Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Négy év után fogja megkérni a kezem?
a barátommal idén nyáron leszünk 3 évesek.
én 21 éves vagyok ő 23 lesz.
szóba szokott jönni a házasság és az együttélés, mint téma, de azért még tartunk ott.
ő dolgozik én tanulok még, és csak 23 éves koromban végzem el a sulit.
a lényeg, hogy egy olyan társaságban voltunk szilveszterkor, ahol egy pár férfi tagja (aki annyi idős, mint én, és a lány 23 éves) 3 év után jegyezte a barátnőjét.
kicsit úgymond megilletődtem, nem rajtuk, hanem azon, hogy szent ég, 3 év az még olyan soknak tűnik így kimondva..de mégsem az.
kicsit már volt bennem ital, ezért bátran ránéztem a barátomra, de csak viccesre véve a figurát..láttam, hogy ő is nézett egy nagyot a 3 éve eljegyzés hír hallatán..és mondta rögtön mosolyogva, hogy mi még nem.. :)) én szegénykémnek azt feleltem, hogy jó, mert biztos nemet mondanék :D az azért annyira nem esett jól neki, de csak viccelődtünk :)
aztán mondtam neki, hogy max 4 után..(így kimondva az is korai.) erre rávágta, hogy "jó, én is így gondoltam"
szóval ez jelentheti azt?.. nagyon jó volna, csak akkor én 22 leszek, lehet, hogy iskola lenne több értelme nem?:) hát ennyi a sztori köszi, aki elolvasta. :)
mondjon bátran véleményt, mindet elolvasom és értékelem :)
hova spekulálsz még?
és ha megkér akkor lesz rögtön esküvő is? ugye, hogy nem
Előbb éljetek együtt x időt, majd aztán jegyezgethetitek egymást.
Sok minden kiderül az alatt, lehet meg is utáljátok egymást.
ne ebből látszik, hogy gyerekes vagy, az hogy együtt alszotok, meg esztek (lol?!) az nem együttélés
majd ha lesz melotok, 8-16ig meg tovább, meg rezsi, meg számlák, akkor majd mondhatod, hogy megy a dolog.
nem igazán vagyok ennek híve, hogy költözzünk össze.. és akkor ha igenminden klappol hozzád megyek, ha széthagyod zoknijaidat júj megutállak...
ez nem erről szól..különben sem az volt a kérdés, hogy összeköltözzünk-e, hanem szerintetek, 4 évre megkéri-e a kezem.....
tudod kislány az együttélés, nem az hogy széthagyod a zoknit elhagylak hanem
- ne hagyja szét
- ha szólok tegye meg
kompromisszum, segítség, nem csak elvárások meg egyebek
de te nagyon kislányka vagy még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!