Barátnőm nem állt ki mellettem és elhagyott egy másik pasiért. Mit tegyek?

Az neked fel se tűnik, hogy a franc se akar huszonévesen egy szobanövénnyel kapcsolatban lenni?? Roahdt unalmas ám 0-24-ben a néyg fal között, meg is értem, miért lépett le tőled.

Mégis mit vártál? Hogy egy ilyen szerencsétlenség mellett élje le az életét? Jobbat érdemelt nálad, meg is találta, továbblépett. Vígasztalhatod magad, hogy majd találsz valakit, aki így szeret( ja, egy lelkisérültet, akinek mindegy milyen a pasi, sak legyen mellette valaki, talán), vagy összeszedheted magad, mert ahogy te élsz az siralmas és egy normális nő se fog melleted maradni.

Szerintem menj pszichológushoz, hogy magadra találj. Sem az önvád sem az önsajnálat nem segít. Mellette váltál ilyenné, ki tudja miért. Talán túl erős volt a személyisége a tiédhez és elnyomott. Valamiért elvesztetted mellette a hitedet önmagadban és a képességeidben. Az, hogy ilyeneket mondott neked, csak megerősíti ezt a tényt. A szakításnál még rúgott beléd néhányat. Szóval pszichológus. Mert lehet mondogatni, hogy ugyan szedd össze magad, de egy szakember segíthet megtalálni a darabjaid hozzá. Neten is találsz, hogyha nehéz kimozdulnod. Egy biztos. Ezen az oldalon nem találsz segítő kezet ami segít felállni. Sőt...

5 évig tartó mélypont? Könnyű így jönni nagyszavakkal, de kiváncsi vagyok te megmaradtl volna egy ilyen lusta, szerencsétlen, semmirekellő mellett...

Mert te milyen vagy, te emberség és humanizmus élő szobra?

A depresszió nehéz betegség. A legnehezebb az, hogy a legtöbb ember kegyetlenül otromba módon tud reagálni. Néhány ide író nyugodtan kezdhet felölteni azt a bizonyos inget....

Hasonló a sztori, mint a miénk az exemmel. Én még gimnazista voltam, mikor összejöttünk, ő 23 éves. Volt munkája, de rosszul keresett, végzettsége egy érettségi volt össz-vissz, nyelvet nem beszélt, a továbbtanulás nem érdekelte. De mindig mondta, hogy majd ilyen munkát szeretne, meg olyat, de tenni nem tett érte semmit. Én közben főiskolára kerültem, körülvettek a motivált, céltudatos emberek, mint amilyen én is vagyok, és rádöbbentem, hogy a barátom 3 év után is ugyanott tart, ahol a kapcsolatunk elején. Áll a langyos vízben, a szüleinél él, mert egy albérletet sem tudna fenntartani, én diákmelókkal összeszdtem közel annyit, mint az ő fizetése volt. Soha nem volt kedve menni sehova, otthon ültünk és néztük a TV-t, már nem is szexeltünk. Kiábrándultam, elhidegültem, és véget akartam vetni az egésznek. 3,5 év után szakítottunk. Ezután ismerkedni kezdtem másokkal, de sajnos azt tapasztaltam, hogy a huszonévesek nagyrésze ugyanezt csinálja, mint ő. Lébecol, várja a sültgalambot. Nem tudom, mi lesz veletek 10-20-30 év múlva, de hogy nem az, ami a mi szüleinkkel volt, az biztos. Nem mondom, hogy változtass, mert úgysem fogsz, csak ülsz tovább és sajnálod magad, amiért egy csődtömeg vagy. Egy dolog: még egy lány életéből ne vegyél el 5 évet ezután.