékeli, hogy feleségül vegye, mindig is házasságban akart élni. De nem akarja 29 évesen újrakezdeni, fél, hogy "kiöregedett" és nem találna párt magának. Ezt így ő maga mondta nekem. Illetve azt is, hogy bizonyos szinten csalódott a párjában, úgy érzi nem szereti eléggé.


Amúgy az élettársi kapcsolattal sincsen baj, ha mindkét fél ezt akarja. Ha nem így áll a helyzet, akkor viszont az egyik fél többnyire sérül. Nagyon ritka, ha valaki elfogad egy ilyen helyzetet szomorúság és csalódás nélkül.


Ha igazán boldog akarsz lenni, szerintem kövesd az álmaidat. Én legalábbis ezt tenném a helyedben. Szerintem nem érdemes várni rá. Nekem nem kéne ilyen pasi. Határozatlan, egyszer ezt mondja, egyszer azt....Aztán ha netán állapotos leszel, majd 6 hónapos terhesen meg azt mondja hogy hopsz, mégse akar gyereket...

2015. febr. 18. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:

Szia! Bemásolom egy másik kérdéshez adott válaszomat:


A mi történetünk röviden. Már kamaszkorunk óta ismerjük egymást, haverok voltunk. Én 29, Ő 30 volt, mikor összekerültünk. Ő már túl volt egy váláson, de az a kapcsolata nem volt hosszú. Többször azt mondta, hogy neki nem számít a papír, és erre a világra nem akar gyereket. Én meg valamiért úgy voltam vele, hogy szeretem, lesz, ami lesz. Aztán 2 éve azt mondta, hogy mi lenne, ha belevágnánk a babaprojektbe. Valószínű, hogy Ő ekkora érett meg. Lassan 1 éves házasok leszünk, a baba sajnos még nem jött össze, én is már 37 éves vagyok. Úgyhogy nálunk 6 év után volt esküvő.

2015. febr. 18. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
Mondd el neki, hogy a statisztikák szerint a házasságban élő férfiak sokkal hosszabb élettartamra számíthatnak :) Komolyabbra fordítva: ha ilyen alapvető kérdésben nem egyforma a gondolkodásotok, akkor ez nem túl biztató a jövőre nézve. Ha neked tényleg ennyire fontos a házasság, és ő teljesen elzárkózik ettől, keress olyat, akinek ez ugyanolyan fontos, mint neked.
2015. febr. 19. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 A kérdező kommentje:

köszönöm az eddigi válaszaitokat!

Nagyjából leírtátok azt, amit gondolok, érzek, csak még magamnak sem akartam bevallani.

A párom szerint én kapkodok, sietek... szerintem a 4 év járás nem a kapkodás jele :)

Régebben, amikor először beszéltünk róla, mondta hogy kell egy megfelelő anyagi háttér hozzá (ami érthető is, és 4 év alatt sikerült is félreraknia annyit), de a gyűrű valahogy elfelejtődött. (nem is a gyűrűn van a hangsúly, ha már feltenné a nagy kérdést, minden nélkül nagyon boldog lennék, hisz látnám rajta az elköteleződést, a véltozást..)

Aztán kifogás volt, hogy ő nem érett meg az ilyesmire. (most 29 éves a párom, szerintem már nem vagyunk annyira fiatalok, hogy ne tudjuk eldönteni, mit szeretnénk az életben)

reagálva az egyik hozzászólásra, nem egymás elsői vagyunk, úgymond "kibuliztuk, kiéltük magunkat".

2015. febr. 19. 09:47
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!