Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Szerintetek számíthatok a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek számíthatok a közeljövőben eljegyzésre?

Figyelt kérdés

A párommal kicsit több mint fél éve vagyunk együtt, a kapcsolat legeleje óta együtt is élünk, egyikőnknek sem ez az első kapcsolata, nem vagyunk tinik sem, mindketten a 20-as éveinkben járunk, és nagyon boldogok vagyunk együtt. Szerelem volt első látásra, minden tökéletes, soha egyszer sem veszekedtünk, a többi kapcsolatra nem ez volt a jellemző már az elején sem, ezért is merem írni még akkor is ha csak pár hónapja vagyunk együtt, hogy úgy érzem ő az igazi, vele szeretném leélni az életem, és szerintem ő is így gondolja (beszéltünk is már róla, és mondta is). Húsvét környékén egyszer együtt sétálgattunk amikor valamilyen ügyben bementünk egy ékszerboltba, majd távozás előtt odahúzott ahhoz a pulthoz ahol a jegygyűrűk voltak és megkérdezte hogy nekem milyen gyűrű tetszik úgy általánosságban. Mondtam hogy nem tudom, még sosem gondolkoztam ezen, megnézegettem amik ott voltak és rámutattam párra ami tényleg szép volt. Kérdeztem hogy miért érdekli? Mondta hogy csak szeretné tudni, ha esetleg eljön az ideje, akkor hasznos ha tudja milyen stílusú tetszik nekem. Mennyire komoly egy ilyen "dolog"? Gondolom nem mindennap történik meg a párok között, hanem van jelentősége is. Szerintetek? :)

Ja, és nem szeretném ha az jönne le hogy siettetem a dolgot, mert szó sincs róla, tényleg nem rég óta vagyunk együtt, de ha mégis megtörténne gondolkozás nélkül tudnám a választ :)



2014. júl. 1. 17:44
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:
67%

Fél év után házasodni gáz és nagyon felelőtlen. Utána jön majd egy év után a gyerek, másfél év után a veszekedések, két év múlva kapcsolatjavító céllal a második gyerek, két és fél év múlva a válás.

Olvasgass egy kicsit itt, hányan megszívták ilyesmivel.


Ügyeletes pesszimista mehet kicsit pihenni, átveszem a műszakot.

2014. júl. 1. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:
55%
A 11-esnek igaza van.
2014. júl. 1. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
44%

Bármi lehetséges:)


Nálunk 1 hónap után volt lánykérés, és 1,5 év után házasodtunk. Az ő ötlete volt, én nem is mertem volna ilyen hamar ilyesmiről álmodni. 4 éve vagyunk együtt. Most várjuk, hogy összejöjjön az első baba:)

2014. júl. 1. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 anonim ***** válasza:
41%
11. csak mert sokan megszívták, azért már mindenki meg fogja vagy mi? Ennyi az érved? Hogy mások megszívták? És? Kit érdekel hogy mások mit szúrtak el?
2014. júl. 1. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 anonim ***** válasza:
96%

Ez aranyos :)

Kérdező, a saját érdekedben ne kezdj el ezen agyalni és ne számolgasd a napokat, mert a végén saját magadnak fogsz csalódást okozni és a párodat fogod hibáztatni, mert adott esetben lehet olyat vártál volna el tőle, ami az ő fejében még nem olyan szinten fordult meg, mint a tiédben. Vagyis, rágerjedsz az eljegyzés témára, mert pár hónapja a párod megkérdezte, hogy melyik gyűrű tetszik. Telnek a hónapok és mondjuk három hónap múlva a fejéhez vágod, hogy miért nem kérte még meg a kezedet, amikor már fél éve tudja, hogy milyen gyűrű tetszik neked. Ő pedig majd pislogni fog, mint pocok a lisztben, mert ő lehet, hogy csak hosszútávra szerette volna tudni az információt, nem pedig azért, mert ténylegesen készül rá.

Ezzel most nem elvenni akarom a kedvedet, csak tudom hogy milyenek vagyunk mi nők, amikor mi voltunk fél évesek, egy kósza gondolatig az én fejemben is megfordult, hogyha most megkérne akkor igent mondanék :)

Szóval csak nyugi :) Ha szeretitek egymást és tudjátok hogy egymással akarjátok leélni az életeteket, akkor úgy is meg fogja kérni a kezedet :)

2014. júl. 1. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 anonim ***** válasza:
80%

Ismerek olyat, akiknél pár hónap után volt eljegyzés, majd házasság is és most ünnepelték az ezüstlakodalmukat, két szép nagy gyerekkel. De nem hiszem, hogy ez lenne az általános.

Mi is 20-as éveinkben vagyunk a barátommal (ő 26, én 24), már több mint egy éve vagyunk együtt, komolyak a szándékaink, de nem várom, hogy ettől már kb. holnap megkérjen. Majd eljön az ideje és egyáltalán nem biztos, hogy érett vagyok hozzá. Attól, hogy közösek a terveink és szeretjük egymást, még jelenti azt, hogy elég érett is lennék rá, mert szerintem még kell egy kis idő a fejlődésre.

2014. júl. 1. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/38 anonim ***** válasza:
53%

Igaz, én még csak 22 éves vagyok, de az első barátom már 17 éves koromban mondogatta, hogy hejehuja, feleségül vesz (ő 22 volt, már dolgozott is).. fél év után szétmentünk.

A mostani párommal természetesnek vesszük, hogy együtt maradunk (tervezgetés, ilyesmik..).. sosem célzott még jegygyűrűre, mégis biztosabb vagyok benne, mint bárki másban, 4 éve.

Nem ilyen apróságon múlik... Egész biztos, hogy szeretettel kérdezte, és biztosan örömet akart szerezni neked azzal, hogy rákérdezett... lehet, hogy nem volt több egy kedves "bóknál"..

De az is lehet, azért kérdezte, hogy később majd teljesen meglepetésként érhessen a lánykérés, ha tuti lesz... egy férfi általában nem taktikázik szerintem, de elég gyorsan tudja váltogatni az elképzeléseit...:)

2014. júl. 1. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
2014. júl. 1. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
63%

" Mondta hogy csak szeretné tudni, ha esetleg eljön az ideje, akkor hasznos ha tudja..."


Ez a "ha", meg "majd", meg egyéb ilyen kis szavak a férfiaknál általában teljesen más értelemmel bírnak mint a nőknél. :) Szerintem még ne éld bele magad, mert eljön majd annak az ideje amikor konkrétan vársz minden alkalmat, (karácsony, szülinap, évforduló stb) hogy hátha majd most megtörténik aztán ha mégsem akkor csalódott leszel.


A Párod részéről úgymond egy "hiba" volt ez az egész, mert akármit is mondasz, ha feltetted ezt a kérdést akkor elindult egyfajta kombinálás, hogy vajon mit jelenthetett a viselkedése, miért kíváncsi erre, vajon mikor fog megtörténni.. Az is lehet, hogy hamarabb mint gondolnád, de az is lehet, hogy csak évek múlva.


Mondjuk én nem vagyok híve annak, hogy pár hónap után ilyenre sor kerüljön, de vannak olyan kapcsolatok ahol ez természetesen működik.


Lényegében lehet ezt itt ragozni oldalakon keresztül, lehet találgatni, tippelni, de nem lehet rá megfelelő választ adni, hiszen ezt egyedül csak a Párod tudja, vagy talán még ő sem tudja igazán (?) egyszerűen csak kíváncsiságból kérdezett rá...

2014. júl. 2. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen az összes választ!

Kedvesek vagytok hogy ennyit írtok!

Tényleg nem kombinálok és nem kattogok ezen azóta, a kérdést is azért tettem most fel mert valamelyik nap eszembe jutott ez az egész és kíváncsi voltam pár véleményre, hogy esetleg másoknál hogy alakult ha volt hasonló szituáció, persze tudom hogy az sem jelentene semmit hogy ha mindenkit rögtön megkértek volna egy ilyen után, attól még engem nem biztos hogy meg fognak. Köszönöm annak is aki a válásos kérdéseket linkelte be, nagyon kedves volt tőle, majd észben tartom :D

2014. júl. 2. 11:58
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!