Miért akarja ezt sok nő? Ti hogy vélekedtek erről?

Én akkor is házasodnék, ha tudnám előre, hogy nem lenne lagzi, sőt akkor is, ha csak annyira telne, hogy pár szál virággal egy sima utcai ruhába mennék férjhez.

Azért gondolom így, mert számomra a házasság nem a buliról szól (az csak egy plusz mulatság, hogy utána jól érezzük magunkat), hanem arról, hogy valakivel összekötöm az életemet és így egy család leszünk.

A házasság egy dolog. Attól válunk családdá. A legtöbb nő ezt tartja fontosnak.

A bulival meg nem tudom, mi a baj. Nálunk divat összejönni születésnapon, karácsonykor, húsvétkor, disznóvágáskor, vagy csak úgy. Akkor esküvőkor miért ne?

A mai világban egy gyerek sem jelent nagyobb elköteleződést, mint a házasság.

A legfontosabb lelkileg elköteleződni a másik felé, minden más csak ezután jön (maga a házasság is, ami vagy megtörténik hivatalosan is, vagy nem).

Gyerekkel és anélkül is simán kilépnek a kapcsolatokból az emberek, ahogy papírral és anélkül is, néha okkal, néha "ok nélkül", mert már az elején sem volt őszinte a szándék.

Én csak azt nem értem, hogy te kérdező, aki annyira kardoskodik amellett, hogy nem a házasságon múlik bármi is (kimondatlanul: felszínes az, aki ettől bármit is vár), te miért nem látod be, hogy te magad is felszínesen, sarkítottan gondolkozol? Egy alaphelyzetből/gondolatból indulsz ki, holott a körülmények és a házasulandó felek szándékai/személyisége is sokféle lehet. Eléggé korlátolt dolog egy egyszerű jogi/vallási aktust kiemelni egy olyan szituációból, ahol a lélek/ember dönt, nem más, csak ezt nehéz elismerni...

Rendben, hogy számodra nem fontos, ilyen vagy olyan okból, de ettől még másoknak nem felesleges, és önmagában sem felesleges, csak annak, aki így gondolkodik. Nem kell ezt túlragozni.

magam részéről teljesen feleslegesnek, pénzkidobásnak tartanám az esküvőt, lagzit.

nem szoktam savazni azokat akiknek ez valamiért fontos, elvégre nem az én pénzemet költik rá, és nem is én leszek ideges ha valami nem úgy sikerül ahogy az a forgatókönyvben le van írva :)

maximálisan biztos vagyok a kapcsolatunkban, nem kell semmilyen papír hogy jobban érezzem magam. a párom már tárgyi bizonyítékokkal is jelezte hogy szívesen elvenne feleségül, ekkor elmondtam neki hogy engem inkább frusztrál a házasság gondolata mintsem lelkesít, így maradtunk abban hogy gyűrű oké, egymásnak tett fogadalom oké, de akkor itt álljunk is meg.

mert van akinek ez fontos,a legtöbb lánynak fontos,és kész.

nem kell ezt annyira boncolgatni,nekik sem a kacsalábon forgó buli kell gondolom,hanem ez egy szép dolog,fehér ruha,igen-ek,gyűrű,templom...egy nap ami a kettőtök szerelméről szól.

ha a párod szeretne esküvőt,úgyis lesz,mert elvileg szereted,és megteszel érte mindent,ha meg nem szeretnétek,akkor nem lesz,ennyi...van ilyen ember is meg olyan is....

"ha összeköltözöl vele és mondjuk baba is lesz a dolgoból akkor azzal nem kötitek össze az életeteket?"

Nyilván ez is egy kapcsolat, de én nem költöznék össze senkivel házasság nélkül és nem is szülnék házasságon kívül. Nem ítélem el azt, aki így él, csak számomra akkor válunk családdá, ha megvan a komoly, életre szóló elhatározásunk, hogy a másik mellett akarunk élni. Egyébként a KSH csinált egy felmérést, úgy tudom 2001 és 2005 között, amiben házasságokat és élettársi kapcsolatokat hasonlítottak össze, és az lett az eredmény, hogy a 2-3-szor több élettársi kapcsolat végződik "válással", mint házasság. Tudom, ezek csak számok, de valamit azért mégis mutatnak. Nyilván nem ad 100%-os biztoságot a házasság sem, de számomra az ígéret maga, hogy kitartok a másik mellett bármiben, ez magasabb szintre emeli a kapcsolatot.

22:34

Na végre, egy értelmes nő!!

" én nem költöznék össze senkivel házasság nélkül és nem is szülnék házasságon kívül."

Ezt a véleményt osztom én is annyi módosítással, hogy én csak jegyesként lettem volna hajlandó összeköltözni, (de együtt élni akartam házasság előtt) reális körülbelüli időponttal az esküvőre.

1 hónap után volt Lánykérés, és 1 év után költöztünk össze. Fél évre rá pedig összeházasodtunk. Ezt így is terveztük el amikor megkért a férjem.

És nem úgy, hogy évekig csak élettársak vagyunk. Nekem az összeköltözéshez már kellett az, hogy szándékában álljon elvenni feleségül.

De több évig csak együtt élni a semmiben, nekem nem ment volna...

Illetve csak házasságban szülnék gyereket. Megfelelően kell védekezni és akkor nincs "véletlen becsúszott gyerek".

Így elkerülhetőek az olyan kérdések hogy x éve együtt vagyunk, y éve együtt élünk, és meddig várjak még, hogy megkérje a kezem? Na ezt nem...

Ha nem tervez házasságot, illetve velem nem, akkor semmi gond. Viszont akkor nem ő az akit én keresek, és viszont nem látásra. Ennyi.

27/N

Nehéz elmagyarázni, ha nem érted. Számomra az eljegyzés majd az esküvő egy sokkal-sokkal magasabb szint annál, mint hogy együtt élek a párommal. Múltkor azt mondta nekem a párom, hogy ő már most úgy tekint rám minden szempontból, mintha a felesége lennék. Kedveskedésnek szánta, de baromi rosszul esett. Mert én marhára nem tekintek így magamra és rá sem! Hogy is mondjam, éltem már együtt pasival, és nem lett belőle semmi, és ott is mindig a bizonytalanságot éreztem, és én nem tudok bizonytalanságban élni, gyűlölöm. Persze oké, mondhatja, hoy szeret, érzem is, de mégis... Ez hülye példa, de nekem olyan érzés, mintha feketén dolgoznék. Persze dolgozom, még a pénzt is megkapom, mert nem vernek át, de azért szerződés nélkül mégsem az igazi. Ennél jobb hasonlat nem jut eszembe.

ÉS őszintén valósággal szenvedek attól, hogy már 2 éve együtt élünk, és semmi. nagyon szeretjük egymást, de megint csak a bizonytalanság. Szeret, oké, de mennyire? Szép szavakat mondani könnyű, de valahogy ha házasságra kerül a sor mindenki érzi, hogy ez most komoly dolog. Pont ezért nem lesz sok kapcsolatból házasság, mert nem elég komoly az adott kapcsolat. Természetesen ezt csak az olyan kapcsolatokra értem, ahol amúgy egyik fél sem zárkózik el a házasságtól elvileg, de egymással mégsem.

Nem tudom, szar érzés, 2 év nem hosszú idő, valamiért pedig mégis. Talán kicsit kontroll mániás vagyok, szeretem a nagy dolgokat megtervezni, és nekem nyugalmat és biztonságot adna a tudat, hogy igen, ő szeret engem annyira, ő tényleg. Mert nálam az a legnagyobb probléma, hogy egy idő után elkezdek érzelmileg leválni az adott pasiról, pl. az exemről. Egyfajta védelmi mechanizmus lehet, vagy nem tudom. lehet pszichológushoz kéne mennem, a nővérem szerint komoly problémáim vannak az érzelmeim kifejezésével is.

A buli nagysága az opcionális, nem hiszem, hogy itt lehet általánosítani. Van aki nagyot akar, aki kicsit, és aki közepeset. Anyagiak és a család, baráti kör, illetve a pár attitűdje befolyásolja ezeket mind.