Hogyan lépjek túl ezen?

A párommal 1.5 éve vagyunk együtt, egy éve együtt is élünk. Mindketten a harmincas éveink elején járunk. A kapcsolatunk már-már tökéletesnek mondható, az együttélés is működik. Veszekedni nem szoktunk - nem mintha ez lenne a kapcsolat fokmérője-, ha elő is fordul egy-egy kisebb vita, vagy félreértés, azt is rögtön megbeszéljük. Az összeköltözésünk előtt volt az egyetlen nagyobb vitánk, amikor én gondolkodási időt kértem, de utána ezt is meg tudtuk beszélni és még közelebb kerültünk egymáshoz. Akkor a barátom azt mondta, hogy neki már a lánykérés is megfodult a fejében, de tudja ez még korai lenne,amivel én teljesen egyetértettem. Bevallom az egy éves évfordulónk előtt megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy most jött el az ideje és bármennyire próbáltam is elhessegetni a gondolatot, egy kicsit beleéltem magam, hogy meg fog történni. Ezzel szemben ő még csak megünnepelni sem szándékozta ezt az alkalmat, azt mondta ez is csak egy nap, holott korábban annak ellenére, hogy én nem igényeltem, ő volt az, aki a hónapfordulóinkat is komolyan vette. Azóta eltelt 6 hónap, de én még mindig óriási csalódottságot érzek és akaratom ellenére minden gondolatom ekkörül forog. A hétköznapokban mindent megtesz értem, még annál is többet, és én is igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt. Gyakran beszél a jövőnkről, hogy mi lesz ha majd gyerekünk és saját házunk lesz, ennek ellenére attól félek, hogy valami megváltozot. Néhány hónap után a lánykérést fontolgatta, az évfordulónkat pedig megünnepelni sem akarta. Lányok, akik kerültek már hasonló helyzetbe, hogyan szabadultatok meg ezektől a negatív érzésektől?