Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem akarom kikönyörögni, hogy eljegyezzen, de magától meg úgy tűnik eszébe se jut. Mi lehet a megoldás?
Figyelt kérdés
Amikor összejöttünk 20 és 23 évesek voltunk, akkor még azt beszéltük meg, hogy se házzasságot, se gyereket nem szeretnénk. Először ez benne változott meg, úgy 2 éve elkezdte mondogatni, hogy azért egy gyerek mégis csak jó lenne. Annyit beszélt róla, hogy már én is úgy érzem nagyon szeretném már, sőt a terveinkben két gyerkőc szerepel. A házasságot viszont magától ő sosem hozza szóba, szinte mintha kerülné is a témát. Nem akarom ezzel cseszegetni meg kierőltetni, de egyszer már mondtam neki, hogy én most már erre is vágyok, szeretnék a felesége lenni. Akkor azt mondta, hogy ő is szeretné és így is lesz, ha minden jól megy, de ennek ellenére ő azóta se beszélt róla. Szerintetek mennyire fér bele, ha rákérdezek, hogy nem szeretné e már megkérni a kezem? Annyira jó lenne, ha magától jutna eszébe, de úgy érzem az nem fog megtörténni. 6 éve vagyunk kapcsolatban és 5 éve együtt is élünk.2020. aug. 22. 10:05
31/31 anonim válasza:
Ilyen 5+ év együttélésből nagyon ritkán lesz már házasság.
Ismerőseim között zsínórban történik, hogy 5-10 éves együttélős kapcsolatoknak vége, majd az új partnerrel 2 éven belül házasság.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!