Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van olyan aki nemet mondott eljegyzésre? Nálatok mi volt az ok?
5 éve voltunk együtt. Én akkoe már 1 éve nyaggattam, hogy szeretnék eljegyzést, esküvőt, lassan gyereket.
Egy nap elém állt, majd közölte valamit el kell mondania és valamit szeretne kérdezni.
Megcsalt, de engem szeret. Hozzá mennék e ?!
🤣🤣🤣🤣
Nem hogy nemet mondtam, egyből költöztem is 😅🤦♀️
Az exem egy megcsalásból próbálta elegánsan egy eljegyzéssel kimenteni magát 😂 hogy hát öö neki ez kellett ahhoz, hogy rájöjjön, hogy engem akar mindörökké✨❤️
Nyilván nagy ívben repült még aznap, de képes volt úgy promózni a történteket a társaságunknak, hogy ő minden bátorságát összeszedve kiöntötte a szívét, én meg hidegvérrel összetörtem ok nélkül 😂
Azta, csajok.. nem semmi sztorik 😳
Én nem akarok soha megházasodni, valahogy nekem ez felérne egy kötéllel a nyakamba, szóval mindig nemet mondanék és szakítanék is ha valaki ezt nem tudja megérteni és elfogadni (mert ugye kicsit megházasodni nem lehet)
Nem azért, mert hűtlen lennék, csak egyszerűen ha szeret valaki, akkor a tetteivel mutassa, ne pedig egy papírral meg gyűrűvel.
Nem kell velem egyetérteni, nem zavar, ha más vágyik rá és meg is teszi, sok sikert mindenkinek ❤️! Csak én valamiért így érzem és így látom már olyan 10-15 éve.
Olyan volt, hogy szakítani akartam, már benne volt a levegőben, másnap meg is tettem. Na de akkor mondta így szavakkal, hogy leszel a feleségem? De semmi gyűrű vagy ilyenek. Másnap ugye szakítottam, aztán olyan 1-2 hét múlva rám írt, hogy "tudom, hogy csak jobban fog fájni, de én már kinéztem a gyűrűt", erre belinkelt egyet, ami nem is tetszik, az ízlésemet se tudta :D És mondta, hogy látod én a múltkor is megkértelek, komolyan gondolom. Aztán magyarázott valamit, hogy egy év múlva akart megkérni Hawaiion :D Persze, melyik pali nézi ki a gyűrűt úgy, hogy nem most, hanem egy év múlva akar elvenni. Dehogy akart ő elvinni Hawaiira vagy bárhova, nem szeretett utazni, mert akkor nincs ott a számítógépe :D
De amúgy én nem lennék olyannal együtt, akiről tudom, hogyha megkér, nemet mondanék.
Évek óta hitegetett és hárított, megelégeltem, mert látszott, hogy semerre nem tart a kapcsolat.
A szakításra közölte, hogy hú pedig pár napon belül akarta megkérni a kezemet 🙄 szemem sem rebbent, stresszhelyzetben reflexből hazudott mindig valamit. Kértem, hogy mutassa meg a gyűrűt, hát öö az még nincs meg, de azon kívül már mindent kitalált. Kb két további kérdés után megadta magát, hogy kamu az egész, de ha már így állunk, akkor "felőle akár megkérheti most is a kezemet". Nagyon fel volt háborodva, hogy ettől nem gondoltam meg magam és perceken belül az ajtón kívül találta magát :D
Évekkel később visszahallottam egy közös ismerőstől, hogy minden nő szemét és "kár velünk komolyan tervezni". Azóta is az anyjánál lakik btw.
Nekem olyan volt, hogy igent mondtam, de visszavontak napokon belül :D
Kb a semmiből megkérte a kezemet, kapkodva, egy éttermi vacsi közben, ami nagyon nem vallott rá. Meglepődtem, de igent mondtam. Volt bennem egy fura érzés, de betudtam annak, hogy új és váratlan helyzet.
Pár napon belül rámírt egy pasi, akit futólag ismertem, hogy csak szeretne szólni, hogy a felesége most bukott le, hogy hónapok óta viszonya van az én barátommal, csak FYI 🙃 küldött egy rakás félreérthetetlen screenshotot, kétségnek nyoma sem volt.
Mire a 'vőlegényem' hazaért, összepakoltam a cuccaimat. Próbálta mentegetni magát, azzal érvelt, hogy hát a lánykérés a bizonyíték, hogy neki csak én kellek és már igent mondtam, szóval el kell felejtenünk a múltat és tiszta lappal kezdeni. A homlokán találta el a gyűrűje.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!