Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem veszik komolyan az eljegyzést?
Sziasztok! Párom 25/F én pedig 21/L, 3 éve együtt vagyunk, együtt élünk lassan másfél éve, dolgozunk mindketten és eltartjuk magunkat. Párom megkérte a kezem, én boldogan mondtam igent, de az ismerősök, rokonok többsége nem veszi komolyan, mert fiatalok vagyunk (főleg én) indoklással. Én érzem magam kellemetlenül lassan, hogy gyűrű van az ujjamon... Unokatestvéremet együttélés nélkül, 28 évesen 4 hónap után jegyezték el, mégis mindenki gratulált nekik (azóta szakítottak is).
Most miért a kor számít?
Ha valóban szeretitek egymást és úgy érzitek, hogy képesek lennétek még sokáig együtt élni, akkor házasodjatok.
Mit számít ki mit gondol?
Persze, nem az számít, hogy mások mit gondolnak, de nagyon rosszul tud esni az embernek, ha hozzá közel álló személyek (barátok, rokonok) nem osztoznak az örömében, esetleg lenézik.
Én 24 voltam, a férjem 23, mikor megkérte a kezem, még abban az évben esküvő is volt. De anyukámnak nagyon féltem elmondani, pont ettől tartottam, hogy azt mondja majd, hogy komolytalan, túl fiatalok vagyunk, úgyis elválunk stb. Persze akkor is összeházasodtunk volna, ha ezt mondja, csak nagyon rosszul esett volna a reakció. Szerencsére ő végülis örült neki.
Egyébként rövid időn belül lesz esküvő is? Mert ha nem, akkor lehet, hogy azért nem veszik komolyan, mert nincs ott a valód szándék.
26N
Elsőnek üzenem : nincs olyan ember a világon akit ne érdkeeljen mások véleménye, főképp a családé, akik azért általában közelebb állnak az emberhez.
Az én családom véleménye is számitana, hiába más felfogással vannak mint én. Akkoris, meghallgatom őket, ha úgy érzem megfogadom a tanácsukat, ha nem elmondom hogy miért nem teszem azt. Ennyi.
Én a helyedben hagyná a dolgot, bár nekem is rosszul esne tény és való hogy nem veszik komolyan az eljegyzésem. Viszont idővel ha látják hogy megy a dolog köztetek (évekről beszélek) akkor biztos be fogják látni hogy jól döntöttél/döntöttetek.
Ha csak neked van gyűrűd, a párodnak nem, akkor senki nem veszi komolyan az eljegyzést. De az eljegyzésnek is csak akkor van értelme, ha rövid időn belül össze is házasodtok. Addig csak egy jelkép, nem más.
Ami a korotokat illeti, nem vagyt6ok nagyon fiatalok. Csak újabban divat későn házasodni, mert ki kell élni magatokat.
"utolso ..mig nem láttam a korodat, azt hittem egy 25 éves házasság van már mögötted. utána láttam meg, hogy igazábol csak két éve volt az esküvötök, még most is nagyon fiatal lennél a házassághoz.. nemhogy egy 21 éves lány"
A kérdés szempontjából teljesen lényegtelen, hogy 2 éves házasságban élek, vagy 25 évesben. Annyi volt a lényeg, hogy megértem, hogy a kérdezőnek rosszul esik, nekem is voltak anno ilyen félelmeim, nekem is rosszul esett volna, ha komolytalannak tartanak.
Egyébként én nem éreztem magam a házassághoz 2 éve sem, most se gondolom, hogy az voltam. Együtt éltünk 3 éve már, tudtuk, mibe megyünk bele. Persze, most már az a megszokott, hogy 30 év alatt eszük ágában sincs fölnőni az embereknek, 35 körül kapnak észbe, hogy lehet család kéne, de én nem vagyok ez a típus, a férjem sem az.
Én azt se jelenteném ki, hogy a kérdező 21 évesen fiatal lenne, hatalmas különbség lehet két 21 éves közt. Van amelyik még tanul, bulizik, haverozik stb., tehát még gyerek, és van olyan is, aki már dolgozik, többéves kapcsolata van, és teljesen felnőtt életet él. A leírtak alapján a kérdező már nem a gyerek kategória.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!