Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Négy év után fogja megkérni a kezem?
a barátommal idén nyáron leszünk 3 évesek.
én 21 éves vagyok ő 23 lesz.
szóba szokott jönni a házasság és az együttélés, mint téma, de azért még tartunk ott.
ő dolgozik én tanulok még, és csak 23 éves koromban végzem el a sulit.
a lényeg, hogy egy olyan társaságban voltunk szilveszterkor, ahol egy pár férfi tagja (aki annyi idős, mint én, és a lány 23 éves) 3 év után jegyezte a barátnőjét.
kicsit úgymond megilletődtem, nem rajtuk, hanem azon, hogy szent ég, 3 év az még olyan soknak tűnik így kimondva..de mégsem az.
kicsit már volt bennem ital, ezért bátran ránéztem a barátomra, de csak viccesre véve a figurát..láttam, hogy ő is nézett egy nagyot a 3 éve eljegyzés hír hallatán..és mondta rögtön mosolyogva, hogy mi még nem.. :)) én szegénykémnek azt feleltem, hogy jó, mert biztos nemet mondanék :D az azért annyira nem esett jól neki, de csak viccelődtünk :)
aztán mondtam neki, hogy max 4 után..(így kimondva az is korai.) erre rávágta, hogy "jó, én is így gondoltam"
szóval ez jelentheti azt?.. nagyon jó volna, csak akkor én 22 leszek, lehet, hogy iskola lenne több értelme nem?:) hát ennyi a sztori köszi, aki elolvasta. :)
mondjon bátran véleményt, mindet elolvasom és értékelem :)
:D bocs de vicces vagy
igen, ma nagyon könnyű számlákat fizetni, elmész a postára... ja hogy nem.
éretlen vagy, kár neked bármit mondani.
a barátommal idén nyáron leszünk 3 évesek.
gratulálok, lassan oviba is járhattok...
Mi a fenét görvdcsölsz ennyire ezen az egészen?
lepontozhatsz mindenkit, aki megírta a véleményét.
érettségre vall. okosabb, mint elgondolkoni azon, amit mások mondanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!