Mit tennél, ha a párod ezt mondaná neked?

Két év távkapcsolat után két hónapja élünk együtt, a Budapesti lakásomat hagytam ott, hogy együtt lehessünk. (Ez ésszerűbb megoldás volt, mivel neki szuper állása van már majdnem húsz éve én pedig már amúgy is felmondás előtt álltam az előző munkahelyemen.) Mivel már nem vagyunk huszonévesek, mindkettőnknek kialakult élete volt, mielőtt megismerkedtünk. Saját lakás, saját berendezés, használati tárgyak. Mivel kisebb lakása van, mint nekem, szinte csak apróbb használati tárgyakat tudtam elhozni magammal. A felújított lakásomból költöztem egy 60-as években épült és ugyanazzal a berendezéssel rendelkező lakásba. A várost és az új munkahelyemet megszoktam, de a lakásban egyszerűen nem tudom magam otthon érezni. Hiányzik a saját lakásom melegsége, otthonossága. Itt mindent hidegnek/ridegnek érzek. A párom csak apróbb változtatásokra vevő, nagyon nehezen változtat. Hosszabb távú terveink közt van, hogy egy újépítésű kertes házat vegyünk majd a két lakás árából. Ám addig ebben az állapotban vagyok kénytelen élni, de nagyon nehezen bírom, amit Ő egyáltalán nem ért meg. Sok mindent megtesz értem, de ebben úgy érzem, óriásit esett vissza az életszínvonalam. Felépítettem magamnak valamit, amit most egyáltalán nem tudok élvezni, helyette egy olyan környezetben élek, amitől néha a hideg ráz.

Nagyon szeretem Őt, de nem érti, hogy miért ilyen nehéz ez nekem. Már többször elhangzott tőle, hogy "Ha nem tetszik, haza lehet menni!"

A legjobban ez a mondat fáj. Neki is sokat kellett alkalmazkodnia hozzám, de úgy gondolom, mégiscsak én voltam az, aki óriásit lépett kettőnkért.

Azt szeretném kérdezni, hogy volt-e már valaki hasonló helyzetben? Át lehet ezen lendülni vagy a közös ház megvásárlásáig ez az érzés fogja uralni a hangulatomat?

38/N