Az eljegyzés=lánykérés?

Eljegyzés = normális dolog.

Lánykérés (parasztabb helyeken "leánykérés") = Elmaradott, ósdi dolog, ami már csak a kisebb falvakban létezik, ahol a "a fater" a mindenség és még tartják az ilyen idétlenkedéseket. Meg milyen szintű tárgyiasítás már ez? Elmegy "a faterhő" és elkéri a lányát, mint valami tenyészállatot? Ez nem helyes viselkedés!

Az első butaságot írt, Ő az apától való elkérésre gondolt, de nem erről van szó, az más...

A lánykérés amikor egy gyűrűvel a lány elé állsz (térdelsz) és felteszed a kérdést, az eljegyzés pedig a lánykérés megünneplése pl. egy vacsora keretein belül, ahol újra "megkéred" a rokonok szeme láttára is. Ez utóbbi sajnos már nem annyira divat, max vidéken, emiatt az eljegyzés és lánykérés fogalma ma már sok helyen egybeolvadt, illetve sokak szerint nincs is közte különbség. Valahol eleve csak eljegyzés van (ahol a fiú 100%-ig biztos abban, hogy a lány igent mond), így kapásból eljegyzési bulit szervez a családdal és ott kéri meg a lány kezét (először). Valahol pedig csak lánykérés van, nem vonják be a családot, tehát nincs konkrét eljegyzési buli a családdal, csak az esküvőn.

Viszont, amikor egy lány azt mondja, hogy "el vagyok jegyezve", illetve "megkérték a kezem" igazából ugyan azt jelenti... Menyasszony lett.

2.

Akkor viszont nem ártana frissíteni egy odaillőbb szóval. Persze ez ugyanaz az ország, ahol a "selejtező" kifejezés vígan elél a legtöbb sportban.

Budapesti vagyok, ateista családból származom, nálunk csak annyi van, hogy a férfi megkéri a nő kezét. Apától elkérés, családi buli nincs. Templomi szertartás sincs az esküvőn.

Ez az apától elkérés tényleg olyan, amit az első írt... Eddig apám volt a gazdám, az ő tulajdona voltam, most meg a férjemé leszek? Főleg, hogy eleve, amikor megismerkedtünk se laktam már otthon, együtt éltünk az esküvő előtt, akkor meg miért kérne el? Mert ezzel kb azt kéri, hogy velem élhesse le az életét, erre kéri az áldást, de a szüleimnek semmi köze ahhoz, hogy én kivel akarok élni, eleve már megkezdtük a közös életünket, csak egy papírt adunk a dolognak meg egy jó bulit csapunk, persze sokat hozzátesz szerintem a kapcsolathoz, ha házasok is vagyunk, de már rég nem azokat az időket járjuk, amikor más dönti el, hogy én kihez mehetek hozzá.

6/6-hoz:

Az aztán végképp nem vallási hova(nem)tartozás kérdése , hogy mennyire tiszteled meg a leendő párod apját/szüleit (akik tulajdonképpen felnevelték neked (is) a lányukat), hogy előttük is megkéred a leány kezét (ne adj Isten: tőlük :-) ) A család - még általad is leírt - jelentőségét jelzi még a Te esetedben is, hogy fontosnak tartod megemlíteni, miszerint "ateista családból származol"!!! Na és aztán? "Más dönti el, hogy kihez mehetek hozzá" ??? Nem, nem dönti el más, csak a megkért személy, meg te, és ugyancsak nem "más" dönti el, hogy néhány hét/hónap múlva megvonod a vállad, és elváltok/külön mentek az "együtt élésből", és ezt megismétled úgy 5-6 alkalommal, amíg be nem nő a "fejed lágya" Ezt nevezed te tartalmas ifjú életnek? Igaz, hogy "tapasztalatokat" aztán bőven szerezhetsz ez alatt a "tartalmas" időtöltés alatt (főleg a másik nem bizonyos szokásait illetően). Azért remélem Te nem csak ennyire becsülöd az "ateista", és téged felnevelő szüleidet, hogy őket csak "más"-nak titulálod, és előzetesen nem osztod meg velük közös döntéseteket ! Uff!